Sajtos apró kiflik - melyet a családom csak úgy hív, hogy "Klozán"
Belül a vajas "kenceficétől" nagyon puha és könnyed, kívül pedig a sajttól finom ropogós!!
Körülbelül 10 évvel ezelőtt volt sláger nálunk ez a sajtos kifli, aztán a tengernyi receptnek köszönhetően háttérbe szorult. Mivel észrevettem, hogy Milán imádja a kelt tésztáimat (is) - olyan élvezettel és jóízűen tudja majszolgatni - emiatt elővettem a régebbi receptjeimet. Eszembe jutott, hogy ezt a kiflit mennyire szerettük, ezért esett a választás most erre, amit Mi csak egyszerűen "klozánnak" hívunk. 😊 A nevét a croissant szóból és az egyik nagynéném nevéből vegyítettük össze a férjemmel, mert amikor mentünk a nagynénémékhez látogatóba/vendégségbe, szinte mindig ezt a kiflit sütötte meg, ilyennel kínált minket. Ráadásul a croissant szót olyan aranyosan és mókásan ejtette ki. Így lett nálunk ezekből a kis sajtos kiflikből "klozán". 😊
Hozzávalók:
60 darabhoz
25 dkg finomliszt
25 dkg rétes liszt
1 dl olaj
4 dkg friss élesztő
3 dl szoba-hőmérsékletű tej
2 teáskanál só
1 csipet cukor
10 dkg vaj a tészta megkenéséhez
A tetejére:
1 tojás
15 dkg reszelt sajt
S Ü T E M É N Y E S K Ö N Y V E M
és a pöttyös kézműves kerámiák
megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:
Elkészítés:
- Az élesztőt a csipet cukorral simára keverjük a tejben - nem szükséges felfuttatni.
- A két lisztet a sóval összekeverjük, hozzáadjuk az olajat és az élesztővel elkevert tejet, majd bedagasztjuk a tésztát. Folpackkal letakarva (vagy kelesztőtálban lefedve) 1 órára a hűtőbe tesszük.
- Ha megkelt a tészta, három egyelő gombócra osztjuk, kinyújtjuk az egyiket 2-3 mm vastag kör alakúra, megkenjük a vaj 1/3-ával és 20 egyenlő háromszögre vágjuk. Szélesebb végétől kezdve feltekerjük, kifliket formázunk belőlük. A másik két gombóc tésztával is ugyanígy járunk el.
- Sütőpapíros tepsibe tesszük a kis kifliket, a tetejüket lekenjük felvert tojással, sajtot szórunk rá és előmelegített sütőben 180 fokon légkeveréses programon kb. 12-13 percig sütjük.
- (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet! Hagyományos sütőben is süthető.)
Tipp: Az eredeti recept dupla adaggal van és nyugodtan lehet annyit készíteni, mert annyira finom, szinte eteti magát és tényleg pillanatok alatt elkapkodja a család az asztalról.
Emlékszem, legelőször a férjemmel együtt sütöttem ezeket a kis kifliket 2001. őszén az eredeti recept szerint 1 kg liszttel... Akkor még a szüleimnél laktunk - reggel Anyukám és Apukám elmentek a kórházba meglátogatni az egyik nagybátyámat (autóval 60 km-es távolságra), mi pedig otthon a férjemmel rögtön nekiláttunk megsütni ezt a kiflit. Még nagyon kezdők és lassúak voltunk a kelt tészták terén, majdnem 1 napig sütöttük az 1 kg lisztből, azt hittük, soha nem érünk a végére - a tészta is jó alaposan megkelt. A szüleim már rég hazaértek, de mi még mindig sütöttünk és nevettünk magunkon, mert már nagyon untuk. :) De a végeredmény mégis annyira finomságos lett, hogy a szomszéd néni (aki közben átjött kérni valamit, mi pedi megkínáltuk az épp kisült kiflivel), nem győzött minket dicsérni. Szép emlék maradt ez.
Jó étvágyat!
csodaszép képek. Látom Nektek is jól telt a hétvégétek!
VálaszTörlésJól bizony, és túl hamar eltelt!
TörlésNagyon szépek a virágaid, várom a további képeket, mivel én is szeretem a virágokat.
VálaszTörlésNagyon szépek lettek a kiflik, kedvem lenne beleharapni. Jó nagy adagot sütöttél, de gondolom a nagy munka után jólesett a falatozás. Kifogom próbálni, de csak egy kisebb mennyiségből, mert ennyi nekünk hetekig is eltartana.:)
Köszönöm szépen Gizi. Ha beindulnak a növekedésben a nyári virágok, hozom róluk a fotókat... :)
TörlésAz eredeti receptem tényleg 1 kg lisztből van (keverve a két lisztből), de többnyire én csak a fele mennyiségből sütöm ezt a kiflit, mert úgyis sütök szinte minden nap valamit. Most viszont 1 kg lisztből készítettem, mert vendégeink voltak, kellett a nagyobb mennyiség! :)
Örülök, hogy benéztél.
Csatlakozom Lillához, nekem is tetszenek a képek :) Mi is most értünk haza Ausztriából, majd egyszer ha lesz energiám meg időm, akkor közzéteszek egy kis útibeszámolót. Ilyen finom kifli jólesett volna a hosszú utazáshoz :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen neked! :)
TörlésAusztriában?? Az nagyon szép hely! Szívesen venném a beszámolódat pár szép fotóval együtt... Remélem egyszer lesz időd és energiád rá. :)
Ez a "Klozán" igazán szépséges lett! Gyönyörűek a virágaid. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Csilla, kedves vagy. :)
TörlésNagyon guszták, nem csodálom, hogy a kisfiad szereti eszegetni. Én is vennék belőle szívesen. Pl. most vacsira is jó lenne egy darab! :o)
VálaszTörlésKöszönöm Kriszti. :) Örülök, hogy benéztél...
TörlésMár a képről is gyanús volt, ezt a kiflit sütötte mindig anyukám, egész kicsiket készített mindig:)Nagyon szerettük, néha én is elkészítem. A virágaid gyönyörűek:)
VálaszTörlésKöszönöm Trollanyu, hogy meglátogattál. :) Anyukád biztos nagyon szép kis csinos kifliket formált ebből a tésztából... Örülök, hogy Te is szoktad készíteni ezeket a kifliket. :)
TörlésEnném ezt a klozánt :D Puszik! B.csek
VálaszTörlés:))) Puszillak Barátnőm!
TörlésNagyon köszönöm a sok jó receptet ....a sajtos háromszögeket is megcsináltam ...azt szeretném kérdezni a klozánt nem kell hajtogatni ????
VálaszTörlésKöszönöm a remek recepteket .....az utolsó amit megcsináltam a sajtos háromszögek ...kérdezném a klozánt nem kell hajtogatni ???
VálaszTörlésKedves Lividori, szívesen a recepteket. A "klozánt" nem kell hajtogatni, csak ahogy leírtam. Érdemes megsütni, nagyon finom.
TörlésKöszönöm, hogy benéztél hozzám - gyere máskor is! :)
Köszönöm szépen a receptet Gabika, ma lesz a napja, hogy megsütöm!!! Nagyon szeretem a receptjeidet, mindig finomak, egyszerűek, minden beszerezhető hozzájuk!! A leírásaidat pedig csodálom, annyira érthető, részletes, alapos, hogy elrontani se lehet őket még az ilyen "nem egészen ügyes cukrásznak" se mint amilyen én vagyok!! Hogy sikerült a névnapi köszöntő?? Milán biztos örült az ünneplésnek?!? Mégegyszer köszöntjük szeretettel! Évi
VálaszTörlésKedves Évi!
TörlésNagyon örülök, hogy szereted a receptjeimet, köszönöm szépen, hogy megírtad - ezt mindig jó olvasni. Ezek a kis kiflik is nagyon fognak ízleni, majd meglátod.
Milán mindig nagyon örül a név-, szülinapoknak és hasonló ünnepeknek, mert imádja, amikor együtt van az egész család - boldog, amikor a szüleim is nálunk vacsoráznak. Nagyon ragaszkodó típus.
Jó sütögetést kívánok Neked!
Szia Gabriella nagyon tetszenek a receptjeid egy átlagos háziasszonynak is elérhető és persze még ráadásul finomak is. Köszönöm szépen.
VálaszTörlésSzia Gabriella nagyon tetszenek a receptjeid egy átlagos háziasszonynak is elérhető és persze még ráadásul finomak is! Köszönöm szépen
VálaszTörlésAnyukámnak van egy hasonló kifli receptje, ezért sokáig nem próbáltam ki. Karácsonyra megkaptam a könyved, és igyekszem mindent megsütni belőle ( olyan sokat nem kell, vannak benne sok éves kedvencek is), így sorra került ez a kiflike is! Nagyon finom, kár lett volna kihagyni! Köszönöm!
VálaszTörlésZsuzska
Nagyon tetszik a recept .holnap p Megsutom
VálaszTörlésKöszönöm