2014. március 28., péntek

Sajtos roló

Gyerekkoromban rajongtam ezért a sós süteményért, de olyan rég ettem már. Bevallom, a bolti változatot soha nem szerettem a benne lévő krém miatt. De ezzel a házi készítésű főzött sajtkrémmel nagyon-nagyon finom! Egész nap rájártam, végül el kellett dugnom saját magam elől, különben nem tudom, mivel kínáltam volna meg a délután érkezett vendégeket. :) Ha esetleg Ti is a krém miatt nem szerettétek eddig, nyugodt szívvel ajánlom Nektek ezzel a krémmel készítve.

A pöttyös kézműves kerámiáért látogass el a webáruházba az alábbi linkre kattintva:






Hozzávalók:  
20 darab nagy vagy 40 darab kis roló formához
 1 csomag leveles tészta (500 g)

A töltelékhez:
 4 tojássárgája
 3 dkg liszt
 só ízlés szerint
 őrölt szerecsendió (elhagyható, de finom pikáns ízt ad a krémnek - viszont óvatosan vele, mert elég intenzív íze van)
 2 dl tej
 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
 20 dkg reszelt trappista sajt

+ a tetejére felvert tojás

+ 5 dkg reszelt trappista sajt a rolók végeire


  
 




Elkészítés:
1. A krémhez a lisztet simára keverjük a tojássárgákkal, fűszerezzük a sóval, szerecsendióval, majd hozzáadjuk a tejet és a reszelt sajtot is és alacsony hőfokon folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük. Kihűtjük a krémet. (Gyorsan hűteni úgy lehet, hogy a tálat hideg vízbe állítjuk és folyamatosan kevergetjük a krémet - pillanatok alatt kihűl.)
2. A kihűlt krémhez hozzáadjuk a szobahőmérsékletű vajat és kihabosítjuk a krémet.
3. A kiolvadt leveles tésztát kinyújtjuk vékonyra és 2 cm széles csíkokra vágjuk, melyet rácsavarunk srégen a roló formára. (ha szeretnénk, hogy nagyon könnyen lecsússzon a tészta sütés után a formáról, érdemes picit bekenni a formát vajjal. 
4. A tésztát sütőpapíros tepsire tesszük, lekenjük a felvert tojással és előmelegített, 200 fokos légkeveréses sütőben aranybarnára sütjük. A megsült tésztát levesszük a formáról és hűlni hagyjuk.
5. A krémet beletesszük egy habzsákba (vagy egy zacskóba, melynek sarkát kivágjuk) és belenyomjuk elosztva minden rolóba. (nem kell túl sok krém egy-egy rolóba, de ügyeljünk arra, hogy egyenletesen helyezkedjen el a krém benne)
6. Majd a rolók végeit belemártjuk a reszelt sajtba.






Jó étvágyat!

2014. március 23., vasárnap

Raffaello szelet vagy Habos kókusz szelet?

Két Raffaello szelet receptem is van, de mindkét recept ugyanaz, csak a nevük más. Hasonlít a Madártej szelethez, úgyhogy aki azt a sütit imádja, ennek sem fog tudni ellenállni. Készítsétek el, oda lesztek érte Ti is! Én a finomsága mellett még azért is szeretem, mert nem nagy ördöngösség elkészíteni.
A férjemnek ma reggel ezzel a sütivel kívántam boldog névnapot! :) Neeem, nem ezt reggeliztünk, de ebéd után az utolsó darabig eltüntettük. 

A fotókon szereplő világoskék apró nefelejcses termékeket megtaláljátok a webáruházban is az alábbi linken:




Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojásfehérje
- 15 dkg kristálycukor
- 10 dkg sima liszt
- 10 dkg kókuszreszelék
- fél csomag sütőpor (6 g)

A krémhez:
- 6 tojássárgája
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 5 dl tej
- 20 dkg puha vaj (szobahőmérsékletű)
- 22 dkg porcukor
- 10 dkg kókuszreszelék

+ kb. 2 dkg kókuszreszelék


   



Elkészítés:
1. A tojásokat kettéválasztjuk: a fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább verjük addig, amíg a cukor elolvad. A kókuszreszeléket összekeverjük a liszttel és a sütőporral, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjés masszába. Kivajazott/lisztezett tepsibe egyengetjük a tésztát és előmelegített sütőben 175 fokon (nálam légkeveréses programon) kb. 6-7 percig sütjük. (a sütési idő csak tájékoztató jellegű, inkább végezzünk tűpróbát)
2. A krémhez a tojások sárgáját kicsit felhabosítjuk a pudingporral. A tejet felforraljuk, lentebb vesszük a lángot - néhány kanállal teszünk a tojássárgás masszához, összekeverjük, majd az egészet óvatosan hozzáadjuk a forralt tejhez folyamatosan kevergetés közben!! Sűrű krémmé főzzük, kihűtjük.
3. A vajat habosra keverjük a porcukorral, majd a főzött krémhez keverjük, kihabosítjuk, végül beledolgozzuk a kókuszreszeléket is.
4. A krémet egyenletesen rákenjük a kihűlt tésztára, megszórjuk kókuszreszelékkel és 2-3 órára a hűtőbe tesszük. Szeletelve tálaljuk.




...és a süteményes könyvek...




Jó étvágyat!

2014. március 22., szombat

Kedvenc szelet - Világ finomja

Egy régi nosztalgia süteményt hozok most - valamikor gyerekkoromban ettem utoljára, és amikor valamelyik nap véletlenül rátaláltam a receptre Anyukám besárgult, foszladozó süteményes könyvében, nagyon megörültem. Ahogy végigolvastam a receptet, szinte éreztem a számban a puha tészta lapok között a kakaós és enyhén citromos ízű nagyon finom főzött krémet. Tegnap el is készítettem, éjszaka pihent egy kicsit a hűtőben, ma pedig vittük rokonlátogatóba, ahol nagy sikert aratott a sütemény. Többen kérték a receptet, igyekszem is a feltöltésével, hogy mindenki minél hamarabb el tudja készíteni a családjának. Ajánlom mindenkinek, nagyon fogjátok szeretni, mert egyszerű és nagyon finom!
Egyébként Anyukám könyvében "Kedvenc szelet"-ként szerepel, de Erzsi néni (a nagynéném: Anyukám nővére) receptgyűjteményében pedig "Világ finomja". A két névből is látszik, mennyire finom sütiről van szó. :)

Sajnos a fényképezőgépem az utolsó napjait élheti, napról-napra egyre rosszabb. :( Emiatt a fotóim nem lettek valami szépek, de azért 1-2 képen meg tudom mutatni Nektek ezt a nagyon finom süteményt.




A pöttyös kézműves kerámiák megvásárolhatók a webáruházban az alábbi linken:
www.pottyosotthon.hu

 
Hozzávalók a tésztához:
 40 dkg sima liszt
 fél csomag sütőpor (6 g)
 12 dkg zsír
 12 dkg kristálycukor
 1 tojás
 1 kis doboz tejföl

A krémhez:
 20 dkg puha vaj
 20 dkg porcukor (a receptben 25 dkg van írva, de picit soknak találtam)
 5 dl tej
 2 evőkanál kristálycukor
 4 púpos evőkanál liszt sima liszt

 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
 1 evőkanál frissen facsart citromlé

A tetejére:
 3 evőkanál forralt víz
 3 evőkanál porcukor (átszitálva)
 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor (átszitálva)
 3 dkg vaj

       
Elkészítés:
1. A lisztben elkeverjük a sütőport, a cukrot, majd elmorzsoljuk benne a zsírt, hozzáadjuk a tojást és annyi tejfölt, hogy egy jól gyúrható és könnyen nyújtható tésztát kapjunk. (Tehát a tejfölt a fokozatosan adjuk hozzá kis adagokban.)
A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk kb. 20x30 cm-es téglalapra és kb. 3 mm vastagra, és egy lapos tepsiben vagy tepsi hátulján (enyhén zsírozva/lisztezve a felületét) kisütjük a tésztalapokat világosra. (Nálam 180 fokos előmelegített légkeveréses sütőben 6 percig sültek a lapok, de ez csak tájékoztató jellegű.) Amikor a szélek enyhén kezdenek pirulni, akkor már vegyük ki a tésztát, nem baj, ha puhának tűnik, mire kihűl, szilárdulni fog.
2. A krémhez az 5 dl tejben simára keverjük a 2 evőkanál kristálycukrot és a 4 evőkanál lisztet, majd közepes lángon sűrű krémmé főzzük - kihűtjük. (A gyorsabb hűlés érdekében hideg vízbe lehet állítani a tálat és folyamatosan kevergetve hűtjük.)
A porcukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kihűlt főzött krémet és jól kihabosítjuk.
Kettéválasztjuk: az egyikbe belekeverjük a kakaóport, a másikban az 1 evőkanál citromlevet.
3. Az egyik lapot ráhelyezzük egy tálcára, megkenjük a kakaós krémmel, erre enyhén rányomkodjuk a második lapot, melyet egyenletesen megkenünk a citromos/világos krémmel, majd óvatosan ráhelyezzük picit megnyomkodva a harmadik lapot is.
4. A mázhoz a hozzávalókat simára keverjük és elsimítjuk a sütemény tetején. 
5. Hűtőbe tesszük egy éjszakára, hogy átpuhuljanak a lapok, dermedjen a krém és az egész jól összeálljon.
6. Másnap szeletelve tálaljuk. (Érdemes 15 perccel hamarabb kivenni a hűtőből, mielőtt fogyasztjuk.)

Tipp:
A világos krémbe citromlé helyett tehetünk 1 csomag vaníliás cukrot 1 evőkanál rummal.
Jó étvágyat!

2014. március 21., péntek

Tejfölös tepsis csirkecombok

Horváth Ilona könyvében találtam a receptet, azonnal megtetszett - imádjuk a tepsis ételeket! Mivel tejfölös masszában párolódik a hús, sütés közben nem szárad ki, nagyon jó szaftos marad, és finom omlós. Nem csak hétvégi ebédre, hanem a sietős hétköznapok vacsora ötleteként is ajánlom, mert gyorsan, könnyen el lehet készíteni.




Hozzávalók:
- 4-5 egész csirkecomb
- 1 nagy doboz tejföl (350 g)
- 1 evőkanál ételízesítő (elhagyható)
- 1 púpos teáskanál szárított majoránna
- 4 evőkanál olaj
- só ízlés szerint
- őrölt bors ízlés szerint
- 3 nagy gerezd fokhagyma
- 1 dl fehérbor (elhagyható)
- 10 dkg reszelt trappista sajt




Elkészítés:
1. A csirkecombokat megmossuk, papírtörlőn megszárítjuk egy kicsit, majd sózzuk, borsozzuk.
2. Egy tálban összekeverjük a tejfölt, ételízesítőt, majoránnát, olajat, fehérbort és a megtisztított/lereszelt fokhagymát  (ha nem használunk ételízesítőt, akkor lehet ízlés szerint sózni, borsozni) és belemártogatjuk ebbe a masszába a combokat, melyet egy tűzálló tálba vagy tepsire helyezünk egymás mellé. Ráöntjük a megmaradt tejfölös masszát.
3. Lefóliázzuk a tepsit és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 40 percig sütjük. Amikor a hús már megpuhult, levesszük róla a fóliát és így pirítjuk egy picit a húst 5 percig, majd rászórjuk a reszelt sajtot, melyet rápirítunk kb. 10 perc alatt. 
4. Tejfölös-vajas burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk.


Jó étvágyat!
 

2014. március 18., kedd

Gesztenyés élvezet

Egy újabb nagyon könnyen elkészíthető sütés nélküli desszert arra az esetre, amikor sem időnk, sem kedvünk nincs bonyolult süteményeket sütni, de a család mégis szeretne valami finomságot a vasárnapi ebéd után. Persze nem csak vasárnapra ajánlom - bármikor elkészíthető, de nálunk vasárnapi desszert volt most, mivel a férjem aznap reggel a tudtomra adta, hogy Ő úgy megenne egy jó habos-krémes süteményt, Nekem viszont nem volt kedvem belemerülni nagy sütésbe. :)
A mélyhűtőben napok óta jobbra-balra tettem 2 doboz gesztenyepürét, úgy gondoltam, ideje kezdeni vele valamit... Az egyikből ez a nagyon finom gesztenyés élvezet készült - hogy nekem mennyire tetszik a neve, nagyon találó, valóban élvezet enni. :) Kipróbáljátok?

A pöttyös termékek a linkre kattintva megtalálhatók a webáruházban:






Hozzávalók az alsó réteghez: 
- 25 dkg darált háztartási keksz
- 5 dkg puha vaj (szoba hőmérsékletű)
- 5 dkg porcukor
- kevés tej (kb. 1 dl)

A második réteghez:
- 25 dkg gesztenyemassza
- 2 dl habtejszín
- 1 csomag habfixáló
- porcukor ízlés szerint (attól függően, hogy natúr vagy cukrozott a gesztenyemassza)
- rumaroma ízlés szerint (elhagyható, ha gyerekek is esznek belőle - vagy rumaromával helyettesíthető)

A harmadik réteghez:
- 1 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
- 5 dl tej
- cukor ízlés szerint 

A felső réteghez:
- 2 dl habtejszín
- porcukor ízlés szerint
- 1 csomag habfixáló

+ a tetejére reszelt gesztenyepüré vagy reszelt csokoládé, kakaópor...




Elkészítés:
1. A pudingport a papíron lévő előírás szerint elkészítjük, félig kihűtjük (nem kell teljesen).
2. A darált kekszet összekeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a vajat és fokozatosan annyi tejet öntünk hozzá, hogy összeálljon a "tészta" (ne legyen ragacsos, de túl morzsalékos sem). Egy 20x20 cm-es tálcára nyomkodjuk a kezünkkel ezt a kekszes alapot (a tálca legyen jó sima felületű, hogy szeleteléskor ne ragadjon le a kekszes massza).
3. A lehűtött tejszínt félig felverjük, majd hozzáadjuk a habfixálót, a porcukrot és keményre felverjük - végül kihabosítjuk a gesztenyemasszával. Ezt a gesztenyés masszát egyenletesen rákenjük a kekszes alapra.
4. Ha a puding már nem folyik nagyon - picit kihűlt - akkor rákenjük a gesztenyés rétegre.
5. Felverjük a habtejszínt félig, hozzáadjuk a habfixálót, porcukrot, majd a vaníliapudingos részre egyenletesen rákenjük.
6. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy picit összeálljanak a rétegek, majd szeletelve tálaljuk.


Az udvarunk tele van ilyen aranyos kis ibolyákkal,
a fű között mindenhol előbukkannak. :)
Nagyon szeretem az illatát!

 

Jó étvágyat!

2014. március 17., hétfő

Copfos kifli csokis-szilvalekváros töltelékkel

Többször említettem, hogy kelt tészta rajongó vagyok - nem csak enni szeretem, hanem formázni is. Ha a végeredmény szépre sikerül, akkor azon túl, hogy nagyon finom, még gyönyörködni is szeretek benne. 
Ma reggel megláttam ezeket a copfos kifliket, azonnal beleszerettem! ...és persze hajtott a vágy, hogy elkészítsem, pedig mára nem terveztem sütést - pláne nem kelt tésztát. :) De mit csinál egy háziasszony, akinek szenvedélye a sütés? Süt! :) Az alap kelt tészta receptem szerint állítottam össze a tésztáját, ami nagyon finom puha, az egyik kedvenc receptem - az ötletet pedig köszönöm szépen Krisztinek - egy klassz formázással lettem gazdagabb. Nézzétek, hát nem aranyos? :) 

A pasztell rózsaszín apró virágmintás kézműves kerámia készlet megtalálható a webáruházban az alábbi linken:





Hozzávalók: 
12 darab kiflihez
 60 dkg átszitált sima liszt
 10 dkg puha vaj (szoba hőmérsékletű)
 3 dl langyos tej
4 evőkanál kristálycukor
 1 csipet só
 2,5 dkg friss élesztő
 1 tojás

+ a töltelékhez házi szilvalekvár és tejcsokoládé apró darabokra vágva
valamint a tetejére 1 felvert tojás






Elkészítés:
1. Egy dl langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt és 1 evőkanál cukrot, felfuttatjuk. Az átszitált lisztben elkeverjük a maradék 3 evőkanál cukrot és a csipet sót. Elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojást, a maradék tejet, majd a felfuttatott élesztőt és bedagasztjuk a tésztát. Letakarva duplájára kelesztjük.
2. A megkelt tésztát 12 egyenlő részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk hosszúkás (nyelv) alakúra, melynek alsó részét 3 egyenlő részre vágjuk - ezt befonjuk. Felső részére tesszük a tölteléket (1 teáskanál szilvalekvárt és néhány apróra vágott csokidarabot), majd ezt a részt feltekerjük kifli formára. A fonott copf részt körbetekerjük a kiflin (a copf végét a kifli alján hagyjuk, hogy sütés közben ne tudjon szétnyílni).
3. A kifliket sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, hagyjuk kelni még 10-15 percet, majd lekenjük a felvert tojással, és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben 10 percig sütjük. (Hagyományos sütőben 200 fokon. A sütési idő tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérő lehet - szép aranybarnák legyenek a kiflik:)




Jó étvágyat!
 Illéskrisz ötlete alapján