Csokoládétorta - a 21. házassági évfordulónkra ♡

Könnyű, pihe-puha piskóta, nem túl édes csokoládés krémmel... Egyszerűen mennyei! Van már egy csokoládétorta a blogomon (ide kattintva megtalálható), és az sem olyan bonyolult, de ez még attól is egyszerűbb. 

November 9-én volt a 21. házassági évfordulónk, akkorra sütöttem, mert a férjem kedvence a csokoládétorta. Nem szoktunk nagy ünneplést rendezni, mert természetes számunkra, hogy ilyen hosszú idő után is szeretjük egymást és együtt vagyunk. 😊 De azért meg szoktuk egymást lepni valami apró ajándékkal. Illetve néha a szüleim is átjönnek egy üveg pezsgővel, hogy együtt koccintsunk az egészségünkre. Tavaly viszont egy szép kerek évfordulónk lett volna, ha nem felejtjük el! 😊 Ugyanis akkor volt 3 hetes a pici fiunk és olyan fáradtak voltunk: azt sem tudtuk hol áll a fejünk, így az évfordulónk is csak napok múltával jutott eszünkbe. Ezért úgy gondoltam, hogy a tavalyi, elfeledett 20. évforduló tiszteletére az idén sütöm meg a csokitortát. 😊 
Egyébként ezt a tortát tavaly augusztus 20-án sütöttem meg először a szüleim 50. házassági évfordulójára, de akkor nem volt kedvem lefényképezni. Zalán akkor még pocaklakó volt és nagy pocakkal nem volt kedvem guggolni, hajolgatni fényképezés közben. De mivel annyira finom ez a torta, ezúttal már tényleg felkerül a blogra. Tavaly a csokoládékrémet tojássárgájából főztem, de az idén más csokikrémet találtam ki, mert kevés tojás volt itthon. Anyukám tyúkocskái mindig nagyon jól remekelnek, de 1-2 hete lustácskák lettek, kevesebb a tojás, emiatt kicsit spórolnunk kell, hogy elég legyen napi szinten a szüleimnek és nekünk is. (A boltból mi soha nem veszünk tojást.) 
...és akkor a hosszú, dátumokkal tele bevezető után jöjjön végre a recept! 








Hozzávalók a piskótához:
38x28 cm-es tepsihez
6 közepes tojás
6 evőkanál kristálycukor
5 evőkanál liszt
1 evőkanál holland kakaópor
(vagy hagyományos cukrozatlan kakaópor)
fél csomag sütőpor 

A krémhez:
2 csomag csokoládés pudingpor (főzős)
6 dl tej
12 dkg kristálycukor
2 dl habtejszín (30 %-os cukrozatlan)
1 csomag habfixáló

+ kb. 15 dkg sárgabaracklekvár
és 3-4 evőkanál darált dió


A kézműves kerámiák megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linken:






Elkészítés:
  1. Először a csokoládés krémet készítjük el: a pudingporokat kevés tejben simára keverjük. A többi tejet a kristálycukorral összekeverve felforraljuk, majd beleöntjük a pudingos keveréket és közepestől kisebb lángon sűrű krémmé főzzük (folyamatosan keverjük). A lábast hideg vízre állítva, kevergetve kihűtjük a krémet. 
  2. A tejszínhabot a habfixálóval előírás szerint kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a kihűlt pudinghoz, majd lefóliázzuk és betesszük a hűtőbe egy kicsit dermedni.
  3. A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk: a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a cukorral (fehéredésig), majd fokozatosan hozzászitáljuk a liszt, sütőpor, kakaópor keverékét. Végül óvatosan beleforgatjuk a tojások felvert habját is. Kivajazott/lisztezett tepsibe egyengetjük és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 9-10 perc alatt megsütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet, ezért végezzünk tűpróbát!) A megsült piskótát süteményrácsra borítjuk és hagyjuk teljesen kihűlni! (Ez egy vékony nagy piskótalap.)
  4. Ezt a nagy vékony piskótalapot 3 egyenlő tészta lappá vágjuk függőlegesen, tehát így kapunk 3 darab kb. 28x12 cm-es lapot. Megkenjük az egyiket a baracklekvár felével, erre pedig kenünk néhány evőkanálnyi csokikrémet. Erre jön a másik piskótalap, majd a lekvár másik fele, erre ismét néhány evőkanálnyi csokikrém, végül a harmadik piskóta lap. 
  5. Körbekenjük a torta oldalait és tetejét is krémmel. Az oldalait meghintjük darált dióval, a tetejére pedig csillagcsöves nyomózsákból nyomunk krémet díszítésként. 
  6. Egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni, hogy másnap szépen tudjuk szeletelni.




        
 
Jó étvágyat!


Ezt a szépséget a férjemtől kaptam... 


...és persze az egyik kedvenc desszertemet.

  

Megjegyzések

  1. Gratulálok ehhez a sok szép évhez és kívánok még nagyon sokszor ennyit, egészségben, boldogságban, szeretetben! A torta pedig isteni lehetett.

    VálaszTörlés
  2. 21 év?
    Gratulálok hozzá, és jó egészséget a z egész családnak!
    Köszönöm a sok remek receptet!
    🌷

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ági - a családom nevében is. :)
      Szívesen a recepteket, örülök, ha tetszenek.

      Törlés
  3. Sok szeretettel gratulálok nektek, és hosszú-hosszú éveket kívánok ugyanígy szeretetben, megértésben, szép családod körében!
    A torta gyönyörű lett, és biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Katalin. :) A torta tényleg nagyon finomra sikerült. :)

      Törlés
  4. Mária Csimáné Hegyi2017. november 13. 10:16

    Gratulálok és további sok boldogságot kívánok! Nagyon szeretem a receptjeidet, sokat sütök is!

    VálaszTörlés
  5. Gratulalok es sok boldogsagot kivanok meg sok-sok évig!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gabi! Sok boldogságot kívánok! 22 cm-es tortaformához mit gondolsz, maradhatnak ugyanígy az arányok? Üdv, Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter!
      Igen, úgy gondolom, hogy 22 cm-es tortaformához elég ez az arány.
      Jó sütést!
      Üdvözlettel:
      Gabriella

      Törlés
  7. Gratulálok és kívánok még Nektek sok-sok boldog évfordulót! (Nekünk is idén volt a 21 éve, hogy összeházasodtunk :-) ) Remek tortát sütöttél, a krém különösen tetszik, kipróbálandó! :-)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok és még nagyon sok együtt eltöltött éveket kívánok Nektek sok szeretettel!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon finom a torta! Mi ma ünnepeltük a 11. házassági évfordulónkat és erre az alkalomra sütöttem meg. Köszönöm! Zsuzska

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban