Eperhabos alagút - sütés nélkül

Ezt a könnyed, nem túl édes, isteni finom gyümölcshabos desszertet néhány perc alatt el lehet készíteni, szinte semmi munka nincs vele és nem kell sütni. Elég melegek mostanában a napok, gondolom, Nektek sincs nagy kedvetek bekapcsolni a sütőt...
Vasárnap ez volt a másik desszertünk a gyümölcsös kocka mellett. A kertben olyan bőséges az epertermés, hogy nem győzzük megenni, ezért készítettem belőle néhány finomságot is hétvégén (és még eperlekvárt is). A későbbiekben nyugodtan lehet készíteni cseresznyével, meggyel, szederrel és barackkal is.





A fotón szereplő kerámia termékek megtalálhatók a webáruházban az alábbi linken:


Hozzávalók:
1 db 30 cm hosszú őzgerincformához
30 dkg eper
(szeder, barack, meggy, cseresznye)
2 evőkanál kristálycukor (vagy ízlés szerint)
2 dl habtejszín
25 dkg mascarpone
1 evőkanál porcukor
8-10 babapiskóta
3 csapott evőkanál zselatinpor

+ még néhány szem kisebb eper a desszert közepébe
(vagy szeder, meggy, cseresznye, illetve felkockázott barack)



 

Elkészítés:
1. A megtisztított/megmosott epret (gyümölcsöt) villával széttörjük (vagy géppel is lehet, csak maradjanak benne kisebb darabok is). Majd összekeverjük az ízlés szerinti kristálycukorral és alacsony lángon meglangyosítjuk, hozzáadjuk a zselatint, simára keverjük. (Hagyjuk még a tűzhelyen közben, de épphogy ne forrjon fel.)
2. Amíg a zselatinos eper(gyümölcs) langyosra hűl, felverjük a hideg habtejszínt a habfixálóval, hozzákeverjük a mascarpone-t és a porcukrot, majd belekeverjük az epres zselatint is.
3. Egy őzgerincformát kibélelünk folpackkal, beleteszünk egy kicsi epres masszát elegyengetve. Erre teszünk egy sor apró epret, ismét teszünk a masszából, majd erre teszünk babapiskótát, végül befedjük a maradék gyümölcsös masszával.
4. Néhány órára a hűtőbe tesszük dermedni (akár egy éjszakára is lehet). Tálaláskor 2 cm szélesen szeleteljük.

A fotókon jól látszik, hogy nálunk ez a desszert sem tudta kivárni a teljes dermedési időt, mert ebéd után rögtön fel kellett szeletelnem a férjemnek, pedig akkor még alig volt a hűtőben 1-2 órát.






Jó étvágyat!

Forrás: Csábító házi sütemények 4.

Megjegyzések

  1. Látszik rajta hogy milyen finom és könnyű desszert! Gondolom gyorsan fogyott :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon gyorsan. :) Valóban olyan is könnyű, habos - nagyon finom!! A férjemnek különösen ízlik. :)

      Törlés
  2. köszönöm a recepted, pont ilyenre volt most szükségem. megnéztem a többit is, sok hasznos dolgot találtam. láttam az eperlekvárt is készítettél. próbáltad már mentával vagy gyömbérrel? isteni http://glurl.co/befozok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Orsi, örülök, hogy tetszenek a receptek.
      Az eperlekvárt mentával még nem próbáltam, pedig már tavaly is készültem rá.

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki, és milyen finom lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon finom, köszönöm Okki, aranyos vagy. :)

      Törlés
  4. Nagyon csábítóan néz ki, én sem bírnék sokáig várni rá!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű! :) Isteni lehet! Elkészítem majd!

    VálaszTörlés
  6. Ez is nagyon fincsi lett, de persze gondoltam :)!!!
    Köszi szépen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Nóri, örülök, hogy elkészítetted és ízlik. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban