Napraforgó kalács - sonkás-sajtos-tejfölös és fokhagymás-vajas töltelékkel

Valamelyik nap nálunk voltak Milán kis barátnői - a gyerekeknek készítettem uzsonnára ezeket a napraforgókat, hogy játszás közben egyenek is valamit. Igen, jól olvastátok: barátnői. 😊 A környéken/utcában Milánhoz hasonló korban csak lányok vannak, de Őt ez nem zavarja, sőt. Mosolygok, amikor azt mondja, hogy: "Anya, ezek a lányok odavannak értem!" 😀 Általában a lányok jönnek hozzánk, persze néha Mi is "átkeveredünk" a szomszédba hozzájuk. Oviba is el szoktunk már menni egy-egy fél órára játszani, barátkozni - és ott már fiúk is vannak. Tehát a baráti kör egyre csak bővül, mivel Milán nagyon közvetlen és barátságos kisfiú, imádja a gyerekeket. Ki tudja, néhány hónap múlva hány gyerek fog szaladgálni a kertünkben...? Ahogy Milánt ismerem, nagyon sok, mert maga köré gyűjt mindenkit.

Visszatérve a Napraforgóra... 
Olyan sok helyen szerepel, persze először én is Limaránál láttam meg - azóta szeretném elkészíteni, de csak most került rá sor. A joghurttól nagyon laza, könnyű kelt tésztát kapunk, a töltelék variációja pedig végtelen: lehet sós vagy édes változat is - amit csak el tudunk képzelni. Első ránézésre kicsit macerásnak tűnik, de amikor már a másodikat készíti az ember, úgy megy, mint a karikacsapás. 😄 Nagyon tetszik és ízlik, a gyerekek odavoltak érte - más töltelékkel is ki fogom próbálni.




Hozzávalók a tésztához:
2 kalácshoz
50 dkg finomliszt
1 tojás
140 g joghurt (vagy kefir)
3 evőkanál olaj
1,5 teáskanál só
1 evőkanál kristálycukor
kb. 1,8 dl langyos víz
2 dkg élesztő

+ a tetejére a lekenéshez 1 tojás
szezámmag

A sonkás töltelékhez:
30 dkg sonka 
2 evőkanál tejföl
1 teáskanál mustár
5-7 dkg reszelt trappista sajt
2 szál újhagyma vagy 1 közepes fej vöröshagyma
só, őrölt bors ízlés szerint
A töltelék készítése közben lehet kóstolni és ízlés szerint ízesítsük a mustárral és tejföllel is.

A fokhagymás-vajas töltelékhez:
5 dkg puha vaj
3 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors ízlés szerint 
 







Elkészítés:
  1. A langyos tejben a cukorral simára keverjük az élesztőt, felfuttatjuk (kb. 10 perc). A lisztben elkeverjük a sót, olajat, tojást, joghurtot, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt és bedagasztjuk a tésztát. Jó lágy, de ne ragacsos tészta legyen. (Ha nem megfelelő az állaga, akkor pici liszt vagy tej hozzáadásával korrigáljunk rajta.) Duplájára kelesztjük.
  2. A sonkás töltelékhez a sonkát ledaráljuk (vagy nagyon apróra vágjuk), a hagymát apróra vágjuk és a többi hozzávalóval együtt ízlés szerint elkészítjük. 
  3. A fokhagymás-vajas töltelékhez a puha vajat a sóval és borssal összekeverjük.
  4. Amikor a tészta megkelt, 4 egyforma kerek cipót gömbölyítünk belőle. Az egyiket kinyújtjuk kör alakúra, 2-3 mm vastagra, sütőpapíros tepsire tesszük és megkenjük a sonkás töltelékkel. Kinyújtjuk a másik cipót is, befedjük vele a tölteléket. 
  5. Egy poharat lisztbe mártunk és picit benyomjuk vele a tészta közepét (de ne lyukasszuk át a tésztát). Majd pizzavágóval egyforma cikkekre szeleteljük a kört (a tésztát), és minden szeletet kétszer vagy háromszor megtekerünk.
  6. A másik két cipót is ugyanígy kinyújtjuk és elkészítjük, csak fokhagymás-vajas töltelékkel kenjük meg.
  7. Kb. 10-15 percet pihentetjük, majd felvert tojással lekenjük a tetejét, a közepét megszórjuk szezámmaggal. 
  8. Előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 15 percig sütjük (vagy amíg szépen kezd pirulni a teteje - a sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet). 
  9. Amikor megsült, 5 percre letakarjuk egy tiszta konyharuhával.
  10. Langyosan vagy hidegen is fogyasztható egy pohár tej vagy tea kíséretében... vagy csak magában.

Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Isteni finomat és szépet sütöttél! Egyszer majd én is rászánom magam, mert én is rég tervezem :)))

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett a kalácsod. Én is készítettem már, természetesen Limara receptje alapján. Jó látni nálad, eszembe juttattad, hogy még nincs fenn, ráadásul igen régen volt. Én pizzásan és fokhagymás sajtosan csináltam, ha jól emlékszem.

    VálaszTörlés
  3. Na igen,egy újabb kipróbálandó lett a listámon! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett a kalácsod, és a bögrék is szépek :)
    Én is szoktam "napraforgót" sütni, de eddig csak édeset, gesztenyést és diósat. A tiéd nagyon finom lehet :)

    VálaszTörlés
  5. Fincsi! Holnap jöhet reggelire vagy uzsonnára, mindegy, bármikor meg tudom enni! :-))

    VálaszTörlés
  6. Milyen szép lett a kalácsod! Nagyon guszta! :)
    Én is készítettem már, csak tepertővel.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű! :) Nyelek nagyokat a képeket nézve, meghiszem, hogy ízlett a kicsiknek! :)

    VálaszTörlés
  8. Medvehagymapestósan szoktam késziteni! De ma igy is kipróbálom... ebédre... :)

    VálaszTörlés
  9. Gabi, tényleg egy kis találékonysággal milyen szépeket lehet készíteni. Nagyon mutatós!

    VálaszTörlés
  10. Milán háremet tart? ;-) Hát ez kész, finoman kuncogok a kis szivtipró-palántán. A kalács (is) gyönyörűséges! Puszik, B.csek

    VálaszTörlés
  11. kiss nehéz ildikó2013. október 27. 16:57

    te jószagú úristen ezzz álomszép na kedden meg is sütöm <3

    VálaszTörlés
  12. Hát ez nagyon finom , ma elkészítettem , csak ajánlani tudom

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban