2013. március 30., szombat

SAJTOS-TOJÁSOS SZENDVICS - Húsvét reggelére



Húsvét reggelére érdemes elkészíteni ezt a sajtos-tojásos szendvicset. Egyszerű, finom, laktató reggeli,  a szép tálalással pedig kellemesen indul a nap is. :))
Ez a receptem a Kifőztük áprilisi számában is megjelent.




Hozzávalók: (4 személyre)
- 10 tojás
- 12 szelet barna kenyér
- 18 dkg puha vaj
- 15 dkg márványsajt
- 1 teáskanál őrölt fekete bors

+ a díszítéshez: friss zsázsa, snidling, de szárított petrezselyem is lehet, paradicsom...
   



1. A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízbe tesszük és leszedjük a héját.
2. A kenyérszeleteket megkenjünk kb. 6 dkg vajjal. A sajtot kis kockákra vágjuk és a maradék 12 dkg vajjal és az őrölt borssal elkeverjük.
3. 8 tojást tojásszeletelővel kockára vágunk (a szeletelőben keresztbe szeljük először, aztán hosszában, így kis kockákat kapunk). A sajtos vajjal elkeverjük, és elosztjuk a kenyereken.
4. A maradék 2 tojást felszeleteljük, és díszítjük vele a szendvicseket. Apróra vágott zsázsával, vagy apróra vágott snidlinggel (ennek híján szárított petrezselyemmel) megszórjuk, és szeletelt paradicsommal tálaljuk.

Tipp: A barna kenyér íze az édeskés és a savanykás között mozog. Ehhez a szendvicshez inkább a kevésbé savanykás ízű kenyér illik.
 



Jó étvágyat!

2013. március 29., péntek

Almás-diós kalácskoszorú

Úgy emlékszem, most készítettem először olyan süteményt/kalácsot, melyben az alma-dió párosítás szerepel. Örülök, hogy kipróbáltam, mert nagyon finom, kellemes ízvilágú az alma-dió együtt  - a kalács tésztája pedig könnyed, lágy, puha. 
Látjátok, mekkora kalácsról van szó, de a családom olyan hirtelen "lecsapott rá", hamar elfogyott. Milán is jóízűen falatozta, élvezet volt nézni. :) Apa (a férjem:)) pedig kijelentette, hogy  sokszor szeretné látni az asztalon > emiatt el is tettem a "gyakran elkészítendők listájába". 




Hozzávalók a tésztához: (28 cm átmérőjű koszorúformához - de tepsiben is lehet készíteni)
- 40 dkg sima liszt átszitálva
- 3 dkg friss élesztő
- 1,5 dl langyos tej
- 7 dkg kristálycukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- csipet só
- 2 tojás
- 10 dkg puha margarin vagy vaj
- 1 citrom reszelt héja (kezeletlen citrom)
- 1 evőkanál frissen facsart citromlé

A töltelékhez:
- 5 közepes alma megmosva, reszelve
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- ízlés szerint kristálycukor (és az alma savanyúságától függően)
- 5 evőkanál darált dió
- 5 dkg mazsola
- 1 evőkanál rum vagy rumaroma

+ a tetejére 1 felvert tojás


 

1. A tésztához az átszitált lisztet keverőtálba teszem, közepébe öntöm a cukros tejben felfuttatott élesztőt, a citromhéjjal elkevert tojásokat, vaníliás cukrot, a citrom levét, csipet sót és a puha margarint. Az egészet hólyagosra kidolgozom - jó lágy, de nem ragacsos tésztát kapok.
Letakarva a duplájára kelesztem. 
(A tésztát a kenyérsütőgép üstjében is be lehet dagasztani, majd a kikapcsolt gépben duplájára keleszteni.)
2. A töltelékhez a megmosott, reszelt almát a fahéjjal és a cukorral megpárolom, majd kihűtöm. 
A mazsolát megmosom, beáztatom a rumba. 
3. A megkelt tésztát átgyúrom, lisztezett felületen kb. fél cm vastagra kinyújtom (téglalap alakúra), majd megszórom egyenletesen a darált dió felével, rákenem az almás tölteléket, megszórom a mazsolával, majd a darált dió másik felével. Feltekerem, mint a bejglit, majd kör alakúra formázom, a két végét szépen összenyomkodom, hogy sütés közben ne nyíljon szét. Belehelyezem a kalácsot a margarinnal/liszttel kikent koszorúformába vagy tepsibe, és még kelesztem 20-30 percig. Villával itt-ott megszurkálom, lekenem a tetejét a felvert tojással.
4. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 25 percig sütöm. (A sütési idő sütőfüggő, például a hagyományos sütőben több ideig kell sütni.) Amikor a kalács teteje már szép aranybarna (kb. a sütési idő felénél), akkor letakarom egy alufóliával, hogy ne égjen meg a teteje és úgy sütöm tovább.
A megsült kalácsot még néhány percig a formában vagy a tepsiben hagyom (esetleg le lehet takarni egy tiszta konyharuhával), aztán akár langyosan vagy hidegen fogyasztható.


Jó étvágyat!

2013. március 26., kedd

KIFŐZTÜK - Az áprilisi számnak vendég szereplője vagyok :))

Megjelent a Kifőztük áprilisi száma, melynek vendég szereplője lehettem. Ezúton is köszönöm szépen a Kifőztük csapatának, hogy gondoltak rám. :) 

Öt új recepttel szerepelek az újságban:
Gyors, olasz zöldségleves
Sajtos-tojásos szendvics
Érsek szelet
Rozslapocskák
Almás-diós kalácskoszorú

Ebben a márciusi hideg, havas, télies napon üljetek le nyugodtan a kényelmes kanapéra egy bögre kávé vagy tea kíséretében és olvasgassatok, tervezzétek a húsvéti menüt... :)
  



Aki még nem ismerné az újságot, megemlítem, hogy ide, majd a Kifőztük oldalán lévő újság képre kattintva le tudjátok tölteni ingyen. Most a húsvéti (április számnál) regisztráció sem szükséges hozzá. A következő (májusi) számot viszont majd regisztráció után tudjátok letölteni.  


 Jó sütést-főzést! :)

2013. március 25., hétfő

Sajtos-tejfölös pizzacsiga, avagy egy gyors finomság délutánra

Puha, pizza jellegű tészta, ízletes/szaftos töltelékkel. Akár késő délután is meg lehet sütni ezt a viszonylag gyorsan elkészíthető csigát - és megoldható vele a vacsora is egy csupor tej kíséretében. :) Így volt ez nálunk szombat délután... 
A tölteléket variálhatjuk ízlésünk, és az otthon megtalálható hozzávalók szerint.




Hozzávalók a tésztához: (kb. 20 csigához)
- 50 dkg liszt átszitálva
- 2,5 dkg friss élesztő
- 1 dl langyos tej
- 1 csipet cukor
- 1 teáskanál só
- 2 evőkanál olívaolaj (vagy napraforgóolaj)
- 2-3 dl langyos víz

A töltelékhez:
- 2 kis doboz tejföl (2x175 g-os)
- 25 dkg sonka (nálam most fele füstölt tarja volt, a fele pedig kolbász)
- 10-15 dkg reszelt sajt (trappista)
- 2 gerezd fokhagyma 

1. A tésztát a kenyérsütőgépben dagasztom be. Beleteszek a gép üstjébe kb. 2,5 dl vizet, a sót, olajat. Erre ráöntöm a lisztet, melynek közepébe pici mélyedést csinálok, ebbe belemorzsolom az élesztőt és ráöntöm a cukros langyos tejet. Dagasztás közben figyelem a tésztát, és ha kicsit keménynek érzem, akkor még hozzáöntök a maradék fél dl langyos vízből annyit, amennyi még szükséges a megfelelő állaghoz. 
Dagasztás után a kikapcsolt gépben kelesztem a tésztát kb. 20-25 percig.
2. Addig elkészítem a tölteléket. Felvágom apróra a sonkát. Megpucolom/megmosom a fokhagymát és apróra vágom, melyet összekeverek a tejföllel (ízlés szerint lehet sózni is a tejfölt, ha esetleg a sajt vagy a sonka nem elég sós).
3. A tésztát téglalap alakúra nyújtom, egyenletesen megkenem a fokhagymás tejföllel, megszórom a sonkával és a reszelt sajttal. Feltekerem (mint a bejglit), és egy éles késsel kb. 3-4 cm szélesre szeletelem. 
4. Enyhén olajazott vagy sütőpapíros tepsibe teszem, és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 20 percig sütöm. (A sütési idő sütőfüggő.)
Amikor megsült, pár percig még a tepsiben hagyom hűlni (esetleg le lehet takarni egy tiszta konyharuhával), majd langyosan fogyasztható.


Jó étvágyat!

2013. március 16., szombat

Ínycsiklandozó csirke

Nézzétek milyen szép színe van! Az illata és az íze pedig mennyei! Most csináltam először, de biztos, hogy nem utoljára... sőt! Szerintem hamarosan terítéken lesz, mert a családomnak nagyon ízlett. Szó szerint tolongtunk érte az asztalnál - na azt látnotok kellett volna. :)) Ha Ti is szeretitek az édes-savanykás ízvilágú husikat, akkor mindenképp ki kell próbálnotok.
Elkészíteni is nagyon egyszerű, alig kell hozzá néhány dolog, és szűk 1 óra múlva ehető. A borkedvelők félédes szamorodnit kortyolgassanak utána... :) 




Hozzávalók:
- 80 dkg csirkemellfilé
- 8 dkg liszt
- 1 citrom
- 3 evőkanál méz (folyékony)
- csemege pirospaprika por (ízlés szerint, de azért ne legyen sok, nehogy keserű legyen a hús)
- só (ízlés szerint)
- 15 dkg vaj
- 1 csokor petrezselyemzöld vagy szárított petrezselyem

+ 1 citrom a tetejére (díszítés)


 

1. A csirkemellfiléket megmosom, papírtörlővel megtörlöm, majd nyolc egyenlő szeletre vágom. (Ha túl vastag, akkor húskalapáccsal egy picit megütögetem, de ne legyen vékony a szelet.) Lisztbe mártom, majd egy serpenyőben felolvasztom a vajat és megsütöm a húsokat. 
2. Egy tálcára szedem, megszórom ízlés szerint sóval és pirospaprikával mindkét oldalát, majd beleteszem egy tepsibe sorba a hússzeleteket, leöntöm mindegyiket mézzel, és meglocsolom az 1 citrom levével. 
3. Szórok még rá pici vajdarabkákat ide-oda, és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 15 percig sütöm (amíg szépen megpirul).
4. Párolt rizzsel tálalom, a hússzeletek tetejére 1 szelet citromot teszek, és az egészet megszórom az apróra vágott petrezselyemzölddel.




Jó étvágyat!

2013. március 13., szerda

Rusztikus sajtos-tarjás lepény

Az ízvilágát a pizzához, a kinézetét a pitéhez hasonlítanám, mégis a lepény nevet adtam neki. :) A lényeg, hogy nagyon finom - egy szombati ebédre vagy hétköznap vacsorára kitűnő étel az egész család számára (a kisfiamnak különösen ízlett). A hozzávalókat és az elkészítését is tekintve egyszerű lepényről van szó.


 Forrón nem lehet szépen, mutatósan szeletelni,
enni viszont melegen jó... :)




Hozzávalók a tésztához: (25-30 cm átmérőjű kerek formához)
- 1,5 dkg élesztő
- 1 teáskanál só
- 1 kávéskanál cukor
- 3-4 evőkanál olívaolaj
- 30 dkg  sima liszt
- 1 kávéskanál szárított oregánó
- 1 kávéskanál szárított bazsalikom
- kb. 1,5 dl langyos víz

A töltelékhez:
- 5 szelet trappista sajt (vagy 6-7 dkg reszelve)
- 5 szelet füstölt tarja (vékonyra szeletelve)
- ízlés szerint ketchup

+ 1-2 evőkanál olaj a kenéshez




1. A lisztet összekeverem a szárított fűszerekkel, a langyos vízben elkeverem a cukrot és az élesztőt, majd összegyúrom a lisztes-fűszeres keverékkel, az olajjal és a sóval. Kb. fél óráig kelesztem.
2. A megkelt tésztát két cipóvá gyúrom, egyenként kinyújtom kör alakúra (amekkora a forma). A formát kikenem olajjal, majd belehelyezem az egyik kinyújtott lapot, melyet villával megszurkálok és megkenem vékonyan olajjal úgy, hogy a peremén 1-2 cm-t kihagyok, hogy majd össze tudjam ragasztani a két tésztát. Rákenem a ketchupot, a tarja és a sajtszeleteket. Ráhelyezem a másik lapot, melyet szintén megszurkálok itt-ott villával és lekenem olajjal. Valamint a két tésztát jól összenyomkodom, hogy sütés közben ne nyíljon szét.
3. Előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 20 percig sütöm (a sütési idő sütőfüggő!!).
Amikor megsült pár percre letakarom egy tiszta konyharuhával, hogy kellemesen átpuhuljon, aztán lehet fogyasztani...


Jó étvágyat!
 

2013. március 9., szombat

Kráter süti

Hétvégére most egy egyszerű, de mutatós süteményt szerettem volna, ezért arra gondoltam, hogy ezt a kevert tésztás kráter sütit készítem el. Ez mindig jó választás, nagyon szeretjük! Ha még nem ismertétek eddig - vagy már ismertétek, de nem sütöttétek meg, akkor ajánlom kipróbálásra, mert nagyon finom, csuda jó állaga van a tésztájának - valamint ez a sütemény elronthatatlan. Akár családi körben, akár "vendégseregben", biztos siker! 




Hozzávalók a tésztához: (22x36 cm-es tepsihez)
- 5 tojás
- 20 dkg kristálycukor
- 0,8 dl tej
- 0,8 dl olaj
- 2 csapott evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
- 20 dkg liszt
- 10 g sütőpor

A krémhez:
- 8 dl tej
- 4 dkg vanília pudingpor
- 4 dkg eper pudingpor (vagy bármilyen más rózsaszínű pudingpor)
- 5 evőkanál kristálycukor

A mázhoz:
- 350 g tejföl (1 nagy doboz tejföl)
- 3 evőkanál porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor




1. A krémhez megfőzöm a vaníliás pudingot 4 dl tejjel, 2,5 evőkanál cukorral, majd az eperpudingot is 4 dl tejjel, 2,5 evőkanál cukorral - mindkét krémet teljesen kihűtöm!!
2. A tésztához a tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, hozzáadom a tejet, majd az olajat, mellyel szintél jól elkeverem. A lisztet összekeverem a kakaóporral és a sütőporral és hozzákeverem a tojásos masszához, végül óvatosan hozzákeverem a tojások felvert habját (fehérjét habbá verve).
3. Margarinozott/lisztezett tepsibe egyengetem a masszát, majd a tetejére kis halmokat teszek a pudingokból (vizes evőkanállal), és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 20 percig sütöm. (A sütési idő sütőfüggő, inkább végezzünk tűpróbát!!)
4. Amikor megsült a sütemény, még langyosan rákenem a tetejére a porcukorral és vaníliás cukorral elkevert tejfölt és így hagyom kihűlni a süteményt.
Kockákra szeletelve tálalom.




Jó étvágyat!