KOLOZSVÁRI PALACSINTA

Pár hete láttam meg ezt a palacsintát Aledánál, és tudtam, hogy hamarosan el fogom készíteni. Egy héttel ezelőtt el is készítettem, amikor szüleim nálunk vacsoráztak - most végre felkerül a blogra is (bár a vacsorázás közben készült kapkodós fotók soha nem szépek :)).
A kisfiam miatt nem pirítottam rá annyira a reszelt sajtot, mert Ő úgy nem szereti, bele is kevés reszelt sajt került, mert szintén nem szereti benne a sokat, viszont a tetejére nálunk jó sok tejföl került, szinte tocsogott a tejföltől, mert Milán tejfölrajongó, képes megenni egy 1,5 dl-es tejfölt magában. :)) Viszont a sok tejföltől és a nem pirult sajttól nem annyira látványos a palacsinta kinézete, de az íze így is finomságos volt. Mindenkinek nagyon ízlett (Milánnak kifejezetten), tehát remek választás volt. Köszönöm szépen Aleda! :))



 Hozzávalók: (kb. 12 palacsintához)
- 1 tojás
- 25-30 dkg finomliszt
- 3-4 dl szódavíz
- 10 dkg húsos kolozsvári füstölt szalonna (vagy bármilyen húsos szalonna, de mindenképpen füstölt legyen, mert attól lesz meghatározó az íze)
- 10-15 dkg trappista sajt
- 1,5-2 dl tejföl
- 1 kis fej vöröshagyma
- só, bors ízlés szerint

 Milánnak nagyon ízlett :o))


1. A füstölt szalonnát apró kockákra vágom, és a zsírját kiolvasztom egy serpenyőben, majd leszűröm. A visszamaradt zsírban aranysárgára pirítom a megtisztított és nagyon apróra vágott vöröshagymát.
2. A tojást kevés szódavízzel habosra keverem, majd a lisztet hozzáadva, apránként felöntöm a maradék szódavízzel, és szokásos sűrűségű palacsintamasszát keverek belőle. Sóval, borssal fűszerezem, végül belekeverem a pirított szalonnát és vöröshagymát, és kb. 15 percig állni hagyom.
3. A palacsintákat kisütöm (ennél a palacsintánál szerintem érdemes egy kicsit vastagabbra sütni), megszórom reszelt sajttal mindegyiket (lehet bele jó sok reszelt sajtot tenni, Én a kisfiam miatt keveset tettem bele, mert nem szereti ha sok van benne - pedig úgy sokkal finomabb és kettévágva sokkal mutatósabb is :)). 
4. Majd összecsavarom a palacsintákat és tűzálló tálra teszem (lehet tepsibe is). A tetejét meglocsolom tejföllel (ebből viszont nálunk nagyon sok került, mert tejfölrajongók vagyunk), reszelt sajtot szórok rá, és előmelegített, 200 fokos sütőben átforrósítom, vagy rápirítom a sajtot (ki hogy szereti).
Melegen tálalom.

 Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Nálad is nagyon jól néz ki! Sok-sok tejföllel meglocsolva, IGEN! Egyébként egy kérdés: Hova szépül még ez a gyerek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen - Milán nevében is. :)))

      Törlés
  2. Klassz! Mi sima tejfölös sajtos palacsintát is szoktunk enni. Köretnek is nagyon finom egy kis grillezett csirkemellhez mondjuk. Az utolsó kép pedig tök jó lett. :)

    VálaszTörlés
  3. Én is kinéztem, nálunk még várat magára az elkészítése. De nagyon érik a dolog, mert valami fenséges lehet. Jól megpirítva, mert mi meg úgy szeretjük. Ugye- ugye, ahány ház... Egy kérdés, szakmailag. Ti milyen irodalomból tanultátok a természet- és gazdaságföldrajzot? Nagyon meg kellene tanulnom Magyarországot is, mert van kilátás terepgyakorlat vezetésére. És nem akarok lebőgni! ;-) Válasz jöhet emilben is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gionetta, ne érjen tovább nálad ennek a palacsintának az elkészítése, készítsd el gyorsan, fincsi nagyon. :)
      Terepgyakorlat vezetése?? Hú, az nagyon klassz dolog! Mi is rengeteg helyen voltunk terepgyakorlaton a főiskola ideje alatt itt az országon belül is (pl. "patakmászás" fel a hegyre és éjszakai hegymászás a Mátrában éjfélkor - soha nem fogom elfelejteni), de nagyon tetszett Kárpátalja is (Ukrajnában), meseszép!
      A könyveimet majd privátban írom, jó? Magyarország természet- és gazdaságföldrajza érdekel?

      Törlés
    2. igen, Magyarországé, a német sajnos jobban megy, de elvégre azt tanultam.

      Törlés
  4. Jól hangzik! Különben is jöhet édesen vagy sósan is a pali! Guszta! Édes a kisfiad, hogy növekszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kriszti, nagyon nő, olyan nagyfiú már... :)

      Törlés
  5. Ezt tuti ma este megcsinálom, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Ma este tuti ez lesz a vacsora, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem ez tipikusan az az étel, amivel sok gasztroblogon fogunk még találkozni. Nagyon guszta nálad is, el is hiszem, hogy nagyon ízlett! :) Milán tündéri, nagyon helyes kisfiú! :)

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy ízlett nektek és a csodaszép kisfiadnak is:)

    VálaszTörlés
  9. Finom palacsinta! Korai vacsorára tökéletes. Ez nálunk is ki lesz próbálva:-)

    VálaszTörlés
  10. Húúúú,ez nekem is nagyon ízlene:))Nagyokat nyelek.

    VálaszTörlés
  11. Aledánál már én is kinéztem magamnak, de a megvalósítás még várat magára, de már nem sokáig azt hiszem.
    Nagyon aranyos a kisfiad!:-)

    VálaszTörlés
  12. Válaszok
    1. Köszönjük szépen, tényleg nagyon szép kisfiú, és egy energiabomba. :o)))

      Törlés
  13. Palacsinta imádók vagyunk, ezért egyből kiszúrtam ezt a recepted! :) Sósan még nem próbáltam, édes szájú családom lévén, de ezt muszáj lesz! :) Gyönyörű a kisfiatok!! Isten éltesse nagyon sokáig!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kisfiam nevében is - imádni való kis legény, és egy energiabomba, de hát így szép az élet! :)
      Ez a palacsinta tényleg finom... :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban