Csíkos csokis süti - sütés nélkül

Nagyon egyszerű sütés nélküli sütemény, melyet fél óra alatt összeállíthatunk. Szeretem készíteni vasárnapi desszertnek - délelőtt elkészítem, beteszem a hűtőbe puhulni és ebéd után már tálalható (vagy előző este is elkészíthetjük). De nem csak vasárnapi sütiként felel meg, hiszen annyira mutatós, hogy az ünnepi asztalon is megállja a helyét.
A krém nagyon finom, nem túl édes, a kekszek pedig olyan finomra puhulnak, mintha nem is keksz lenne (még azt is meg merem kockáztatni, hogy jobb, mint egy sütőben sütött sütemény). De valószínű, sokan ismeritek ezt a desszertet. Én kb. 10 évvel ezelőtt, úgy 1990. körül találkoztam vele először - Anyukám egyik munkatársától kaptuk a receptet. Azóta nagyon sokszor elkészítettem már. Hozzánk "Sütés  nélküli sütemény" névvel köszöntött be (így szerepel a kézzel írott papíron is, amit Anyukám munkatársa írt le). De ez a név annyira általános, emiatt kitaláltam neki a "csíkos-csokis süti" nevet - szerintem találó név. Viszont sokszor hívjuk "Albert kekszesnek" is. 





Hozzávalók a krémhez:
 0,5 liter tej
 15 dkg kristálycukor
 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
 2 evőkanál liszt
 20 dkg vaj (vagy margarin)
 1 csomag csokoládé ízű pudingpor  (főzős)

+ 3 kis csomag Albert keksz
és a hempergetéshez kb. 10 dkg kókuszreszelék



MÁR  K É T  S Ü T E M É N Y E S  K Ö N Y V E M  IS MEGJELENT!

Megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:
www.pottyosotthon.hu



Elkészítés:
  1. A vajat (margarint) megolvasztjuk, majd beleöntjük egy lábasba, hozzákeverjük a cukrot, majd a kakaópor és a lisztet, simára keverjük (de még nem a tűzhelyen). Kis tejben simára keverjük a pudingport, majd hozzáöntjük a többi tejet is és az egészet simára keverjük a vajas-cukros-lisztes keverékkel. Ezután az egészet sűrű krémmé főzzük.
  2. A kekszek közé krémet kenünk (először pár kekszet egymásra rakosgatva kenek meg, majd elborítom és úgy krémezem tovább, egyenként ragasztgatom a többihez). A maradék krémmel kívül is körbekenjük a rudat, majd meghempergetjük kókuszreszelékben.
  3. Fóliába csomagoljuk és 3-4 órára a hűtőbe tesszük, hogy a keksz jól átpuhuljon.
  4. Tálaláskor ferdén szeleteljük, hogy szép csíkos legyen.

Munkafolyamatok 







Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Csokis-csíkos! Jól kitaláltad! :))
    Tényleg nincs benne kávé!
    Jól néz ki, így kókuszreszelékbe forgatva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marcsis, köszi. Ez a név jutott eszembe róla hirtelen, amikor tettem fel a blogra. :) Egyébként, mint ahogy írtam a bejegyzésem elején "sütés nélküli sütemény" néven volt nyilvántartva nálunk, de az olyan egyszerűen hangzik, ráadásul rengeteg más süteményt is hívhatunk sütés nélkülinek. :)

      Törlés
  2. Én zebra kekszként ismerem.
    Továbbfejlesztésként kétféle krémmel is szoktam csinálni (pl. puncs és csoki), amitől nagyon szép és finom, viszont akkor már se nem zebra, sem nem csíkos csokis :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De klassz a zebra név is, én eddig ezt nem hallottam erről a sütiről. :) Nagyon jó ötlet a kétféle krém is, tetszik az ötlet > csak akkor másik nevet kell találni neki. :-))
      Köszönöm szépen Syliva, hogy benéztél hozzám és hagytál megjegyzést, örültem. Gyere máskor is! :-)

      Törlés
    2. Nagyon jól néz ki, tetszik a kókuszos újítás. Én Albertkekszes nek nevezem, meg így is ismerem :)

      Törlés
  3. Egyszerű, finom és gyorsan elkészült. Másnap gyorsan el is fogyott, mert nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire ízlett. Köszönöm, hogy megírtad. :)

      Törlés
  4. Nagyon egyszerű, gyorsan kész lett. És gyorsan el is fogyott, olyan finom. Én kipróbálom darált kekszbe forgatva is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlett Moncsi. Köszi, hogy írtál. :))

      Törlés
  5. Szia! Nagyon tetszik ez a recept! 3 csomag kekszből, mekkora adag lesz? Mondjuk hány ilyen rúd jön ki belőle? Köszi Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Éva!
      Örülök, hogy tetszik. 1 db ilyen nagy rúd lesz belőle + még egy kisebb. De csinálhatod két egyformára is, két kb. 30 cm-es rudat.
      Lényeg, hogy a sütit csak ajánlani tudom, mert nagyon finom.
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  6. a 3 csomag keksz, az a kicsi méretű? mert van az óriás is... ha jól emlékszem...
    esetleg súlyban be tudnánk lőni ennek mennyiségét? köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Noémi!
      3 kis csomag Albert keksszel szoktam készíteni... Azt most sajnos nem tudom, hogy egy kis csomag hány grammos - legközelebb megnézem mindenképp, és beírom a recepthez.
      A 3 kis csomag kekszből 2 közepes rudat szoktam összeállítani (azért nem szoktam hosszabb rudat készíteni, mert ez így még kezelhető, könnyen össze lehet ragasztani a krémmel, nem esik szét a kókuszforgatás közben és ilyesmi).

      Törlés
  7. Sziasztok ! Kis keksz vagy nagy keksz mind1,nagyin finom ez a sütemény:)

    VálaszTörlés
  8. Mi is imádjuk!!!Nálunk Darázsderék a neve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Darázsderék... de jó, ezt a nevet még nem hallottam ennek a süteménynek. :)

      Törlés
  9. Kedves Gabriella ! Elkeszitettem ezt a nagyon fincsi sutit ,ami nagyon de nagyon izlett a csaladnak es a barataimnak is ajanlottam a receptedet ! Koszonjuk es tovabbi sok sikert ! Molnarne Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajni! Nagyon örülök, hogy ennyire ízlett. Köszönöm szépen, hogy megírtad.

      Törlés
  10. Én szoktam egy kis rumot is hozzáadni, nagyon megbolondítja... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet valóban. De mivel a kisfiam is imádja ezt a desszertet, én egyelőre kihagyom belőle. Viszont majd egyszer kipróbálom úgy is...

      Törlés
  11. Én ezt "Zebra süti" néven ismerem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanában hallottam én is ezt a nevet ennek a sütinek... De hozzánk anno "sütés nélküli süteményként" érkezett a recept.

      Törlés
  12. Kedves Gabi! Idetévedtem, és hálás vagyok az ötletért is, meg a fotóért is.
    Lelkemnek kedves minden, amit szívvel-lélekkel készítenek, és ez a kézírás még több kedvet ad az alkotáshoz.
    Ki fogom próbálni, mert annyira egyszerűen praktikus. Köszi és további édes pillanatokat kívánok! Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erzsi!
      Köszönöm szépen, amiket írsz, jól esik olvasni. ...és szívesen a receptet. Nagyon fog ízleni ez a kis desszert, majd meglátod, és tényleg olyan egyszerű elkészíteni.
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  13. Nagyon jó kis süti! A krémje isteni finom, akár tortába is tölthető!!!

    VálaszTörlés
  14. Én Szutykos Peti néven ismerem.
    Nagyon finom egyébként! :)

    VálaszTörlés
  15. Csak Albert kekszbol jo csinalni,haztartasi keksz nem jo hozza?

    VálaszTörlés
  16. Mi zebra tésztának ismerjük :)

    VálaszTörlés
  17. Nàlunk Albert keksz a neve �� Mi is nagyon szeretjük

    VálaszTörlés
  18. Nàlunk Albert keksz a neve 😊 Mi is nagyon szeretjük

    VálaszTörlés
  19. Én csokoládés roládként ismerem.Annyi külömbséggel hogy én nem hempergetem kókuszba,helyette mikor felszeletelem tejszínhabot nyomok rá.Nagyon finom!

    VálaszTörlés
  20. Én csak azt nem értem, hogy ha egymás után ragasztjuk a kekszeket, szeletelésnél, hogy jön ki ez a csikozás 🤣 sehogy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ferdén vágod és kijön a csíkozás... :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban