Egyszerű, puha túrós pogácsa

Egyszerű, 4-5 hozzávalós, puhán omlós. Sütéssel együtt bő fél óra alatt elkészül. Ennek a tésztának az állagát már összegyúrás után is csak imádni lehet - annyira kellemes tapintású, jól kezelhető, könnyen nyújtható. Sajtos rudat már évek óta készítek ebből az egyszerű túrós tésztából, de pogácsának még csak most először próbáltam ki, és azt már tudom, hogy legközelebb dupla adaggal készítem, mert csoda ez a tészta pogácsának is. Másnap is finom omlós és puha.




Elkészítés:
kb. 35-40 darabhoz 4 cm átmérőjű szaggatóval
25 dkg finomliszt
1 csapott teáskanál só vagy ízlés szerint
25 dkg tehéntúró
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
kb. 2-3 dkg zsír

+ a tetejére 1 tojássárgája


L E G Ú J A B B  SÜTEMÉNYES KÖNYVEM
és a mintás/figurás kézműves kerámiák (bögre, tálka)

megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:




Elkészítés:
  1. A lisztet összekeverjük a sóval, majd hozzáadjuk a túrót és a vajat is, végül annyi zsírt, hogy egy jó lágy, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Azonnal is nyújthatjuk, szaggatjuk, de be is tehetjük a hűtőbe éjszakára. Ebben az esetben másnap használat előtt 30-40 perccel hamarabb vegyük ki a hűtőből.
  2. Enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki téglalap alakúra kb. 5-6 mm vastagra és hajtogassuk a tésztát legalább 6 rétegre. Nem kell pihentetni, ismét nyújtsuk ki, hajtogassuk.
  3. Majd nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra, rácsozzuk be a tetejét és pogácsa szaggatóval (ennek híján egy kispohárral) szaggassuk ki.
  4. Sütőpapíros tepsire tesszük, lekenjük a tetejét a tojássárgája + 1 teáskanál víz keverékével, majd előmelegített 180 fokos, légkeveréses sütőben kb. 17-18 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet! Ne süssük túl, ha picit puha, már kivehetjük - kihűlés után megfelelő lesz az állaga.)
Tipp:
  1. A zsír helyettesíthető vajjal, ebben az esetben összesen 25 dkg vaj szükséges.
  2. Ha szép levelesre szeretnénk, akkor érdemes az összegyúrt tésztát fóliába csomagolva 1 éjszakára a hűtőbe tenni, és másnap 2-3-szor hajtogatni (nem kell pihentetni a hajtogatások között).





Sütés előtt



Jó étvágyat!

Kövessétek Instagram oldalamat is, ahol sok képet és kis videót osztok meg a receptek mellett a mindennapjainkról, mindennapi sütés-főzésemről.
Kövessétek Facebook oldalamat is, ahol sok receptet osztok meg!

Megjegyzések

  1. Gyönyörű imádom

    VálaszTörlés
  2. Ez naaaagyon finom volt, főleg frissen,melegen!
    Gondolom a vaj és a zsír kombó miatt,sokkal jobb mint a margarinos vagy a sima vajas receptek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban