Cseresznyés lepény

Nagyon egyszerű sütemény, most először sütöttem ezt a verziót - Anyukám régi, foszlott süteményes könyvéből néztem ki. Annyira finom, puha, vajas a tésztája, igazán eteti magát. Az adag egy kis méretű tepsihez elég, azonnal el is fogyott, mivel a szüleim is nálunk voltak (épphogy csak elég volt). Emiatt sütés utáni fotót nem tudtam készíteni, csak egy sütés előtti gyors képet. De mivel tényleg annyira finom, úgy gondoltam, ezzel az egy fotóval is megosztom a receptet.  Más gyümölccsel is készíthető: meggyel, málnával, szederrel, barackkal...




Hozzávalók:
kb. 20x25 cm-es tepsihez
10 dkg puha vaj
10 dkg kristálycukor (vagy nyírfacukor/eritrit)
6 közepes méretű tojás
7 dkg finomliszt (vagy zabpehelyliszt/tönkölybúzaliszt)
3 dkg zsemlemorzsa
8 g sütőpor vagy 1 kávéskanál szódabikarbóna
 1 kávéskanál őrölt fahéj
cseresznye ízlés szerint


MÁR  K É T  S Ü T E M É N Y E S  K Ö N Y V E M  IS MEGJELENT!

Megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:


Elkészítés:
  1. A megmosott cseresznyét kimagozzuk és félretesszük lecsöpögni.
  2. A tésztához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral (fehéredésig), hozzákeverjük a vajat is, majd hozzászitáljuk a sütőporral és fahéjjal elkevert lisztet, ezután a zsemlemorzsát is. Jól összekeverjük. Végül hozzáforgatjuk a keményre vert tojásfehérje 1/3-át - ezzel még lehet gyorsan összekeverni, hogy fellazuljon a tészta. Majd hozzáadjuk  a tojáshab 2/3-át is, de ezzel már óvatosan keverjük össze, hogy ne törjük össze a habot. 
  3. A masszát vajazott/lisztezett tepsibe egyengetjük, melynek tetejére rászórjuk a kimagozott cseresznyéket, amiket előtte pici lisztben megforgattunk. 
  4. Előmelegített 160 fokos légkeveréses sütőben kb. 25-30 percig sütjük, amíg szép aranybarna lesz a teteje. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet! Végezzünk tűpróbát!)
  5. Négyzetekre szeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.

Jó étvágyat!        

Megjegyzések

  1. Gabika, a 10 dkg vajat a cukorhoz, és a tojás sárgájához kell adni az elején? Köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a vajat stb. :)
      Jó sütést kívánok!

      Törlés
  2. Nagyon jó kis recept, tegnap este kipróbáltam. Ma is kell sütnöm belőle. :)
    Köszönöm! Üdv. Erika

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom, gyorsan elfogyott nálunk is.

    VálaszTörlés
  4. I seriouѕly love your site.. Great colогs & theme.
    Did you builԁ this sitе yourself? Ρlеase rеplу bacκ as I'm
    hoping to create my own site аnd would lіke tο fіnd out wheгe
    you got this from or exactly ωhat thе
    theme is namеd. Apprеciate it!

    Μy web blog ... DESIGN

    VálaszTörlés
  5. Nagyon csini!😊
    Jó kis kép lett! Köszönöm a príma recepteket, nagyon sokat használom, megbízható, pontos leírással, szép képekkel! ❤

    VálaszTörlés
  6. Gabi 2022 június 19
    Az eritritből is ugyanannyi kell mint a kristálycukorból?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban