2017. augusztus 2., szerda

Túrós-barackos álom

Annyira egyszerű és annyira finom ez a kevert sütemény, mint egy álom! Bármilyen friss, idény gyümölccsel elkészíthető, sőt, befőtt gyümölccsel is nagyon finom! Kedvenc lett! 😋
Az elmúlt 2-3 hónapban, mielőtt új receptet hozok, a facebook oldalamra szoktam kitenni egy "elő fotót" a sütés előtti állapotról és annyira örülök, hogy már az is nagyon szokott tetszeni Nektek (mint például két hónappal ezelőtt a villámgyors gyümölcsös kocka vagy az omlós sajtos perec "elő fotója"). Ezt a sütit különösen nagy érdeklődés fogatta tegnap a facebook oldalamon és szerintem elkészítés után sem fogtok csalódni, mert csoda finom!

Viszont egy ideig nem tudok új receptet hozni, mert mint ahogy a tegnap éjszakai blogbejegyzésemben írtam, csütörtök reggel ismét látogatását teszi nálunk a festő: a konyha-étkező és nappali festése kerül most sorra, ami néhány napig eltart, de ami igazán hosszadalmas lesz, az utána lévő nagytakarítás. Az egyébként nagyon nyugodt, állandóan kacagós 9 és fél hónapos pici fiam most a nagy hőségben elég nyűgös, emiatt szinte semmit nem tudok tőle csinálni, nagyon nehezen fogok haladni a takarítással - már előre félek az egésztől. A blogbejegyzésre is éjszakánként van időm, de csak azért, mert ilyenkor már nem akarok súrolni és porszívózni. 
Szóval egy kis ideig nem lesznek új receptek, de a facebook oldalamon folyamatosan megosztok majd néhány klassz régebbit, hogy tudjatok miből ötletet meríteni a családnak. 😊






A pöttyös kézműves kerámiák megtalálhatók a webáruházban az alábbi linken:


Hozzávalók a tésztához:
20x25 cm-es tepsihez
25 dkg finomliszt
15 dkg kristálycukor
4 közepes tojás
1 dl tej
1 dl olaj
fél csomag sütőpor (6-8 g)

A túrós töltelékhez:
25 dkg túró
kb. 2 evőkanál búzadara (a túró állagától függően)
1 tojás
2 evőkanál kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kisebb citrom reszelt héja (bio vagy kezeletlen)

+ gyümölcs ízlés szerint (friss vagy befőtt)  




Sütés előtt...





Elkészítés:
1. A túrós töltelék hozzávalóit összekeverjük, kis gombócokat formázunk belőle és betesszük a hűtőbe. A barackot (gyümölcsöt) megmossuk, lecsöpögtetjük. (Ha befőttet használunk, lecsöpögtetjük.)
2. A lisztet elkeverjük a sütőporral.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük (fehéredésig), majd hozzáadjuk az olajat, tejet, végül a sütőporos liszttel is simára keverjük. Sütőpapíros vagy enyhén kivajazott tepsibe egyengetjük a masszát, majd a túrógombócokat belepotyogtatjuk a tésztamasszába, ugyanígy a lecsöpögtetett gyümölcsöket is.
3. Előmelegített, 170 fokos légkeveréses sütőben kb. 25-30 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet, végezzünk tűpróbát!)
4. Kockákra szeletelve tálaljuk. A tetejét megszórhatjuk kis porcukorral a látvány kedvéért - nálam ez elmaradt, mert enélkül is finom édes volt a sütemény.





Bori ötlete alapján
Jó étvágyat!



...és egy kis programajánló

22 megjegyzés:

  1. Szuper érdekes, egyszerű, szép és finom!! Mást nem is írok, csak megsütöm holnap hajnalban (aludni nem lehet úgy sem a melegtől, viszont a konyhai sütő még elviselhető olyankor)!! Köszönet Gabika!! További jó nyarat kívánok!! Évi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finomat sütöttél ! Látom azért a nagy takarítás mellett konyhatündér is vagy:-))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon egyszerű és finomnak tűnik. Ki fogom próbálni, Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen - örülök, hogy megtetszett. Valóban nagyon finom és egyszerű sütemény.

      Törlés
  4. Nagyobb tepsihez gondolom duplán kell mérni a hozzávalókat ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyobb tepsihez dupla mennyiséget ajánlok, tehát minden hozzávalót duplázni kell.

      Törlés
  5. Én most csinálom. Remélem sikerül.🙂

    VálaszTörlés
  6. Finom és egyszerű!Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  7. Nem vagyok egy nagy sütő bajnok,de ez a süti még rajtam sem fogott ki!Nagyon köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon gusztusos, és biztos, hogy finom is! Az lenne a kérdésem, hogy durumliszttel, és édesítővel is lehet csinálni? Köszönöm, ha válaszolsz!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól néz ki, és biztos, hogy finom is! Durumliszttel és édesítővel is jó lehet?

    VálaszTörlés
  10. Épp sül... Kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  11. Erdelyben is nagyon kedveljük a receptjeidet koszi ügyes vagy


    VálaszTörlés
  12. Egy kérdésem van: a sárgabarack héját le szoktad venni (pl. forró vízzel)? Vagy jó héjastul is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamikor leveszem, valamikor nem. Attól függ, mikor mennyi időm van...

      Törlés
  13. Ma meg sütöttem őszibarackot tettem bele, nagyon finom, köszi a receptet

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm a receptet Gabriella! A kollegáim számára sütöm. remélem sikerül!

    VálaszTörlés
  15. Kipróbáltuk sárgabarackkal, nagyon finom!! Köszönöm a receptet

    VálaszTörlés
  16. Nekem is lenne egy kérdésem, kezdő vagyok és érdekelne,hogy akkor itt egész tojásokkal kell akkor kikeverni vagy ez is egy piskóta alap amit szétkell választani?

    VálaszTörlés
  17. megsütöttem barackkal és szilvával is isteni finom!!

    VálaszTörlés