Klasszikus diótorta

Diós piskóta egy igazi klasszikus diós főzött krémmel. Egyszerűen és könnyen elkészíthető, tehát ajánlom a "nem gyakorlott tortakészítőknek" is, mert valóban gyorsan össze lehet állítani és nem nagyon lehet közben hibázni. A végeredmény pedig egy nagyon finom, kívül-belül diós torta. Születésnapokra és a karácsonyi ünnepekre is remek választás. Én most készítettem először, de egész biztos, hogy nem utoljára!

Vasárnap volt Milán születésnapja. A tortát előtte szombaton szerettem volna elkészíteni, de persze ismét úgy alakult, hogy egész nap nem voltunk itthon, és amikor este hazaértünk, nekem már semmi porcikám nem kívánta a tortasütést. Úgy gondoltam, majd elkészítem másnap reggel frissen, fitten, üdén, kipihenve és estig még lesz ideje dermedni, összeérni, amikor is majd elfogyasztjuk. Csakhogy egész vasárnap délelőtt Nyíregyházán voltunk, mire hazaértünk stb..., bizony a tortához délután  2 órakor kezdtem el kimérni a hozzávalókat, fél 3 után hűtöttem a piskótát és a krémet nyitott konyhai teraszajtó mellett (a még gyorsabb  hűlési folyamat érdekében), hogy minél hamarabb össze tudjam állítani a tortát, és végre 4 óra előtt be tudtam tenni a hűtőbe elkészítve, dermedni úgy, hogy előtte még gyorsan le is fotóztam Nektek. 6 órakor pedig vittük a szüleimhez bedobozolva, mivel ott tartottuk Milán szülinapját - meghívtak minket vacsorára.  
De jó is lenne, ha egyszer végre nem "kutyafuttában" kellene "összedobnom" egy tortát alig 2-3 órával az elfogyasztása előtt...! Hanem előtte nap lenne rá időm: szépen, lassan, ráérősen kenegetni a krémet, csinosítgatni, díszítgetni, hogy minél szebb és mutatósabb legyen...  




Hozzávalók:
26 cm átmérőjű kapcsos tortaformához
9 közepes tojás
18 dkg kristálycukor
17 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor (12 g)
2 evőkanál rum
3-4 dkg darált dió

A diós krémhez:
4,5 dl tej
9 dkg finomliszt
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
20 dkg porcukor
(aki édesebben szereti, lehet több porcukorral is)
18 dkg darált dió
1-2 evőkanál rum vagy rumaroma
(ha gyermekek is esznek belőle, akkor rumaroma!)
2 csomag vaníliás cukor

+ a díszítéshez kb. 3-5 dkg darált dió 
és pár szem apróra vágott dió


A Pöttyös Otthon webáruház termékei megvásárolhatók az alábbi linken:



Elkészítés:
  1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tortaformát alul és oldalt is kibéleljük sütőpapírral. (Érdemes előtt egy picit kivajazni, mert úgy jobban rátapad a sütőpapír és nem csúszkál.
  2. A piskótához a tojásokat ketté választjuk: a fehérjéket kemény habbá verjük, félretesszük. 
  3. A sárgájákat a cukorral habosra keverjük (szinte fehéredésig), majd hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, simára keverjük. Továbbá hozzákeverjük a rumot és a darált diót is, végül óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert fehérjéket is.
  4. A masszát beleöntjük a tortaformába és az előmelegített 170 fokos, légkeveréses sütőben kb. 30-35 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, a sütőtől függően eltérhet, ezért végezzünk tűpróbát!)
  5. A megsült tortát kivesszük egy süteményrácsra, levesszük róla a papírt óvatosan és teljesen kihűtjük! Ha kihűlt, recés késsel 3 egyenlő lappá vágjuk.
  6. A krémhez: a lisztet kb. 1 dl tejben simára keverjük egy lábasban, majd hozzáöntjük a többi tejet is és közepes lángon, egyfolytában kevergetve sűrűre főzzük. A lábast hideg vízbe állítjuk és kevergetve teljesen kihűtjük a krémet!
  7. A vajat a porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a rumot, vaníliás cukrot, darált diót, végül a főzött krémet is - kicsit még habosítunk rajta.
  8. A krémet gondolatban 3 részre osztjuk. A tortalap alsó lapjára kenjük egyenletesen a krém 1/3-át, erre jön a 2. tortalap, majd a krém második 1/3-ra, végül a 3. tortalap. 
  9. A torta tetejét és oldalát is körbekenjük vékony krémréteggel, valamint az oldalára a tenyerünkkel teszünk kicsi darált diót is. 
  10. A maradék krémet csillagcsöves habzsákba töltjük és kidíszítjük a torta tetejét. Az apróra vágott dióval is meghintjük.
  11. Legalább 2 órára a hűtőbe tesszük a tortát dermedni. De a legjobb az, ha egy egész éjszakát tartózkodik a hűtőben, mert még jobban összeérnek az ízek és másnap még finomabb lesz!
Tipp: Én 26 cm-es  tortaformában készítettem a tésztáját, de aki magasabb tortát szeretne, nyugodtan készítheti 24 cm-es formában is - ebben az esetben lehet, hogy pár percig tovább kell sütni.

      
A 10 éves szülinapos 💙 



Jó étvágyat!
  

Megjegyzések

  1. Kedves Gabriella! Megsütöttem, szuper jó lett, köszönöm szépen a receptet

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban