2017. január 20., péntek

Fokhagymás tepsis csirkecomb burgonyával

Gyakran sütöm így a húst a burgonyával... hát valami isteni finom! A hús ízletes és omlós, a krumpli pedig puha és szaftos, szinte olyan, mint a vaj. Odavagyok az ilyen egyszerű tepsis ételekért, pláne, ha az ennyire finom!

Mostanában nem nagyon sütök süteményt, mert sajnos nincs időm rá. Bár a múlt héten sütöttem szalagos fánkot a borsóleveshez - rászántam magam a kevés idő ellenére is, de a végén már nagyon kapkodni kellett a sütéssel, mert Zalán kezdte unni magát. Nem könnyű kelt tésztás dolgokat készíteni egy 3 hónapos baba mellett, de azért 1-2 hete már szeret egy kicsit magában is lenni a kiságyban vagy feküdni a konyhában lévő járókában a sok színes és zenélős játék között. Nézegeti, ütögeti őket, élvezi, hogy már tudja mozgatni a kezével a dolgokat. Jár keze-lába, szinte majd' elrepül. :) Tehát néha-néha el tudok csípni egy kis időt arra, hogy valami édes nassolni valót készítsek a családnak. Főzni viszont minden nap kell vacsorára valamit, emiatt  most főként ételeket hozok.




Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
1 kg burgonya
1-2 evőkanál zsír (esetleg olaj)
8 gerezd fokhagyma
só ízlés szerint
őrölt bors ízlés szerint


A pöttyös kézműves kerámiák megtalálhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linken:
www.pottyosotthon.hu 



Télen vitamindús savanyúsággal tálalom:
savanyú káposzta, cékla, savanyú uborka. 



Elkészítés:
1.  A húst megmossuk és kettévágjuk (nem muszáj kettévágni, de én általában két darabra vágom a combokat). Sózzuk, borsozzuk.
2. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és hosszában négyfelé vágjuk.
3. A tepsibe tesszük a zsírt, beleöntjük a krumplit és kicsit meghempergetjük a zsírban, majd elegyengetjük. Hintünk rá sót és borsot.
4. A krumplira tesszük a csirkecombokat, melyre rászórjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket. 
5. Alufóliával letakarjuk és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 50 percig sütjük. Amikor jól megpuhultak, levesszük az alufóliát, kicsit magasabbra vesszük a hőfokot és pirulásig sütjük tovább. Ez kb. 15-20 perc.
6. Salátával tálaljuk, télen pedig jó sok savanyúsággal.




Jó étvágyat!  


A kis szőke hercegem készítette rólunk ezt a fotót 
Imádom a mosolygós,  huncut kis manómat! 
Valamelyik nap kitettem a Facebook oldalamra is ezt a képet, sokan írtátok milyen szép a hajam. 
Amióta az eszemet tudom (óvodás korom óta), derékig érő, természetes göndör, szőke hajam van. 
Emlékszem, gyerekkoromban minden ünnepi összejövetelen az összes unokatesóm az én hajamat fésülte és csurkázta, amit én annyira untam! :)
Egyszer vágattam le életemben teljesen rövidre, amikor Milán született... és elég jól állt, csak nagyon sok gond volt vele - mindenfelé göndörödött, alig tudtam beszárítani, úgyhogy gyorsan visszanövesztettem. :) 
Így nincs gond vele, csak kimosom és magától megszárad, begöndörödik. :)
Remélem, Zalán nem fogja sokszor cibálni... :) Bár amikor vele vagyok, többnyire felcsatolom.

 

5 megjegyzés:

  1. Gabika, de jó, hogy itt vagy és egyáltalán nem baj, hogy most nem sütiket hozol, hisz sokan szeretjük az ilyen jellegű ételeket is. Tüneményes drágaság a kisfiad, Milánka pedig nagyon elkapta ezt a pillanatot. Gratulálok a szép családodhoz és továbbra is várom a receptjeidet. Sokszor ölellek!

    VálaszTörlés
  2. Miért kell minden nap főzni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa!
      A férjem sales managerként egész nap úton van, alig érkezik enni (sajnos). Illetve néha-néha étkezik éttermekben meleg ételt napközben, de ez minden nap luxus lenne. Ezért estére szeret itthon meleg ételt vacsorázni. Ráadásul azt vettük észre, hogy ahogy öregszünk :) egyre jobban kihagyhatatlan nálunk naponta a leves. Az ételeket frissen elkészítve szeretjük, fagyasztva nem, emiatt én soha semmit nem szoktam lefagyasztani. Maximum ha valamilyen étel marad egyik napról a másikra hűtőben tárolva, akkor azt másnap megmelegítjük és megesszük.
      Üdv.: Gabriella

      Törlés
    2. Értem. Igazából erre voltam kíváncsi, hogy csak frisset esztek-e. Hál istennek nálunk szivesen eszi mindenki a nem frisset is, meg vacsira sosem főtt étel van. De persze más ha vki nem tud ebédelni.
      Nekem is pici babám van, de lehetetlennek tűnik hogy időm legyen főzni.

      Törlés