Mézes-mustáros csirkeszárnyak
De jól tettem, hogy készítettem legalább egyetlen gyors fotót ezekről a csirkeszárnyakról, amikor kivettem a sütőből, mert annyira finomra és omlósra sikerültek - feltétlenül fel kell kerülnie a blogra a kedvenc receptjeim közé! Imádom az ilyen ételeket, melyeknek tulajdonképpen csak annyi a lényege, hogy "betoljuk a sütőbe". :)
Hozzávalók:
1 kg csirkeszárny
1 dl olívaolaj (napraforgóolaj is lehet)
3 evőkanál méz
1 evőkanál mustár
3 nagy gerezd fokhagyma
só, őrölt bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint
Elkészítés:
1. A megtisztított/megmosott fokhagymát apróra vágjuk. Összekeverjük az olajjal, mézzel, mustárral és fűszerekkel (só, bors, paprika).
2. A szárnyakat ebbe az olajos pácba forgatjuk és 2 órahosszára a hűtőbe tesszük, de egy egész éjszakára is lehet.
3. Ezután beletesszük sorba egy tepsibe, alufóliával lefedjük a tepsit és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 25 percig sütjük. Majd levesszük róla a fóliát, megforgatjuk a húsokat és így sütjük még tovább kb. 10-15 percig, amíg szép pirult színe nem lesz.
4. Salátával vagy párolt rizzsel tálaljuk, de sült burgonyával is nagyon finom.
Egy hónappal ezelőtt készültek nálam ezek a finom csirkeszárnyak, majdnem elfelejtettem feltenni a blogra a receptet. Nagy kár lett volna ezért az egyszerű és nagyon finom ételért.
Jó étvágyat!
Mi is szeretjük, szoktam is csinálni, hasonlóan. És egy kis csilivel még meg szoktam ízesíteni... :-)
VálaszTörlésMMh, egy finom salátával, baráti borozgatás mellé de jó lehet!:D de nem utasítanám vissza hétköznap sem:))
VálaszTörlés