2014. február 3., hétfő

Ropogós pizza élesztő nélkül

Több pizza is található a blogomon, mindegyiket nagyon szeretem. Igen, imádom a pizzát az egész családommal együtt, ennek ellenére túl gyakran nem készül, nem is tudom, hogy miért? Ha készül, akkor általában szombat délután szoktam sütni, mint ahogy most is. 
A férjem nagyon kritikus a pizzákkal kapcsolatban, inkább a vékony tésztájút szereti - és én is. Bár járt már Olaszországban és ott ízlett Neki a vastag tésztájú pizza is. Ilyen ropogós pizzát most készítettem először, amire azt mondta, hogy meg meri kockáztatni, szerinte ez teljesen ugyanolyan, mint az igazi olasz ropogós pizza. Na, ez már dicséret a javából, igaz? :) Egyébként nálam is most ez lett az első számú kedvenc. Egyszerű elkészíteni, szép vékony, ropogós a tésztája és nagyon finom.





Hozzávalók a tésztához: 4 darab 20 cm átmérőjű pizzához
- 50 dkg liszt
- 2,5 dl víz
- 1 evőkanál natúr joghurt
- 1 dkg só
- 30 ml olíva olaj

A feltéthez nálam:
- sűrített paradicsom
- kolbász
- trappista sajt




Elkészítés:
1. A liszt felét a többi hozzávalóval összekeverjük egy tálban fakanállal, majd lefedjük a fóliával és 30 percig pihentetjük. 
A pihentetési időt be kell tartani ahhoz, hogy finom, valóban ropogós pizzát kapjunk!!
2. Ha eltelt a 30 perc, hozzáadjuk a maradék lisztet és először fakanállal keverjük, majd kézzel összegyúrjuk, de vigyázat!! nem kell teljesen simára gyúrni, mert az újabb pihenés után így lesz a tésztánk rugalmas, sima és sütéskor ropogós. Az sem baj, ha  a lisztszemek itt-ott még látszanak a tésztán/tésztában. Négy egyforma gombóccá alakítjuk és fóliával letakarva 20 percet pihentetjük.
4. Kézzel kinyújtjuk vagy kilapogatjuk egyenként a gombócokat kb. 20 cm átmérőjűre (nem szükséges nyújtófa), így igazi rusztikus pizzát kapunk. Lyukacsos aljú pizzasütőformába tesszük a tésztát, sűrített paradicsommal lekenjük, teszünk rá kolbászkarikákat, reszelünk rá sajtot.
5. Előmelegített légkeveréses sütőben 230 fokon 8-9 percig sütjük. 
(Feltétként bármit tehetünk rá, csak olyan dolgokat ne, aminek leve van, mert akkor nem lesz ropogós a pizzánk.)
Tehetünk rá fűszereket is: oregánót és ilyesmit, én most lehagytam, de nekem így is nagyon finom volt.


Jó étvágyat!


Forrás: Monitor konyha

13 megjegyzés:

  1. Képzeld Gabi, a múltkor nekem élesztővel sikerült ilyen ropogós pizzát sütnöm. Szerintem rossz lehetett az élesztő, mert nem igazán kelt meg és lapos lett a tészta. De nagyon finom volt, imádtam a pizza széleket benne... Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  2. De elfogadnám most ezt a szeletet! Nagyon guszta! Szeretjük mi is a pizzát ,többfélét sütöttem már ! Még kipróbálásra vár egy hasonló mint ez !

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki! Amúgy a grízes sütinek nagy sikere volt. A tésztája olyan magas és laza lett, hogy majd elrepült. Így elbírta volna a dupla krémet is, ami szintén könnyű és finom. A végén csak megdermedt kissé és lehetett szeletelni, de nagyon vacak grízt sikerült vennem most. Annyi biztos máskor is készül majd! :-))

    VálaszTörlés
  4. Jaaaj, nem szabad nekem este ilyen gyönyörűséges pizzákat nézegetnem, mert mentem éhen halok. Én is a vékony ropogós tésztájúra szavazok.

    VálaszTörlés
  5. Így is lehet?:-) Igencsak csábítóan néz ki, szívesen ropogtatnám!

    VálaszTörlés
  6. Hű de guszta! Én eddig csak élesztős pizzát ismertem, ezek szerint nem feltétlenül szükséges bele :-)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Gabi! Nagyon ínycsiklandóak a receptjeid! A Pizzát most fogom tesztelni! :) Az oldalad nagyon klassz! További sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  8. El lehet készíteni rozslisztből is élesztő nélkül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem igen... bár még nem készítettem rozsliszttel ilyesmit, de ki lehet próbálni.

      Törlés
  9. Eddig én is csak élesztővel készítettem, de nagyon jól néz ki nálad az élesztő nélküli változat is, kipróbálós lesz! :)

    VálaszTörlés
  10. Ez a recept is úgy jó ahogy van :-) . Többet nem rendelek pizzát.Köszönöm

    VálaszTörlés