Kelt virágok - most virslis változatban

Egy videón láttam ezt a formázást pár hónapja és nagyon megtetszett. Egy kicsit váratott magára az elkészítése, mert annyi mindent szerettem volna és még szeretnék is sütni, hogy talán soha nem érek a végére (és mostanában még az időm is kevés). + nagyon sok olyan finomságot sütök közben, melyek már fent vannak a blogomon és a családom kedvencei
Ehhez a sós süteményhez a szilveszteri hot dogom tésztáját vettem alapul. Mint ahogy akkor, most is egy nagyon finom kelt tésztát kaptam, ráadásul még szép is. :) A közelgő szilveszterre is elkészíthetjük, de év közben is nagyon jó reggeli, tízórai vagy vacsora lehet belőle mustárral és ketchuppal, valamint egy pohár tejjel.




Hozzávalók a tésztához: (5 db-hoz)
- 1-2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- 1 dkg kristálycukor
2,2 dl langyos tej
- 30 dkg sima liszt
- 7,5 dkg rétesliszt
- 2 dkg élesztő

A töltelékhez:
- 5 db virsli

A tetejére:
- 1 tojás
- 2-3 dkg reszelt trappista sajt
- szezámmag 




1. A hozzávalókból rugalmas, de viszonylag kemény tésztát gyúrok, és kb. 1 órán át kelesztem.
2. Ha a tészta megkelt, akkor 5 egyenlő részre osztom, mindegyiket kinyújtom 3-4 mm vastag téglalapra, és a képen látható módon formázom.




3. Formázás után sütőpapíros tepsire teszem, ahol hagyom még kelni kb. 10-15 percet. Majd felvert tojással lekenem a tetejét, középen megszórom reszelt sajttal, + szezámmaggal, és előmelegített légkeveréses sütőben 180 fokon 15 percig sütöm. (hagyományos sütőben több ideig kell sütni)
4. Amikor megsült, 5-10 percig még a tepsiben hagyom egy tiszta konyharuhával letakarva. 




Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. De jó lett ez is!
    Elkészít/het/em majd?...
    Tegnap dupláztam a sajtos-sonkás/nálam párizsis/ tekercseddel! :)
    Szép estét Nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Persze, hogy elkészítheted! De írd majd meg, hogy ízlett! :) Örülök, hogy ennyire ízlik a sonkás-sajtos tekercs, tényleg nagyon finom, Mi is imádjuk.
      Szép napot Neked!

      Törlés
  2. Jaj ez olyan finom! Régebben én is megsütöttem már...Nagyon guszták lettek nálad is!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon mutatósak és fincsi is lehet :)

    VálaszTörlés
  4. Guszta, mutatós virágok! Kipróbálom majd:-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki, gusztusosak, és tutira eteti magát...:)

    VálaszTörlés
  6. Szilveszeterre... kechuppal, majonézzel... meg is van az idei sztár!!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilveszterkor ez tényleg sztár lenne, érdemes megsütni. Köszi Emi. :))

      Törlés
  7. Érdekes... melós, de az eredmény a fontos :)

    VálaszTörlés
  8. Biztosan olvastad a tegnapi be/megjegyzésem.
    Köszi ismét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy olvastam, csak még nem volt időm reagálni senkinek. Sajnos most nagyon időhiányban vagyok... :/ De tudod, hogy mindig örülök a megjegyzéseidnek, köszönöm szépen. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban