Kavart almás

Van egy nagyon jól bevált almás sütemény receptem 'Finom almás lepény' néven Anyukám régi süteményes könyvéből. Évek óta csak azt sütöm - a családom semmilyen más almás süteményt nem eszik meg szívesen, mert az a kedvenc, emiatt nem kísérleteztem soha más recepttel. Viszont ugyanebben a könyvben rátaláltam erre a kavart almás receptre, mely felkeltette a kíváncsiságomat. Éreztem, hogy el kell készítenem ezt a süteményt, mert nem fogok mellényúlni vele. Valóban nem csalódtam: pihe-puha a tésztája, az első harapás után annyira eteti magát, hogy az ember azt érzi közben, hogy még, még, még! 😋 Egyszerű kevert tészta: a tészta hozzávalóit 5 perc alatt összekeverjük, a felét belekanalazzuk egy kivajazott tepsibe, erre jön a reszelt alma, majd a tészta másik fele és már mehet is a sütőbe! Ami még nagyon tetszik benne, hogy az almát sem kell előre megpárolni, csak lereszelni és már mehet is a tészta közé tölteléknek. Egyszóval semmi macera nincs ezzel a süteménnyel! Viszont most már ha almás süteményről lesz szó itthon, nem fogom tudni eldönteni, hogy melyiket süssem, mert egyformán finom mind a kettő - két kedvencünk lett! 😊




Hozzávalók a tésztához:  
35x25 cm-es tepsihez
 45 dkg liszt
 4 tojás
 20 dkg puha vaj (esetleg 25 dkg puha margarin)
 35 dkg kristálycukor - nálam csak 20 dkg
(a receptben 35 dkg cukor van írva, de szerintem 20 dkg is bőven elég - főleg, ha édes almával készítjük a süteményt)
 1 csomag vaníliás cukor
 1 csomag sütőpor (12 g)
 2 dl tej

A töltelékhez:
 kb. 1,5 kg alma 
 ízlés szerint őrölt fahéj
 (ha édes almával készítjük, akkor cukor már nem kell a töltelékhez, mert a tészta is elég édes - ha savanyú almával készül, akkor ízlés szerint egy pici cukrot adhatunk hozzá)



MÁR KÉT  S Ü T E M É N Y E S  K Ö N Y V E M  IS MEGJELENT!

Megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:





Elkészítés:
  1. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük és kicsavarjuk a levét. Ízesítjük pici őrölt fahéjjal (esetleg cukorral) és jól összekeverjük.
  2. A cukrot a tojásokkal jó habosra keverjük (szinte fehéredésig, míg elolvad a cukor), majd hozzáadjuk a puha vajat (margarint) és ezzel is jól összekeverjük. Ezután mehet bele a vaníliás cukor, a 2 dl tej, amivel szintén összekeverjük. Végül hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és simára keverjük a tésztát.
  3. A tészta egyik felét vajazott/lisztezett tepsibe (vagy sütőpapírral bélelt tepsibe) kanalazzuk egyenletesen, erre rákanalazzuk a reszelt almát, majd a tészta másik felét. (Érdemes egy evőkanállal kanalazgatni a tésztamasszát a tepsibe, mert ekkor még sűrű a tészta, evőkanállal könnyebb egyenletesen eloszlatni a tepsiben.)
  4. A sütőt előmelegítjük 60 fokra, majd amikor betettük a tésztát, 160 fokos légkeveréses sütőben kb. 45 percig sütjük. (inkább végezzünk tűpróbát, mert a hagyományos sütőben picivel több időbe is telhet a sütés)
  5. Amikor kihűlt, porcukrozva, szeletelve tálaljuk. 

Sütés előtt






Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Ígéretes süti! Szerintem nálunk is a kedvencek közé fog tartozni. Nekem különösen, mert nem kell lapokat nyújtogatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is rögtön megtetszett ez a recept, ezért próbáltam ki annak ellenére is, hogy van már egy bevált almás süti receptem és eddig csak azt sütöttem meg almásként. De most már ez is a kedvencünk lett. Annyira egyszerű és annyira finom...

      Törlés
    2. Nekem is azért tetszett meg mert nem kell nyújtani! Köszönöm a receptet!

      Törlés
    3. Szívesen Terézia. Bizony én is azért szeretem ezt az almást, mert nem mindig van kedvem elővenni a gyúrótáblát és gyúrni, nyújtani a tésztát. Ez sokkal egyszerűbb. Bár van egy "finom almás lepény" nevű sütim is - azt ugyan nyújtani kell, de ha picit több időm van, akkor szeretem azt is elkészíteni, mert isteni finom.
      Jó, ha van több választék is. :)
      Jó sütést kívánok!

      Törlés
    4. Bizonyára elírás, hogy 60 fokba teszem be és 160-ban sütöm.

      Törlés
    5. Kedves Pirka! Nem elírás! Szerintem egyértelműen van leírva, hogy a sütőt előmelegítjük 60 fokra, aztán amikor betesszük a süteményt, akkor felvesszük 160 fokra és ezen a fokon sütjük kb. 45 percig.

      Törlés
    6. Szia.A tojasokat egyben vagy csak a sárgaját kell a cukorral?

      Törlés
    7. Szia Krisztina!
      A tojás fehérjét és sárgáját együtt (tehát ennél a tésztánál nem kell külön választani) kell habosra keverni a cukorral.
      Jó sütést! :)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki:) Veszélyesek az ilyen magukat etető sütik, az ember képes befalni az egészet egyedül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Trollanyu - az ilyen sütikkel én mindig így járok. Ezt a sütit is elkezdtem enni és nem bírtam abbahagyni. Aztán úgy gondoltam, hogy inkább átviszem a felét a szüleimnek, így legalább nincs előttem a kísértés. :)

      Törlés
  3. Finom lehet a sütid, és ismét csak irigykedni tudok a szép terítéked miatt :) :)

    Más valami. Úgy emlékszem, hogy egyszer azt írtad, hogy földrajz szakos vagy. Meg szeretnélek kérni, hogy ha van rá időd, nézd meg a "Pilisjárók" blogomat, ugyanis tájegységek szerint szétválogattam a helyeket, és nem vagyok benne biztos, hogy mindent jó helyre tettem. Ott a jobb oldali sávban vannak. Előre is köszi, remélem nem nagy teher amit rád "teszek". Légy szíves erre a címre válaszolj majd: katalin595@gmail.com
    Még egyszer köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin, aranyos vagy. :)

      Igen, földrajz-környezetvédelem szakos tanár vagyok... Persze, ránézek a blogodra, megnézem a hegyeket, de szerintem jól írtad le, hiszen rengeteget jártok kirándulni és biztos ismered már jól a hegyeket. :) Egyáltalán nem teher megnéznem - bár mostanában eléggé időhiányban szenvedek...
      Oké, írok Katalin.

      Törlés
    2. Amióta rátaláltam erre a receptre csak így készítem a kavart állást!
      Annyira imádja a család hogy mindig dupla adagot készítek!
      Köszönöm szépen hogy megosztottad ezt s fantasztikus receptet!🥰😘

      Törlés
  4. A nagymamám sütött mindig ilyet. Szerettem. Tényleg, hogy feledésbe merült. Köszi, hogy megmutattad. Lesz mit télen sütni a finom almából. Guszta!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta, különösen tetszik, hogy háziasszonybarát, egyszerűen és gyorsan elkészíthető! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezek nekem is tetszenek ebben sütiben, hogy gyors, egyszerű és még nagyon finom is!! :))

      Törlés
  6. ez a suti a Hetedik Mennyorszag :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Igaz? Örülök, hogy ennyire ízlik - köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  7. Hello!
    Nagyon jó receptjeid vannak.Nagyon jól néz ki ez a süti.
    Kezdő kérdés: a cukrot egyszerre a fehérjével és a sárgájával keverem el
    ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, ennél a süteménynél nem szoktam kettéválasztani a tojásokat, egyszerre verem fel az egész tojásokat a cukorral.
      Nagyon finom süti, érdemes megsütni. :)

      Szép napot kívánok!
      Gabriella

      Törlés
  8. Szia Gabriella kerdesem az lenne hogy margarin helyet tejfolt lehet hasznalni mivel mi enyhen sozot margarint hasznalunk.koszonom valaszodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem is tudom... Mi lenne, ha nem margarinnal, hanem vajjal készítenéd? Vagy az is sós felétek? Esetleg helyettesítheted kb. 17 dkg zsírral is...

      Törlés
  9. Kedves Gabi! Köszönöm szépen az újabb szuper receptet, magamtól eszembe nem jutott volna így készíteni az almás tésztáját, de ki kell jelentenem, hogy ez valami isteni finom! Ha nincs kedvem kísérletezni a konyhában, a Te receptjeid közül választok, mert tudom, hogy csak jó sülhet ki belőle! A fiaid gyönyörűek, igazán szép Család vagytok! :-) Eszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszti!
      Boldog olvasom, hogy ennyire szereted a receptjeimet és örülök, hogy ezt a sütit is kipróbáltad és ízlik. :)
      Köszönöm szépen - a kisfiaim nevében is. :)
      További jó időtöltést kívánok Neked itt nálam és jó sütögetést! :)

      Törlés
  10. Koszonom,Gabriella ,ki probalom biztos finom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. Érdemes megsütni, mert tényleg nagyon finom és egyszerű.

      Törlés
  11. Ma megsütöttem! Holnap is kell sütnöm! Az utolsó morzsáig elfogyott! Számomra a tókéletes recept! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megírtad Katalin - örömmel olvasom. :)

      Törlés
  12. Nagyon jónak tűnik. Holnap kipróbálom. Most találtam rá! Köszönöm.🍰

    VálaszTörlés
  13. Gázsütőben kb. mennyi ideig, milyen hőfokon kell sütni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Konkrétan nem tudom, mert nekem villanysütőm van, de gázsütőben szerintem 180 fokon ugyanennyi ideig, tehát kb. 45 percig.

      Törlés
  14. Most sül már alig várom,hogy kész legyen!!!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon fincsi tegnap este megsütöttem 😊

    VálaszTörlés
  16. Én túrósan csináltam meg isteni finom lett !

    VálaszTörlés
  17. Kedves Gabi, felezhetőek a megadott adagok ill. mértékek ha kb fele ekkora tepsiben sütném?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Brigi!
      Igen, ha kis tepsiben sütöd, akkor felezz minden mennyiséget!
      Jó sütést kívánok! :)

      Törlés
  18. Kedves Gabi!
    Szerdán lesz a kipróbálas férjem nevnapjára remélem siker lesz a munkahelyen! :) Csinálok túrósat is ha esetleg kevés lenne az almás!!! ;)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon finom lett.Ezentúl csak igy sütöm az almás "pitét".Köszi

    VálaszTörlés
  20. Nagyon finom lett! 😊 köszi a receptet.

    VálaszTörlés
  21. Szuper recept.. És nagyon egyszerű, nem kell nyújtogatni.. megfogom sütni.. tán már a hétvégén..én nagypon szeretem ezeket a poharas kevergetősöket..
    Köszi, Üdv. Zsuzsa

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm a receptet! Szuper süti! Sokkal egyszerűbb a hagyományos piténél, de nem marad el ízben, állagban. Három nagyon aprócska gyerkőc mellett is kényelmesen elkészültem vele.

    VálaszTörlés
  23. Nagyon finom süti gyorsan elkészült.Na persze ugyanolyan gyorsan el is fogyott.

    VálaszTörlés
  24. Dédnagyanyám ezeréves dr oetkeres sütis könyvében volt kb ugyanez a recept,csak vaj helyett zsírral.meggyel sokat sütöttem.
    Majd most almával is kipróbálom😉😉😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyi zsírt tettél bele, én zsír párti vagyok, nem eszem tejterméket.

      Törlés
  25. Kedves Gabriella, most végre kipróbáltam én is. Fantasztikus, nagyon-nagyon finom lett ez a "kavart almás"! Köszönöm a receptet.

    VálaszTörlés
  26. Szuper süti!
    Hamar kész!
    És nagyon finom!🙂

    VálaszTörlés
  27. Kedves Gabriella! Nagyon finom süti! Köszönöm a receptet.

    VálaszTörlés
  28. Nagyon jól néz ki, én is ki próbálom holnap. 😊

    VálaszTörlés
  29. mar a sutobe van,alig varom hogy megkostoljam

    VálaszTörlés
  30. A sütemény puha, piskótára emlékeztető tésztája légiesen könnyed, szinte észrevétlenül tűnik el a szánkban, helyet adva a következőnek. Avagy prózaibban: isteni finom! Köszönjük a receptet! :-) És tényleg elég a 20 dkg cukor.

    VálaszTörlés
  31. Nagy siker,ma sütöttem meg,isteni finom.😄

    VálaszTörlés
  32. Kedves Gabriella! Ez a recept még ma is kitűnő, én most akadtam rá, s rögtön kedvet is kaptam hozzá. Tényleg elég hozzá a 20 dkg cukor annak ellenére is, hogy a töltelékbe még citromhéjat is reszeltem...legközelebb egy kis darált diót is fogok szórni az alma tetejére, gondolom nem fogja elrontani.

    VálaszTörlés
  33. Kipróbáltam, nagyon ízletes. Anyukám névnapjára viszem holnap, el kell dugnom egy kis szeletet, mert nagyon kapós!

    VálaszTörlés
  34. Kedves Gabriella! Nagyon köszönöm ezt a szuper receptet. Megsütöttem és isteni finom! Üdvözlettel, Erika

    VálaszTörlés
  35. A legjobb almás !!!!
    Egy nap kétszer kellett megsütnöm mert az első tepsi igen gyorsan eltűnt. Köszönöm a receptet 😊

    VálaszTörlés
  36. Gluténmentes lisztkeverékkel is tökéletesen működik! Isteni!

    VálaszTörlés
  37. Kipróbáltam. Nagyon finom lett. Én azért az almát meg dinszteltem.30 perc alatt nekem megsült 160 fokon.

    VálaszTörlés
  38. Kedves Gabriella!
    Nem vagyok sütögetős, de amióta a te süti receptedet megtaláltam, hetente legalább egyszer sütök. Isteni finom mind. Nagyon szépen köszönöm neked! Ez az almás süti fenséges!
    Üdvözlettel Erika

    VálaszTörlés
  39. Szia. Megcsináltam. Szuper finom lett, viszont nagyon vastag a tésztája. Szerintem nagyobb tepsiben kellene sütni. Legközelebb megpróbalom úgy. És nálam több kellett a sütésnek, egy óra,után is folyt a közepe, gondolom a rossz tepsi méret miatt. De maga a recept szuperjó, gyors és finom 😊

    VálaszTörlés
  40. Szia ! Minden utasitást betartva, ma megsütöttem. Nagyon finom és gyors a készítése is. Köszönöm a receptet !

    VálaszTörlés
  41. Köszi a receptet!
    Szeretném kipróbálni, csak nem tudom milyen méretű tepsiben süssem!?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tepsi és formák méretét mindig a hozzávalók résznél tüntetem fel. Ezt a süteményt kb. 25x35 cm-es tepsiben szoktam sütni.
      Jó sütést! :)

      Törlés
  42. Nagyon szuper recept! Most készítem másodjára.😃

    VálaszTörlés
  43. Kedves Gabriella! Ma ismételten megsütöm ezt a sütit... már vagy negyedszerre. Nagyon szeretem a receptjeidet, mert nagyon jól sikerülnek. Köszönjük szépen a rengeteg munkádat, amit értünk teszel. Sok sikert a jövőre nézve is.

    VálaszTörlés
  44. Kedves Gabriella ! A kérdésem az lenne alul felül sütés legkeverès?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvike! Mint ahogy a receptben is írtam, légkeveréses sütőben 160 fokos sütjük. Biztos elkerülte a figyelmed, semmi gond.
      Jó sütést! :)

      Törlés
  45. Nagyon jó recept, sokszor megsutottem és nagyon finom. Köszönöm a receptet.

    VálaszTörlés
  46. Nagy kedvencem ez a recept, könnyű, gyors, isteni. Szoktam eltenni nyáron üvegbe almát tölteléknek, így ezzel együtt tényleg villámgyors. A gyerekek imádják.

    VálaszTörlés
  47. Köszönöm szépen, ezt ki kell próbálni annyira finom lehet!

    VálaszTörlés
  48. Nem lehet megtalalni a Pinteresten is?A kepen nem jelenik meg az ikon,en pedig ott gyujtom a recepteket,onnan konnyen elo tudom keresni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kavart almás néven keresd, nekem is ott van elmentve..😉

      Törlés
  49. Kedves Gabriella! Megütöttem, nagyon finom....kell még íze van...ezt nem lehet abbahagyni... köszönöm szépen a receptet! Kellemes kora estét!

    VálaszTörlés
  50. Köszönöm Gabi ,,,Nagyon Szuperek a Receptjeid ,,és mindig sikeresek !

    VálaszTörlés
  51. Nagyon finom lett! Köszönöm a receptet! 😁

    VálaszTörlés
  52. Ha gáz tepsibe szeretném sütni dupla adag kell vagy elég a 1-5-es? Köszi

    VálaszTörlés
  53. Megcsináltuk az ovisaimmal nagyon finom lett. Annyit kérdeznèk csak, hogy a 1,5 kg alma az már a keresztelt, kinyomkodott alma súlya? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az almának lereszelt állapotban kell lennie 1,5 kg-nak?

      Törlés
    2. Igen, úgy érdemes, ha jó almásan szeretnénk.
      Jó sütést!

      Törlés
  54. Van egy" kanalas" változata is, Hozzávalók: 2 tojás 9 evőkanál cukor 9 evőkanál olaj 9 evőkanál tej 12 evőkanál liszt 1 tasak sütőpor A töltelékhez: 1 kg alma 3-4 evőkanál cukor 1 teáskanál őrölt fahéj. Én csak 6 kanál cukrot teszek a tésztába és 2 adagot készítek nagy tepsihez, a sütőpornak a fele elég egy adaghoz.

    VálaszTörlés
  55. Én ezt most szerintem meggyel fogom kipróbálni, mert az van sok a fagyasztóban :) majd jövök egy visszajelzéssel .

    VálaszTörlés
  56. Szia! Meggyel hogyan csináljam? Sűrítenèm hogy krèmes legyen. Pudingporral gondoltom, de mennyihez mennyit? Ehhez az adaghoz mennyi meggy ès puding? Van erre ötleted? Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  57. Sziasztok. Valaki csinálta régebbi gázsûtõben? Milyen lett? Köszönöm a válaszokat😊

    VálaszTörlés
  58. Nagyon megtetszett a recept. Elkészítettem. Osztatlan a siker ! Hurrá,- nagyon finom lett ! Köszönöm szépen a receptet.

    VálaszTörlés
  59. Képzeld, nem olvastam végig a receptet, összekevertem mindent géppel, mennyei lett!!!!!

    VálaszTörlés
  60. Ez a legfinomabb almàs süti amit valaha ettem, és nagyon egyszerű. Nagyon köszönöm a receptet

    VálaszTörlés
  61. Magyariné Anita2022. november 27. 10:30

    Szia.
    Kedves Gabi!Lehet helyettesíteni zsírral a margarint szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem tudom, hogy zsírral készítve nem lenne-e kicsit "nehéz" a tésztája? Szerintem készítsd el zsírral, de zsírból csak kb. 17 dkg-ot tegyél bele. Tudod, zsírból mindig 20 %-kal kevesebb kell a vajhoz vagy margarinhoz képest.
      Jó sütést!

      Törlés
  62. Nagyon szuper recept! Tej helyett rizsitalt használtam, a családom észre sem vette. 😁 Más gyümölccsel vagy lekvárral is elkészíthető?

    VálaszTörlés
  63. Szia kedves Gabi!
    Érdeklődni szeretnèk,hgy mitután kisült a süti,te kiborítod,vagy benne hagyod a tepsiben?
    Köszönöm előre is a válaszod!😊
    Ui.:most találtam meg ezt a receptet,ès már sütöm is!😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Amikor megsül a sütemény, egy tompa élű késsel (kenőkés) óvatosan körbelazítom a sütit a tepsi mentén, majd fogókesztyű segítségével azonnal kiborítom a süteményt sütirácsra vagy egy fa deszkára (melyre szilikonos sütőpapírt teszek, hogy ne ragadjon rá a deszkára a forró süti). Így hagyom hűlni.
      Már langyosan is szeletelhető, vagy akár teljesen kihűlve is. Ki hogy szereti vagy mennyire van türelme várni a családnak. :)
      Jó sütést!

      Törlés
  64. Johanna: most találtam ezt a receptet,,
    megsütöttem,nagyon finom!
    Gratulálok, Gabriella

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban