Meggykrémleves + esti séta :)

A kertünkben beérett a meggy is, így most meggyes receptekkel jövök. :)
Ez a kellemes színű meggyleves nem csak nagyon finom, de hidegen frissítő hatású is, felüdülést ad a melegben, és ha úgy vesszük: egy jó kis desszert. :)
Imádom a meggylevest, több tányérral is képes vagyok enni belőle egymás után - a kánikulában a férjem is szívesebben fogyaszt ilyen jellegű leveseket, Milán viszont nem nagyon rajong a meggylevesért, de legalább frissen imádja ezt a savanyú gyümölcsöt, minden nap kéri, és még csak a száját sem húzza el - úgy eszi a meggyet, mint más az édes cseresznyét. :)



 


Hozzávalók:
- kb. 40 dkg kimagozott meggy
- 12 dkg kristálycukor (vagy 10 dkg fruktóz)
- csipet fahéjpor
- 2 db szegfűszeg
- fél citrom leve és reszelt héja (közepes nagyságú és kezeletlen citrom)
- csipet só
- 2 evőkanál vanília ízű pudingpor
- 3 dl tejszín




1. Felforralok 1 liter vizet, majd beleteszem a megmosott/kimagozott meggyet, a sót, a cukrot, a fűszereket, valamint a fél citrom levét és héját. Hagyom ismét felforrni.
2. Közben a tejszínt simára keverem a pudingporral.
3. Amikor a leves felforrt, akkor pár evőkanállal kiveszek belőle és összekeverem a pudingporos tejszínnel, majd lehúzom a levest a lángról, gyorsan elkeverem benne a tejszínes "cuccot". Megint összeforralom a levest. 
4. Így is lehet fogyasztani, de én néha meggykrémlevest csinálok belőle (most is). Kivettem pár szem meggyet a levesből, a többit pedig botmixerrel összeturmixoltam, majd visszatettem a néhány szem meggyet levesbe.
Ez a leves hidegen és melegen egyaránt fogyasztható. 

Kisokos
A meggy nagyon gazdag vitaminokban! Tartalmaz A-, B1-, B2-, illetve C-vitamint, valamint ásványi anyagokat, köztük kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat és cinket. A meggylé kiváló a visszérproblémákra, de enyhítik az ízületi megbetegedések okozta fájdalmakat, sőt a fejfájást is. Nem csak vértisztító hatású, de a meggyben a kalcium, a kálium és a magnézium együtt dolgoznak a szívizom megerősítésén és a szabályos szívverés helyreállításán. 
Ha valakinek emésztési problémái vannak, a savas meggy fogyasztása serkentőleg hathat az emésztésre is.  




Forrás: Hemangi Dasi - A  kerttől a konyháig

Jó étvágyat!



Szinte minden este sétálunk 1-2-3 km-t Milán, Apa és Én -
a Tisza-parton, töltésen, erdőben...
(mikor mennyihez van kedvünk, időnk -
és attól függ, hogy Milán mennyire van elfáradva).
A fotók kb. 2 hete készültek,
amikor hűvösebb esték voltak. 

Séta közben Milán mindig előttünk szaladgál le s fel, 
de egyszer csak azt vettük észre, hogy Milán eltűnt.
Hátrafordultunk és ezt láttuk.  
Elfáradt, pihen. :o)


  
 
"Repcsit" nézünk... :-)


...és ezeket látjuk séta közben.
Azt viszont sajnálom, hogy a fotók nézegetése közben
nem lehet hallani a madárcsicsergéseket,
melyeket Mi hallunk séta közben.






A töltésen sétálva...
- és picit már sötétedik.


Naplemente



Szép hetet kívánok! :)


Megjegyzések

  1. Köszi a kisokost :) Jó tudni, hogy végre szeretek valami egészségeset is! :) Guszta leveske!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta,érdekes hogy szinte mindenki másképpen készíti a meggylevest!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon hasonlít rád Milán! Édes kis kölyök! Szép helyen sétáltatok...Én vinném a kutyáimat is... :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kriszti. :) Sokan szokták azt mondani, hogy rám hasonlít Milán, mert nekem is mindig szőke göndör hajam volt (gyerekkoromban is, most is:). Régebben Mi is vittük Chester kutyust sétálni magunkkal, de mostanában már nincs kedve az ilyen sétákhoz... öregszik az eb. :)

      Törlés
  4. Csodaszép képek, és nagyon guszta a levesed!

    VálaszTörlés
  5. Finom, nagyon tudnám szeretni! :) Gyerekkoromban csak liszttel és tejjel/tejföllel készült, sokkal krémesebb, finomabb így, ahogy te készíted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyukám a mai napig így készíti a meggy-, illetve a gyümölcsleveseket, ahogy írod... Finom úgy is. De így, ahogy én készítem, valóban krémesebb, selymesebb, lágyabb. :)

      Törlés
  6. Én is így készítem, a meleg nyári napokon heti rendszerességgel. A gyerekeim tejszínhabbal kérik, mindig más formát a tetejére nyomva. Pillangót, csigát már "kisújjból" megcsinálom, de már volt dinóra is példa... :DDDD
    Milánnal próbáltatok már ilyesmit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milán a meggyet, mint friss gyümölcsöt imádja, minden nap eszi, sőt kéri. Viszont a meggylevest nem eszi meg sajnos. De ez a tejszínhabos ötlet nagyon jó. Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen kis állatfigurákat tudsz improvizálni a leves tetejére. Kipróbálom, bár én szerintem ebben még nem leszek ügyes. De egyszer talán belejövök... :)
      Köszönöm Petra, hogy benéztél hozzám!

      Törlés
  7. Meggyleves? Jöhet! Nagyjából u.így készítem, csak epres pudingporral. Milus "elfáradtam" képe nagyon édes :) Ez az a töltés, ahol 20 évvel ezelőtt mászkáltunk??? Nem ilyenre emlékszem :) Puszik! B.csek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez az a töltés. A fotó kicsit csal, mert igen magas töltés, csak a kép nem adja vissza. Azóta viszont a fák megnőttek, kész dzsungel van arrafelé már... :) Szeretünk ott sétálni most is - el is fáradunk rendesen minden este.
      Puszi Neked is!

      Törlés
  8. Hidegen, ha lehet kérni:) Nem tudom abbahagyni, ez egyben leves és desszert, le tudnék rajt lenni pár napig:) Nagyon szép helyen sétáltok, mi is imádjuk, ha nem esik állandóan az erdőt járjuk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A meggylevest én sem tudom megunni.
      Imádunk sétálni Mi is, főleg, hogy olyan kellemes a hely, csupa madárcsicsergéssel. Milán nagyon élvezi ezeket az esti sétákat. :)

      Törlés
  9. Nálunk is kedvenc a meggyleves, hasonlóan készítem. Megoszlik a kiszereti- kinem. A lányom gyümi nélkül eszi, csak a levét:) majd változnak még. Szépek a fotóid és aranyos a csöppséged:)

    VálaszTörlés
  10. Fini leves! Nekünk még nincs meggy, mert kicsi a fa, cseresznye is csak elvétve. Annyira rohad, hogy az idén nem rakok el, az tuti. A sétáért irigyellek Benneteket. A terep nálunk is szép lenne, de még suli van nincs időm. Most is egy előadással küzdök holnapra és nem érdekel, az a nagy baj. ;-DD

    VálaszTörlés
  11. Imádom a meggylevest! Régen ünnepnap volt nekem, amikor anyukám azt főzött:)) Hidegen is csoda finom. Azt hiszem megihlettél egy eperlevest:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is annyira tudtam örülni gyerekkoromban, amikor Anyukám mondta, hogy meggyleves, vagy gyümölcsleves van... Imádom én is.
      Köszi Emi, hogy benéztél. :)

      Törlés
  12. Éppen most készülök a szomszédba meggyet szedni, így éppen kapóra jött ez a recept. Nagyon jók a képek, szinte látom magam előtt ahogy Milán boldogan szaladgál.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gizi. Milán tényleg boldogan szaladgál előttünk séta közben, annyira élvezi ezeket az esti sétákat, felszabadult, lóbálja a két kis kezét... egy tünemény - ilyenkor. :))) De mindig imádjuk!!! :))

      Törlés
  13. Nagyon bírom, ahogy "elfáradt" kész vagyok tőle. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha Mi is "készek" vagyunk Tőle... :) Egyébként nagyon jófej "kiskölök", és nagyon okos. Imádjuk úgy, ahogy van, akkor is, amikor nagyon rosszcsont!! :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban