Zalán 2. születésnapja 💙 - Csokoládé torta

Hihetetlen, hogy már eltelt két év...! Olyan mélyen bennem él az emlék, amikor megszületett Zalán, melyet akkor leírtam a blogra is, ide kattintva elolvasható. Imádtam azt a napot, és azóta is csodálom mindkét kisfiamat minden egyes nap - nem győzök betelni velük! Annyira szépek, jóképűek, aranyosak, jószívűek, jó lelkűek, okosak, vidámak, boldogak, elevenek, örökmozgók! A BOLDOGSÁG FORRÁSAIM! 💙
Több, mint 1 hete volt Zalán 2. születésnapja, a tortát akkor készítettem a tegnapelőtt megosztott gyors alappiskótából és egy egyszerű csokoládékrémmel. A szüleim nálunk vacsoráztak, jöttek köszönteni Zalánt, ezért a vacsora készítése mellett a tortára már szinte semmi időm nem maradt - villám módon készült. De mindenképpen szerettem volna készíteni Zalánnak tortát, akkor is, ha már kevés idő volt rá. Délután negyed 5-kor kezdtem el sütni a piskótát, amíg az sült, készítettem a krémet, majd összeállítottam a tortát + egy gyors díszítés és  este fél 7-kor vacsora után már szeleteltük és ettük. Egyszóval egy picit "össze lett dobva" - sajnos. A fotón látszik is, hogy itt-ott még nincs megdermedve rajta a csoki. Viszont nagyon finom lett! Nem gondoltam arra, hogy felkerül a blogra, emiatt nem készítettem a tortáról külön képet, de amikor megkóstoltuk, annyira ízlett mindenkinek. Ezáltal megosztom a receptet, mert egyszerű, gyorsan elkészíthető és nagyon finom! Hátha valakit érdekel... 
Zalánnak még nem nagyon szoktam "édességet" adni, de azért némelyik süteményemből néha kap egy kis kóstolót. Természetesen a tortából is kapott 1-2 falatot, hiszen mégiscsak születésnapja volt. ...persze, hogy ízlett neki is. :)





Hozzávalók a piskótához:
18 cm átmérőjű tortaformához
4 közepes méretű tojás
12 dkg kristálycukor
12 dkg finomliszt
fél csomag sütőpor (6 g)

A csokoládékrémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
5 púpos evőkanál kristálycukor
4 dl tej
2 púpos evőkanál cukrozatlan kakaópor
13 dkg szoba-hőmérsékletű vaj

A csokoládébevonathoz:
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanál olaj


Amikor felszeleteltük a tortát, így nézett ki...

        

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 170 fokra.
  2. A tojásokat a cukorral keverjük habosra (fehéredésig).
  3. A lisztet a sütőporral szitáljuk bele a tojásos keverékbe és óvatosan keverjük össze, szép simára.  
  4. A masszát öntsük a kivajazott/lisztezett tortaformába, majd a 170 fokos, előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 35 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük! (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet!)
  5. A megsült tésztát óvatosan borítsuk ki egy sütemény-/tortarácsra és hagyjuk teljesen kihűlni! Majd recés tortavágó késsel vízszintesen vágjuk 2 vagy 3 részre (attól függ, ki mennyire szeretné).
  6. A pudingport a cukorral és kb. 1 dl tejjel keverjük simára egy lábasban, szitáljuk hozzá a kakaóport, majd öntsük hozzá a többi tejet is és alacsony lángon, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Majd a lábast hideg vízbe állítva, kevergetve a krémet, teljesen hűtsük ki!
  7. A vajat habosítsuk ki mixerrel, adjuk hozzá a kihűlt krémet, habosítsunk rajta még egy kicsit. (Ha nincs hőség a konyhánkban és használható a krém, akkor azonnal tölthetjük a tortát, de ha a krém túl lágy, akkor tegyük be minimum fél órára a hűtőbe - utána könnyebb összeállítani vele a tortát.)
  8. Tehát a csokoládékrémmel töltsük meg a tortát, kenjük be az oldalát és a tetejét is - egy pici krémet tegyünk félre a díszítéshez, tegyük be a hűtőbe!
  9. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, keverjük simára az olajjal, majd vonjuk be vele a tortát. 
  10. Tegyük be 30 percre a hűtőbe, majd a maradék csokoládékrémmel díszítsük fel a torta tetejét.
  11. A tortát legalább 1 órára tegyük még be a hűtőbe dermedni egy kicsit. Persze azonnal is fogyasztható, de ha egy egész éjszakát a hűtőben van szeletelés és fogyasztás előtt, az a legjobb. 


...és még néhány szülinapos pillanatkép...
(a képek nem jó minőségűek, Zalán már türelmetlen volt, nem állítgattam a fényképezőgépet, 
a telefonok pedig le voltak merülve)







Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Isten éltessen Titeket! Puszik, B.csek

    VálaszTörlés
  2. Boldog szulinapot, jo egeszseget kivanok!

    VálaszTörlés
  3. Boldog Születésnapot a " nagy legénynek ". Csodás lett a torta is, gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog szülinapot ennek a kis drágának. Tényleg rohan az idő! :) Erzsi Székesfehérvárról

    VálaszTörlés
  5. Itt is sok boldogságot kívánok Zalánnak és az egész családnak :)!
    Gyönyörű a torta és biztos finom is volt.

    VálaszTörlés
  6. Hogy megy az idő, nem rég született. Boldog születésnapot a kis hercegnek! A tortán pedig látszik a finomságosság.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon boldog szülinapot kívánok, Isten éltesse a kislegényt :-) Nagyon szép a családod, büszke lehetsz rájuk! És a torta is finom lehetett, nagyon guszta :-)

    VálaszTörlés
  8. Isten éltesse Zalánt sokáig! Nagyon aranyosak mindketten! :-) A torta is szép lett!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban