Villámgyors kakaós csiga

Van egy bevált kelt kakaós csiga receptem, melyet évek óta sütök és nagyon szeretjük, de most nem ez fog következni, majd legközelebb! Ugyanis Zsuzsa villámgyorsan elkészíthető csiga verziójának annyira megtetszett a tésztája, hogy azonnal meg kellett sütnöm! Mit mondjak? Nekem nagyon-nagyon ízlik és olyan jó puha a tésztája - persze nem szabad túl sütni, mert akkor kérgesebb lesz. Nekem sikerült eltalálnom a sütési időt, ezáltal nagyon finom puha csigákat kaptam. Itt jön a kérdés, hogy valóban villámgyors-e, mint ahogy a címben írtam...? IGEN! Ugyanis nem kelt tésztából van, hanem túrós, sütőporos tészta, ezáltal pár perc alatt össze lehet állítani, nyújtani, tekerni, sütni és már kész is van! Én sütéssel együtt 30-35 perc alatt elkészítettem, szerintem Ti is ilyen ügyesek lesztek. Garantáltan sikert lehet vele aratni!!! Egyetlen gond van vele - ez az adag túl kevés, legközelebb dupla mennyiségből sütöm. 





Hozzávalók a tésztához:
kb. 14 db közepes méretű csigához
 25 dkg tehéntúró
 25 dkg finomliszt
 fél dl tej
 5 evőkanál olaj
 10 dkg porcukor
csipet só
 fél csomag sütőpor

A töltelékhez:
3 evőkanál olvasztott vaj - esetleg olaj
(a tészta kenéséhez a töltelék alá)
4 púpos evőkanál porcukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor 


 S Ü T E M É N Y E S  K Ö N Y V E I M
és a pöttyös kézműves kerámiák

megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:



Elkészítés:  
  1. Kézi mixerrel vagy robotgéppel a túrót és a porcukrot krémesre keverem, fokozatosan adom hozzá a tejet, majd az olajat.
  2. Ezután már kézzel dolgozom bele a sütőporral és pici sóval elkevert lisztet - összegyúrom.
  3. Enyhén lisztezett felületen kinyújtom a tésztát téglalap alakúra (kb. 5 mm vastagra) és az olvasztott vajjal (vagy olajjal) egyenletesen lekenem.
  4. A kakaós porcukor keveréket egyenletesen rászitálom a tésztára, feltekerem és kb. 2 cm-es csigákat vágok belőle.
  5. Sütőpapíros tepsire teszem és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10-11 percig sütöm légkeveréses sütőben. (Persze lehet hagyományos sütőben is sütni, de valószínű, hogy abban picit több ideig tart.) Nem érdemes túl pirosra sütni, mert előfordulhat, hogy akkor kicsit kérgesebb lesz és nem lesz annyira puha > inkább fehérebbek maradjanak a csigák, mert úgy egészen biztos, hogy nagyon finom puha marad és nem szárad ki belőle a töltelék.

Tipp: 
1. A töltelékbe érdemes beletenni azt a porcukor mennyiséget, melyet leírtam, mert így sütés közben jól meg tud olvadni a töltelék, nem fog kiszáradni, finom szaftos/kakaós marad!
2. Ízlés szerint más töltelékkel is készíthetjük. 






Munkafolyamatok képekben

 





Jó étvágyat!

Kövessétek Instagram oldalamat is, ahol sok képet és kis videót osztok meg a receptek mellett a mindennapjainkról, mindennapi sütés-főzésemről.
Kövessétek Facebook oldalamat is, ahol sok receptet osztok meg!


 Gesztenye receptje alapján

Megjegyzések

  1. Nagyon gusztusosak a csigáid! Nálunk is bevált ez a recept! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, ez egy szuper recept! Örülök, hogy rátaláltam. :)

      Törlés
    2. nagyon isteni lehet, a héten még megsütöm.

      Törlés
    3. Még a héten, megsütöm.

      Törlés
    4. Érdemes beiktatni Rozália, mert nagyon finom.

      Törlés
    5. Elkèpeszto h turo van benne!:)

      Törlés
    6. Szia! Jó az, ha alsó-felső sütésre állítom a sütőt?

      Törlés
    7. istenien finom és egyszerü az elkészitése is :)

      Törlés
    8. Persze, sütheted alsó-felső sütéssel is. Bár én légkeverésessel szoktam.

      Törlés
    9. Isteni, most sül!! A kisfiam kedvence lett!!

      Törlés
    10. Isteni!! Most sül! A kisfiam kedvence lett!

      Törlés
    11. Ezt én is kipróbálom ,nem vagyok egy nagy konyhatöndér de ez menni fog és a gyerekeim imádják a kakaós csigát :)

      Törlés
    12. Én is elkészítettem,isteni finom és illatozó lett,ismét megsütöm,de most dupla adaggal! Köszönöm ezt az egyszerű de annál nagyszerűbb receptet!

      Törlés
    13. Nagyon finom,és tényleg duplával kellett volna kezdeni!!! :D

      Törlés
  2. Kaphatnék én is egyet? :D Olyan guszták!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hamarabb szólsz, akkor kaphattál volna. De olyan kevés nekünk ez a mennyiség, hogy rögtön el is fogyott > éppen le tudtam fényképezni. :)

      Törlés
  3. Nagyon szeretem a kakaós csigát! Gyönyörűek a képeid és nagyon guszták a csiguszok!!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűségesek a csigáid!!! Éppen azon agyaltam, hogy a héten gombalevest főzök, de mi legyen a második, hát most megoldódott!!! Már Barbinál is szemeztem vele, na de most viszem is a receptet.:)

    VálaszTörlés
  5. Még délután megsült (magától szinte:)) és még délután elfogyott. "Csak 6 jut mindenkinek???":):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rita, attól függ hányan vagytok?? :) Igen, annyira fincsi ez a csiga, hogy ezzel a mennyiséggel nekünk is kevés volt, pikk-pakk megettük. Legközelebb dupla mennyiségből készítem... :))

      Törlés
    2. Nálunk másfélszeres adagból készült, így jutott 6 csiga mindenkinek, de enyhe csalódottságot váltott ki a fogyasztókból a mennyiségi limit :)

      Törlés
    3. Milyen lisztet tegyek a tésztába?délután sütném

      Törlés
    4. Sima liszt :-)

      Törlés
  6. Ha az íze is olyan fincsi ezeknek a csiguknak, amilyen szépen mosolyognak a fotókon... akkor ezt nekem is ki kell próbálnom! Puszik! B.csek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. B.csek! Nem túlzok! Hidd el, az ízük is olyan fincsi, mint amilyen gyönyörűek és mosolygósak a fotókon... :)))) Szerintem az elkészítési listádon tedd az elejére! Feltétlenül ki kell próbálnod a kakaós csigát ezzel a tésztával!!! Puszi

      Törlés
  7. Nekem is küldhetnél belőle...:) Imádom a kakaós csigát, azt hiszem nekem is ki kell próbálnom ezt a receptet, mert a képeid alapján nagyon finom lehet...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajánlom Neked is Lilla, feltétlenül próbáld ki, annyira finom!!! :)

      Törlés
  8. Ma meg is sütöttem, nagyon finom lett:-) . Tanulva én már nagyobb adagba készítettem. Írtad, hogy fehérebb lesz. Én körbekentem sima tejjel, amikor beraktam a sütőbe. Ugyanannyi ideig sütöttem, és így is puha isteni fincsi lett!!
    Köszönöm a receptet :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ibcsi! Örülök, hogy megsütötted! Igaz, milyen finom? Köszönöm, hogy megírtad. :)

      Törlés
  9. Kedves Gabriella!
    Délután olvasgattam a receptjeidet és ma hajnalban felkeltem a kakaós csiga elkészítéséért, hogy még melegen tudjon a kiscsalád reggelizni belőle.
    Meg kell mondjam, féltem tőle, DE ISTENI!!!!
    Nagyon köszönöm neked ezt a receptet, bevésem a lányomnak készülő könyvecskébe :-).
    Köszönöm :-D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsófi! (remélem Zsófi??:))
      Örülök, hogy megsütötted, annak pedig még jobban örülök, hogy ízlett Neked és családodnak!!!
      Én is köszönöm szépen Neked, hogy megírtad és hagytál itt egy megjegyzést!
      Gyere máskor is nézelődni hozzám, hátha találsz még kedvetekre valót... :))

      Törlés
    2. Igen Zsófi :-DDD
      Mazsolázgatok a receptjeid közül, ígérem :-D.
      További sok sikert!

      Törlés
  10. Tökéletes - én is így csinálom, csak az olajat lecseréltem házi vajra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos nagyon fincsi úgy is... :)

      Törlés
    2. Mennyi vajjal kell vajon helyettesíteni az olajat?

      Törlés
  11. Szia Gabriella meg csináltam tőkéletes :) Köszönöm a receptet.
    Évi
    UI: holnap készül a következő adag.

    VálaszTörlés
  12. Szia Évi! Örülök, hogy megsütötted, és hogy szerinted is tökéletes ez a kakaós csiga! :)
    Köszönöm szépen, hogy szóltál! ...és jó sütést a következő adaghoz! :D Üdv.

    VálaszTörlés
  13. Megsütöttem, és tényleg nagyon finom, puha, ízlett az egész családnak! Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, örülök, hogy megsütötted, és hogy ízlett a családodnak! Köszönöm szépen, hogy jelezted és hagytál megjegyzést! :)

      Törlés
  14. meg kellene próbálnom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is tervbe kellene venned, mert nem tudod, mit hagysz ki! :) Meglátod, utána állandóan ezt fogod sütni... ;-)

      Törlés
  15. Szia Gabi,
    Nagyon klassz kis recept. Az utóbbi adagot picit túlsütöttem, és meg kell mondjam, fehéren tényleg jobb. :)
    Örülök, hogy Rád találtam Timi barátnőm segítségével. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én is örülök, hogy rám találtál. :)) Gyere máskor is. :)
      Igen, ez a kakaós csigu tényleg akkor finom igazán, ha picit fehérebbre hagyjuk sütés közben.
      Különben én is szoktam nálad járni néha... ;-)

      Törlés
  16. Szia Gabi!
    Már egy ideje szemeztem ezzel a recepttel, de tegnap meg is sütöttem. Valami isteni finom volt. 10percig se tartott és üres lett a tál, férjemmel befaltuk az egésszet :):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de jó, hogy ennyire ízlett Nektek! Örülök, hogy a szemezgetés után végre megsütötted...
      Köszönöm szépen, hogy megírtad. :)

      Törlés
  17. Kipróbáljuk!:-) Érdekes, hogy nem kelesztett, tetszik:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, ezt a csigut tényleg ajánlom kipróbálásra, nem fogod megbánni. A gyerekek imádni fogják! De Ti sem fogtok tudni ellent mondani neki... :-))

      Törlés
  18. Kedves Gabi! Le van tesztelve a gyors kakaós csigád, az egész család (apa,anya,két kisgyerek) által. Nagyon finom, és valóban villámgyors. Az a jó benne, hogy ha megkívánjuk, egy bő fél óra múlva már ehetjük is. Köszi a receptet! (Mókanyu)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mókanyu! Nagyon örülök, hogy leteszteltétek, és hogy ízlett az egész családnak! Igaz, milyen jó, hogy ilyen hamar elkészül és még ennyire finom is...? :))
      Köszönöm szépen, hogy megírtad.

      Törlés
  19. Szia Gabika! A mai sütésnél, a liszthez kevertem fél kávéskanál kakaóport, így szebb színe van, nem olyan kis sápadt megsülve :)
    (Mókanyu)

    VálaszTörlés
  20. Ma én is megsütöttem. Míg Hargita aludt, bőven elkészült. :) Finom puha. (Sima sütőm van, csak alul süt, így kisebb lángon, lassabban sült.)
    Köszönjük a receptet!

    VálaszTörlés
  21. Egyszerû, gyors ès ütôs! :) Köszi, hogy megosztottad velünk a receptedet! ;) Hihetetlen, hogy nem kelt tèszta.., de valami Isteni finom!! :-)

    VálaszTörlés
  22. Egyszerű, gyors és ütős! :) Köszi, hogy megosztottad velünk a receptedet! ;)Hihetetlen, hogy nem kelt tészta a tészta.., de valami isteni finom! :-) Szerintem nálunk ez marad a tuti befutó, ugyanis jópár csigareceptet már kipróbáltam, de a tied aranyérmes, és nem csak az elfogyasztása miatt mondom, hanem, az egyszerűsége végett is! Anyukák végre egy kis fellélegzés, finomság az asztalon, ami természetesen hipp-hopp el is tűnik nyomtalan :-D, viszont nem kell órákat rászánni! :)

    VálaszTörlés
  23. Örülök, hogy ízlik Nektek is Fanci és Csilla. Köszönöm szépen, hogy megírtátok.

    VálaszTörlés
  24. Köszönöm ezt a remek receptet! Dupla adagból szoktam készíteni, az egész család szereti. Többen nem akarták elhinni, hogy nem kelt tészta. :)
    A kakaópor helyett dióval is készítettem, úgyis nagyon finom, érdemes kipróbálni úgy is!
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen a receptet, én pedig köszönöm szépen, hogy írtál. Örömmel olvastam, hogy Nektek is ennyire ízlik.
      Persze, végül is bármivel lehet tölteni, amit el tudunk képzelni hozzá... Dióval is nagyon finom!

      Törlés
  25. Kedves Gabriella!
    Nagyon szépen koszonom, hogy megosztottad ezt a receptet, tegnap este elkészítettem és ma reggel a kisfiam mosolya volt a jutalmam. Neki a kakaós csiga a kedvence, de mivel mi nem Magyarországon élunk csak ritkán jut hozzá. Sajnos én nem vagyok egy konyhatundér és az a recept, amivel eddig probálkoztam, mindig csalódást okozott. Nagyon orulunk, hogy végre van egy recept, amit én is el tudok készíteni :-)
    Koszonom!
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!
      Olyan nagy örömmel olvastam a soraidat... hogy a kisfiadnak is ennyire ízlett... Most már eheti a finom kakaós csigát, amit az Anyukája készít Neki - de jó, hogy ilyen örömet tudtam szerezni Nektek ezzel a recepttel.
      Köszönöm szépen, hogy írtál. Gyere máskor is! :)
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  26. Szia szeretném kérdezni nem kell semmivel megkenni a csigákat sütés előtt,nem ragadnak össze?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem szoktam megkenni semmivel. Egy picit távolabb teszem őket egymástól a tepsiben.
      Jó sütést kívánok!

      Törlés
  27. Ma megsütöttem :) Nagyon finom és szép lett!A mennyiséget legközelebb duplázom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dorka! Örülök, hogy ízlik. Igen, most már én is dupla mennyiséggel készítem, mert nagyon hamar elfogy.
      Köszönöm, hogy írtál.
      További jó sütögetést kívánok Neked!
      Gabriella

      Törlés
    2. MILYEN VASTAGRA SODORJUK A TÉSZTÁT?

      Törlés
    3. Én olyan 5 mm vastagra szoktam nyújtani.

      Törlés
  28. Szia! Azt szeretnem kerdezni hogy a teszta izen es allagan mennyire erzodik a turo? Csak mert en nagyon nem szeretem, de ha nem lehet rajta erezni akkor ki merem probalni :-). Elore is koszonom. Marti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Márti!
      Nem érződik rajta annyira szerintem. Próbáld ki nyugodtan, én úgy érzem, ízleni fog Neked is.
      Jó sütést kívánok!
      Gabriella

      Törlés
  29. nagyon finom lett, a gyerekek megkérdezték: "csak ennyi van?" :) Köszi a receptet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Tamara. Örülök, hogy ízlett a gyerkőcöknek (is). :) Köszönöm, hogy megírtad.

      Törlés
  30. Szia!!!
    Annyira guszta ,hogy csorog a nyálam is érte...meg is akarnám sütni még ma este ,de sajna nincs itthon túróm :( pótolhatatlan ? vagy eltekinthető jelenleg ?
    További szép estét Neked!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szerintem holnap vegyél túrót és úgy készítsd el - kell bele a túró, úgy lesz jó az állaga.
      Jó sütést kívánok Neked holnapra!
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  31. Megsütöttem! Tényleg gyors, finom, nagylányom bevágott egyből 5-öt. :D
    A túrónak kimondottam örülök, mert egyik gyerek sem eszik szívesen. De így igen!!!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  32. Szia Gabi!
    Megsütöttem, tényleg gyors, és finom lett!
    Villámgyorsan fogy :D
    A lányaim nem nagyon eszik a túrót, így viszont igen, úgyhogy ezért még külön örülök neki!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Melinda!
      Örülök, hogy ízlik a lányoknak is. Köszönöm, hogy írtál.
      További jó nézelődést és sütögetést kívánok Neked!
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  33. Kedves Gabriella! Én meg a tészta gyúrás valahogy nem vagyunk jóban :( : ) Pedig imádok sütni, de inkább a kevert tésztákban jeleskedem :) Ám! Ma elkészítettem ezt a receptet! Mindjárt dupla mennyiséggel, hisz 4 pasival élek együtt :) 3 kisfiam + a férjem :)
    Hihetetlen gyorsan és egyszerűen haladt a munka, és valami isteni finom lett!! köszönöm Neked ezt a receptet!! sokszor fogom megsütni, és amint lesz egy kis időm, alaposan átnézem milyen finomságok receptjeit találom még nálad!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka!
      Örömmel olvasom, hogy annyira ízlett a fiúknak, hogy a dupla adag is gyorsan elfogyott. :)
      Persze, gyere csak, amikor időd és kedved van, nagyon örülnék neki, ha mást is kipróbálnál a blogomról.
      Köszönöm, hogy írtál.
      Kellemes nézelődést és jó sütést-főzést kívánok Neked!
      Gabriella

      Törlés
  34. Szia tojás nem kell a tésztájában?

    VálaszTörlés
  35. Elkészítettem. Bár "csak egy frissen szingli pasi" vagyok, még nekem is sikerült. Nagyon finom lett. Köszönöm a receptet!
    Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Csaba. Örülök, hogy sikerült és ízlett. :) Köszönöm, hogy írtál.
      Gabriella

      Törlés
  36. Örülök, hogy rátaláltam erre az egyszerű receptre. Ma megalkottam, mondanom se kell SIKERREL!!!!
    Ajánlani tudom mindenkinek, mert tényleg nagyon finom!!!
    Köszönöm szépen, hálás vagyok érte. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasom, hogy sikered volt. Szívesen a receptet. Én pedig köszönöm, hogy ajánlod mindenkinek. :)

      Törlés
  37. Nálunk most sül :), kiváncsian várjuk milyen lesz a végeredmény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tünde! Biztos vagyok benne, hogy jól sikerült és ízlik Nektek is... :)

      Törlés
    2. A tegnapi dupla adag elfogyott, most sül az újabb dupla adag! Köszi a receptet! :)

      Törlés
  38. Válaszok
    1. Szia Nikolett!
      Jaj, de jó!! Nagyon örülök, hogy sikerült! :) Köszönöm, hogy megírtad.

      Törlés
  39. Szia!
    A kisfiam nem ihat tejet szerinted szója tejjel is meg tudom csinálni?
    Válaszodat köszönöm.: Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timi!
      Szójatejjel? Erre sajnos nem tudok Neked válaszolni, én eddig mindig csak így készítettem, ahogy a receptben szerepel...

      Törlés
    2. Megsütöttem kb. 20 perc volt nem légkeveréses sütőben.Jó lett szója tejjel is.Nagyon fincsi.Köszönöm a receptet.
      Timi

      Törlés
  40. Miljen turot hasznalsz?Sima tehenturot?

    VálaszTörlés
  41. Én dupla adagot csináltam, és megkérdezte a férjem: csak ennyit süttél?
    Köszönöm a receptet finom lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez nagyon jó hír! :) Szívesen a receptet, köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  42. Szia, a recept könnyűnek tűnik, meg is csinálom. De tudnál tanácsot adni arra, hogy ha mondjuk fahéjas csigákat szeretnék csinálni? Mik az arányok, hogy keverjem ki a fahéjat?
    Köszönöm! :)
    Ani'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Any!
      1 evőkanál olaj (a tészta alá a kenéshez), majd összekeversz 3 evőkanál porcukrot és kb. fél kávéskanál őrölt fahéjat és ezt szitálod rá egyenletesen a kinyújtott, olajjal lekent tésztára. Persze amikor összekevered a porcukrot és fahéjat, akkor megkóstolhatod, hogy kell bele fahéj, tegyél még hozzá nyugodtan. Attól függ, hogy ki mennyire szereti fahéjasan...
      Vagy úgy is készítheted, hogy kikeversz 4-5 dkg puha vajat 4-5 dkg porcukorral és 1 kávéskanál őrölt fahéjjal és ezzel kened meg a kinyújtott tésztát, de akkor ebben az esetben előtte nem kell lekenni az 1 evőkanál olajjal a tésztát. Persze amikor kikeverted, akkor ezt is megkóstolhatod, hogy esetleg mi hiányzik még neked belőle... tudod, ki mennyire szereti édesen vagy fahéjasan, szóval ízlés dolga.

      Törlés
  43. Szia,

    a turot ki lehet hagyni? (Kulfoldon elo magyar vagyok...)
    Ha nem, akkor lehet-e hellyettesiteni vizes, nagy szemu cottage cheese-zel, kremes nemet quark-kal, vagy creme fraiche-sel?
    Koszonom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom nem lehet túrót kapni, igaz? Sajnos nem tudom, hogy mivel lehetne helyettesíteni... nem próbáltam ki még mással. Esetleg ha úgy látod vagy érzed, hogy valamit nagyon hasonlít a túróhoz azok közül, amit nálatok lehet kapni, akkor kipróbálhatod azzal. De konkrét dolgot nem tudok neked tanácsolni.

      Törlés
    2. cottage cheeset botmixerrel at daralni,vagy krumplitorovel attorni kell,es ugyanugy hasznalhatod mint az otthoni turot.Meg turogombocba is.

      Törlés
  44. köszi! ezt nehéz lesz űberelni, (bár nem is akarom) mennyei lett! ööö... volt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, örülök, hogy Neked is ízlik. Köszönöm, hogy megírtad. :))

      Törlés
  45. Sziasztok! Ki lehet hagyni a túrót belőle? Sajnos nincs itthon, de nagyon szeretném most azonnal megsütni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Túró nélkül még nem próbáltam, és szerintem nem is igazán lehet belőle kihagyni, mert attól lesz jó állagú a tésztája. Inkább először vegyél túrót és utána készítsd el. Így viszont nem fogod megbánni, mert nagyon finom!!

      Törlés
  46. Szia Gabi! Isteni finom lett a kakaós csiga, szerintem gyakori "vendég" lesz nálunk! 4 éves leánykám már a 4.-et eszi tejjel, és azt mondja, hogy zseni vagyok :DDDD. Elkészítettem teljes kiőrlésű liszttel és édesítővel (mivel mi diétázunk, és annyira isteni illata volt, hogy nem akartam kihagyni) úgy is nagyon finom lett!!!!Köszönöm! Üdv Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Laura!
      Nagyon örülök, hogy Nektek is ízlik, különösen a 4 éves kislányodnak. :) (az én kisfiam is 4 éves)
      Köszi, hogy megírtad, hogy a diétás változat is finom.
      További jó sütögetést kívánok Neked! Gyere máskor is, biztos találsz még olyan finomságot, ami elnyeri a tetszésed és ízleni fog a családodnak is.
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  47. Szia!
    Vegre egy olyan amit gyorsan el lehet kesziteni.Egy kerdesem lenne itt kulfoldon nemigen lehet olyan turot kapni mint otthon.esetleg lehet helyetesiteni massal? pl riccota...
    koszonom

    VálaszTörlés
  48. Sziasztok!Én újitottam a recepten és SIKERÜLT! Én az 50 dkg sima lisztet felcseréltem 40 dkg zabliszttel,és 10 dkg finom liszttel.Igaz,hogy jóval több tej kellett bele, és több olaj,2 csomag sütöport tettem bele,kurkumát, hogy sárgább legyen a tészta,a túró mennyisége maradt.Lassabban sült természetesen a zabliszt miatt,de világosra sütve ISTENI lett.A diósat picit tovább sütöttem, az ropogos héjú lett,a kakaós csigánák már vigyáztam a sütéssel, és az porhanyos lett.Gondolom a fogyizoknak segitettem ezzel a módszerrel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Evelin!
      Köszönöm, hogy megírtad, leírtad - ha valaki így szeretné elkészíteni, biztos segítségére lesz.

      Törlés
  49. Szia!
    Diabetikus változatot készítenék!
    Ha a sima lisztet teljes kiőrlésűre cserélem akkor tegyek bele több túrót hogy lazítsa vagy esetleg több tejet?
    Tudsz tanácsot adni?

    Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Pont eggyel fentebb Evelin írja, hogy Ő zabliszttel is elkészítette, le is írta, hogyan készíti. Olvad el, hátha megfelel Neked is így.
      De nemrég egy másik kedves olvasóm is kivariált egy diabetikus változatot ebből a csiga receptemből, el is küldte a receptet a Facebook oldalamra, és azt írja, hogy neki így is ízlett. Lenmagliszttel készítette és ugyanúgy 25 dkg túróval, mint ahogy én az eredeti receptemben. Idemásolom Neked a linket a Facebook oldalamról, ha érdekel, csak másold be a fenti keresőmezőbe és a hozzászólásoknál megtekinthető a recept is.
      Jó sütést Neked!

      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=613216542042444&set=a.642437912453640.1073741825.436008906429876&type=3&theater

      Törlés
  50. Lehet buta a kérdés: finomliszttel kell készíteni, ugye? :-)

    VálaszTörlés
  51. Szia Gabriella, tegnap este én is megsütöttem és tényleg nagyon gyorsan elkészül, isteni finom a tésztája, és villámgyorsan elfogy :) Ma este újabb adagot kell sütnöm :) Szerinted ezt a tésztát sós töltelékkel is el lehet készíteni? üdv és szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kriszta!
      Örülök, hogy Nektek is ízlett és villámgyorsan elfogyott. :) Köszönöm, hogy megírtad.
      Igen, szerintem, ha sósan készíted a tésztáját, akkor nyugodtan lehet sós töltelékkel is készíteni.
      Szép napot Neked is!
      Gabriella

      Törlés
  52. Kedves Gabi! Nagyon szépen köszönöm ezt a gyors, könnyű, de nagyon finom receptet!! :) Szép napot! :) Üdv, Lívia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lívia!
      Szívesen a receptet, örülök, hogy Neked is ízlik, tetszik. :) Köszönöm, hogy írtál.
      Szép napot Neked is!
      Gabriella

      Törlés
  53. Szia! Rögtön dupla adaggal indítottam a mennyiséget, biztos, ami biztos. Az első adagot 15 percre tettem be légkeveréses sütőbe, a következőt már csak 12 percre és az lett olyan, mint a leírásban.
    Az íze az hibátlan, a középső gyerkőc vacsora után jött a hatodik darabért:-) Ami maradt, abból holnap tízórai lesz a suliban.
    Köszönjük a receptet!
    Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Rita!
      Örülök, hogy Nektek is ennyire ízlik. Én is dupla adaggal indítom most már a kakaós csiga sütését mindig. :)
      Köszi, hogy írtál, gyere máskor is!
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  54. Szia! Az lenne a kérdésem, hogy zab lisztel is el lehet készíteni? Emiatt nem mertem még elkezdeni, mert félek, hogy a zabliszt másképpen viselkedik, mint a hagyományos liszt. Tényleg kelesztés nélkül puha lesz a tészta?
    Szia
    Roni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Roni!
      Én még nem készítettem zabliszttel, de néhány sorral fentebb (ha "feltekersz" itt a hozzászólásoknál) Evelinke elkészítette zabliszttel is, és szerinte nagyon finom volt úgy is. Leírta, hogy készítette el, ha érdekel, nézd meg nyugodtan.
      Jó sütést Neked!

      Törlés
  55. Hellóka! :)
    Szívesen a receptet, örülök, ha így gondolod. :))

    VálaszTörlés
  56. Szia! Isteni finom a csiga!:) Tegnap sütöttem először, egy adagot (apum nagy bánatára :D ) De kiadta a rendelést, szóval most sül a következő adag, de ez már dupla! :) Azt hiszem, ha nem is minden héten,de egy hónapban minimum egyszer biztos szerepelni fog a desszertek között :) Köszi az ötletet!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsófi!
      Szívesen, nagyon örülök, hogy Nektek is ízlett, és hogy felkerült Nálatok is a gyakran elkészítendők közé. :)
      Köszönöm, hogy írtál.
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  57. Férfi létemre és kb nulla gyakorlattal (gyerekkoromban pepecseltem valamit édesanyám mellett ha sütött) nekiálltam ,hogy megcsinálom. Nem hittem ,hogy sikerülni fog elsőre , de aztán 34 év után kiderült tok sütni én is DDDDDDDDD . Gond nélkül megcsináltam finom lett(én instant kakaóporral csináltam) ! Az asszon meg a gyerekek imádták. Minden elismerésem !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig van új a Nap alatt. :) Nagyon örülök, hogy sikerült elkészíteni és volt sikerélményed + még a családodnak is nagyon ízlett.
      Köszönöm szépen, hogy megírtad.
      Nézelődj még nálam, hátha meg tudod még lepni valami finomsággal a családot... :)

      Törlés
  58. Kedves Gabriella!
    A Facebookon mindenki ezt a receptet osztja, egyik nap szinte az egész fal ezzel volt tele :o))) Gondoltam én is megsütöm, a lányaim nagy örömére (kakóscsiga rajongók). Nagyon finom lett és könnyű elkészíteni, úgyhogy ezúton köszönöm a receptet és további sikereket kívánok a blogodhoz!!! Azt még elárulod, hogy az a gyönyörű tányér honnan van, melyen a te szép kakaós csigáid ülnek?
    Üdvözlettel:
    Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zita!
      Kicsit mosolyogtam a Facebookos sztorival kapcsolatban. Azt tudom, hogy rengetegen megosztották a Fb-on az elmúlt héten (1 hét alatt 1 millió 500 ezren látták ezt a receptet ott), de azt nem gondoltam volna, hogy ezzel volt tele az üzenőfala mindenkinek. :)
      Viszont nagyon örülök, hogy Te is megsütötted a lányoknak, és hogy ennyire ízlett Nektek is. Köszönöm szépen, hogy megírtad.

      Ezt a tányért kb. 2 évvel ezelőtt vettem, akkor még a Corában (Miskolcon vagy Debrecenben, már nem emlékszem) - azóta már Auchan lett ez az áruház. Csak ez az 1 darab volt már belőle, és képzeld, azóta sem tudok ilyet venni sehol. Neked is tetszik?
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  59. Szia,én szeretnék diósat is csinálni,azt is csak porcukorral elkeverve kenjem a tésztára?nem potyog ki?köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nikoletta!
      Ha szereted a sárgabaracklekvárt (és a zserbót), akkor esetleg készíthetsz zserbós csigát is. Amikor kinyújtod a tésztát, akkor megkened 2-3 evőkanál baracklekvárral, aztán megszórod a darált dió és porcukor keverékével (csak ekkor már vigyázz, mert mivel a lekvár édes, szinte alig kell hozzá porcukor).
      Vagy készíthetsz úgy is diós csigát, hogy 1 nagyobb almát lereszelsz és összekevered a darált dióval (ha sok a leve az almának, előtte egy picit nyomkodd ki, de azért ne túl szárazra), és ízlés szerint adjál hozzá porcukrot (attól függően, hogy édes vagy savanyú almával készíted).
      De ha csak simán darált dióval szeretnéd, akkor igen, keverd össze a diót ízlés szerint porcukorral, és amikor kinyújtottad a tésztát, akkor olajjal vagy olvasztott vajjal kend meg és úgy szórd meg a diós töltelékkel.
      Jó sütést kívánok Neked!
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  60. Kedves Gabriella, ma megsütöttem a diós csigát. Nagyon finom lett. Köszi a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlett Éva. Szívesen a receptet.

      Törlés
  61. Ma mi is kipróbáljuk, már nagyon várom :)

    VálaszTörlés
  62. Látva a mennyiséget és családomat ismerve, eleve dupla adaggal kezdtem bele, isteni lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Katácska! Örömmel olvasom, hogy a Te családodat is megnyerte ez a csiga. Köszönöm, hogy megírtad.

      Törlés
  63. Szia! Elsőre kakaóval csináltam, másodszorra a felét túróval töltöttem /túró-cukor-tojás sárgája narancshéj, citromhéj/. Úgy kb 2 perccel több a sütési idő, viszont sokkal puhább és lágyabb. :) Gyorsabban fogy, az tény, mert egyszerre kettőt vesznek a tálról- az összehasonlítás kedvéért. :) Köszi a receptet! Szerinted sajtos krémmel töltve mit kéne változtatni a tésztán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hmm... nagyon finom lehetett túróval is. Örülök, hogy Nektek is elnyerte a tetszéseteket ez a recept. :)
      A sajtkrémeshez a tésztájába nem tegyél cukrot, viszont tehetsz bele kb. 1 kávéskanálnyi sót.
      Majd megírod, hogy ízlett, milyen lett?
      Jó sütést továbbra is! :)
      Gabriella

      Törlés
  64. Megsütöttem nagyon finom lett!!!!!

    VálaszTörlés
  65. Koszonom a receptet, nagyon jol sikerult, legkozelebb tobb fele toltelekkel is kiprobalom.

    VálaszTörlés
  66. Tegnap megsütöttem én is, fantasztikus lett még azzal a kremes turoval is, amit itt ausztriaban kapni lehet...
    A hozzászolasokbol kiindulva mindjart duplan keszitettem(szerencsere), 1 kakaost, 1 fahejast...:))) Az a par db, ami megmaradt még ma is ugyanolyan volt, mint tegnap frissen, csak eppen hidegen...:)
    Nagyon örülök, hogy ratalaltam erre a recire, biztosan többször fogom csinalni! Köszi a receptet!
    Üdv. Betty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betty!
      Örülök, hogy Nektek is ízlik, köszönöm, hogy megírtad. ...és szívesen a receptet.
      Üdv.:
      Gabriella

      Törlés
  67. Szia Kedves Gabriella!
    Nagyon szépen köszönöm,ez tényleg villámgyors és nagyon finom :)
    Nálunk nagy ízlett mindenkinek.Lányok iskolába uzsonnára is ezt vitték :)
    Sajnos a barátok között akad aki allergiás a sima lisztre,a tejre ezért a barátnőm ma megsütötte a verziót amit dinkel lisztből szója tejből és olyan cukorból amit a méregtelenítők is fogyaszthatnak.Totális siker!!!! Nagyon jó lett.Nekem glutén allergiám is van ezért még kipróbálom azt is.Majd le írom hogy sikerült.Nagyon jó, hogy ezt a receptet lehet ilyen váltóztatásokkal is sütni,igazi élmény, mert a legtöbb süteményt kipróbáltuk de nem sok volt jó. Még egyszer köszönöm,további jó kalandokat!!!
    Krisztina.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Krisztina!
      Szívesen a receptet, örömmel olvasom, hogy Nektek is tetszik és ízlik mindenféle változatban. :) Köszönöm, hogy megírtad.
      Üdvözlettel:
      Gabriella

      Törlés
  68. Kedves Gabi!
    Megsütöttem. Villámgyorsan. Nagyon finom (volt). Másnap is puha, jó ízű volt a tésztája.
    Köszönöm, hogy megírtad, egyszerű elkészítése miatt egyik kedvenc sütnivalóm lesz a jövőben.
    Üdvözlettel
    Olga

    VálaszTörlés
  69. Kedves Gabi!
    Megsütöttem. Villámgyorsan. Nagyon finom (volt).
    Nekem ebből a mennyiségből 20 db süteményem lett.
    A tésztája másnap is puha volt.
    Könnyen elkészíthető, ezért a kedvenc sütnivalóim között lesz a jövőben!

    VálaszTörlés
  70. Kedves Gabi! Ma sütöttem meg, tényleg nagyon finom és hamar kész van. Csináltam belőle diósat is. Csak kevés lett. :)
    Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  71. Szia!Szeretném megkérdezni,hogy a tésztát olaj helyett lehet e vajjal megkenni és ugy rá a kakaópros porcukor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Persze, nyugodtan megkenheted olaj helyett ugyanannyi olvasztott vajjal is a tésztát, aztán rászórod a porcukros kakaóport.

      Törlés
  72. Nagyon finom lett, köszönet a receptért, bár én diétásan készitettem el :) Biztos hogy még majd tovább kisérletezek és akkor nekem is ilyen szépek lesznek :)

    VálaszTörlés
  73. Szia. Én fahéjasat és lekvárosat készitettem. Nagyon finom lett. Köszi a receptet.

    VálaszTörlés
  74. Megsütöttem! Szenzációs volt!! Kösz a receptet!!!

    VálaszTörlés
  75. Az enyémek irtó picik lettek, valószínűleg rosszul nyújthattam ki a tésztát? :) 42+32-es deszkám van, akkorára nyújtottam, de így is kb. 5 mm-s lett a tészta, aztán a hosszabbik oldaláról tekertem fel a tésztát. Szóval ilyen minik lettek :D

    VálaszTörlés
  76. Szia Gabi! Én nem vagyok egy konyhatündér, igazán sütni sem tudok, de kipróbáltam a kakaós csigát, és mivel lisztérzékeny vagyok, így gluténmentes lisztből készítettem. Nagyon jó lett! Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  77. Most lett kész! Isteni finom lett! Egyből dupla adagot készítettem, fele tésztából kakaósat, a másik pedig mákos lett! Köszönöm szépen a receptet!

    VálaszTörlés
  78. Szia!

    Szuper a recept, köszönöm, hogy közzétetted! Nagyon finom és szuper puha! Köszönöm még egyszer!

    További jó sütögetést kívánok!

    Gabi

    VálaszTörlés
  79. Helló, tudna nekem vki segíteni? Kint németeknél csak olyan túrónak nevezett vmit lehet kapni, ami jobban hasonlít egy sűrű tejfölre. Abból is meg lehet ezt a csigát sütni vagy csak igazi túró jó hozzá? Előre is köszönöm a segítséget! Melinda

    VálaszTörlés
  80. Csodálatosan finom!!!!

    VálaszTörlés
  81. Szia.Tegnap csináltam egy adagot próba kènt.Ma màr 3 adagot kell sütnöm annyira finom lett.köszönöm.

    VálaszTörlés
  82. Ma megcsináltam a csigákat és isteniek lettek! Puhák és finomak! Nem utolsó sorban olcsó, mivel csak túrót kellett vennem hozzá, minden más volt itthon :) Köszönöm!!! :)

    VálaszTörlés
  83. Kedves Gabriella, hölgyeim, SOS, a túró már a tálban, Nagy baj ha fele rétes-fele finomliszt? Köszonom Tamás,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamás szerintem nem baj...
      Elnézést, picit későn jött ez a válasz, reggel óta nem jártam itt.

      Törlés
  84. Köszönöm szépen, mot majszolom, még forró s hibátlan, habár picit ropogóssabb mint a multkori, de nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
  85. Nagyon finom lett, bár az első adagot légkeveréssel sütöttem, így a tetejét megkapta, a közepe pedig kicsit nyers maradt, de a második adag teljesen jól sült meg alsó-felső sütésen 15 perc alatt. Nagyon gyorsan kész van, kb 30 perc sütéssel együtt.
    Azt szeretném kérdezni, neked nem ragadós a tészta? A nyújtás előtt kissé még ragadt nehezen állt össze, majd mikor a szilikonlappal feltekertem, de vágáskor így is kicsit szétestek, -nyíltak. Mit javasolsz, esetleg tegyek bele kicsivel több lisztet?
    Köszi, Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andi!
      Igen, a túró állagától függően, ha egy picit ragacsos, akkor nyugodtan tegyél még hozzá kis lisztet.

      Törlés
  86. Szia! Mar egyszer sutottem ilyet de sajnos kozbe kiderult hogy a kisfiam tejallergias :( a turot mivel helyettesithetem??? Koszonom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Most így hirtelen nem is tudom... Olyan sokan átvariálták már ezt a receptet - más liszttel, túró helyett mással készítik stb. - ha van időd olvasgasd már át itt a hozzászólásokat, mert páran leírták a receptet, hogy mit változtattak meg rajta, és hátha találsz olyat, ami Neked megfelelne.

      Törlés
  87. Szia. Ha este elkészítem, hűtőben tárolhatom reggelig, hogy frissen süssem meg? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Így még nem próbáltam, de szerintem lehet.

      Törlés
  88. Nagyon könnyű volt elkészíteni és finom volt, és gusztusos kis csigák lettek :)

    VálaszTörlés
  89. Nagyon szepen koszonom a receptet. Tenyleg konnyu elkesziteni es nagyon fincsi :) A holgynek uzenem aki irta, hogy kulfoldon el, valoszinu Angliaban menjen el barmelyik lengyel boltba, ott talal rendes turot. :)

    VálaszTörlés
  90. Ma reggel megcsináltam! A másfél éves kisfiam és az apukája alig hagytak nekem két darabot! Isteni finom lett!

    VálaszTörlés
  91. OLYAN SOKAN ÍRTATOK, NEM GYŐZÖK VÁLASZOLNI... :) Örömmel olvasom, hogy ennyien elkészítettétek és mindenkinek ízlik. Köszönöm szépen, hogy megírtátok.

    VálaszTörlés
  92. Megsütöttem!!! Valami mennyei! Másnapra is hagytam 2 db-ot (kíváncsiságból) és akkor is remek! Imádjuk!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlik Neked is Adrienn. :) Köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  93. Kedves Gabriella! Most sült ki a finom kakaós csiga. Nagyon finom lett, odáig van érte a család. Holnap szerintem süthetem a következő adagot. Egyet sajnálok, hogy nálunk régi gázsütő van és nehezen sült meg, de ez nem vette el a kedvem az újabb adag elkészítésétől :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál Moncsi, örülök, hogy ízlik Nektek is. :)

      Törlés
  94. nem tudom hogy kell itt kinyomtatni a receptet ezen az oldalon. Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan régóta készülök feltenni egy nyomtatási lehetőséget a receptek végén, de soha nem érek oda. Igyekszem minél hamarabb felszerkeszteni.

      Törlés
  95. Szia! Tegnap este megsütöttem a csigákat. A végeredmény jó lett, de elég sokat vacakoltam a nyújtással, mert valahogy nem volt jó állagú a tészta. Elég nehezen vette fel a lisztet, aztán meg nyújtáskor folyton berepedt, szétnyílt a széle, szóval alig tudtam négyszögletűre kinyújtani. Mi lehetett a gond? Nagyon száraz volt a túró, vagy kevés olajat raktam bele? Dupla adagot sütöttem, de a férjem közölte, hogy legközelebb nyugodtan csinálhatok négyszereset is...
    Köszönöm a receptet, legközelebb a sajtos háromszögeket fogom kipróbálni.
    Üdv. Zsanett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsanett!
      Örülök, hogy végeredményként nagyon ízlett, és a férjed azt mondta, hogy legközelebb négyszeres adaggal is készíthetsz - ez jó jel. :) Szerintem túl száraz lehetett a túró, ez lehetett a gond...

      A sajtos háromszöget tényleg süsd meg, ízleni fog az is... ;)
      További kellemes nézelődést kívánok a blogon, és jó sütést-főzést!

      Törlés
  96. Most lett kész, nagyon finom lett!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlik Zsófi. Köszönöm, hogy megírtad. :)

      Törlés
  97. Megcsináltam a két és fél éves kislányommal és szuper, finom!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasom, és nagyon ügyes kislányod van.

      Törlés
  98. Megcsináltam és nagyon fincsi lett! :) Következőleg viszont vmi pudingos töltelékkel próbálkoznék (+ a tésztába tennék mazsolát is). Van erre is vmi recept esetleg? :) :D

    VálaszTörlés
  99. Kedves Gabriella, nagyon örülök, hogy netre is feltetted ezt a csodaszuper receptet.
    Tudom, nem hiszitek el, de ezt minden héten egyszer megsütöm, nálunk elég nagy kedvenc, csak a túró ne lenne ilyen drága hozzá,mert ugye én 1 kg túróból csinálom, hogy a 2 éhes kutyámnak is jusson, imádják veszettül ők is,
    Könyörögnek érte (NEM VICC!!!!)
    Különben ez legalább egy nagyon bevált, egyszerű, gyors recept, eltéveszthetetlen és pár napig lehet belőle jókat csipizni, bár nálunk 3-4 nap alatt elfogy. "annyira rossz"

    VálaszTörlés
  100. Gabika isteni receptjeid vannak, puszillak

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban