Keksztekercs - kókuszosan vagy kávésan

Ma a szokásos szombati teendők mellett (takarítás, vásárlás, mosás, vasalás stb.) nem volt kedvem bonyolult süteményt sütni. Sütöttem már ezen a héten ezt-azt, viszont kell valami sütemény hétvégére a családnak, emiatt úgy gondoltam, hogy valami könnyen elkészíthetőt sütök. Illetve nem sütök. 😊 Volt itthon darált keksz, kókuszreszelék és egyebek, emiatt esett a választás erre a tekercsre. Évek óta nem készítettem már keksztekercset. Tulajdonképpen nem így szoktam készíteni, de annyi receptem van, hogy hirtelen nem találtam meg az "eredeti" keksztekercs receptemet, ezért készítettem ezt a kávés változatot. A lényeg, hogy ez is nagyon ízlett - annyira, hogy majdnem az egészet én ettem meg. Sajnos! Olyan rossz, amikor az ember nem tud uralkodni magán!






Hozzávalók a tésztához: 
kb. 30-35 szelethez
40 dkg darált háztartási keksz
 3 dkg porcukor
 6 dkg kakaó
 1 evőkanál rum (esetleg pici rumaroma)
 2 dl lefőzött kávé cukor nélkül (de ha nem kávés ízűre szeretnénk, akkor 2 dl tej)

Megjegyzés: A receptben 2 dl kávé kell, de nekem nem állt össze a tészta a 2 dl kávéval, ezért pici tejet öntöttem még hozzá.

A krémhez:
15 dkg puha vaj
6 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
 9 dkg folyékony méz
3 dkg kókusz reszelék

 
Elkészítés:
  1. A kekszhez hozzáadjuk a cukrot, a kakaót, rumot, és összekeverjük. A kávét/tejet is hozzáöntjük és tésztává gyúrjuk. 
  2. A tésztát sodrófával kókuszreszelékkel megszórt alufólián téglalap alakúra nyújtjuk.
  3. A töltelékhez a vajat (vagy a margarint) a vaníliás cukorral és a porcukorral habosra keverjük. 
  4. Hozzáadjuk a mézet és a kókuszreszeléket is - összekeverjük. 
  5. Megkenjük egyenletesen a krémmel a kinyújtott tésztát.
  6. A fólia segítségével szorosan feltekerjük, és a fóliával becsomagolva hűtőbe tesszük. 
  7. Kb. 2 óra után szépen szeletelhető és fogyasztható.


Jó étvágyat!

Megjegyzések

  1. Hát nagyon jól néz ki, és gyorsan össze lehet állítani, ami sokszor nagyon nagy előny:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha nálunk is azért kerülnek ilyesmik az asztalra > a "gyorsan össze lehet dobni" dolog miatt. :) Köszönöm!

      Törlés
  2. A kedvenc süteményem!!! Nagyon-nagyon szeretem! Szuper...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lilla! Örülök, hogy benéztél... :)

      Törlés
  3. De jól néz ki! És milyen régen csináltam, pedig mi is nagyon szeretjük! Guszta, viszem is a receptet! :)

    VálaszTörlés
  4. Na ez az! Lenne egy kicsit több ideje az ember lányának:-) A pihenőidőt, néha az alvás rovására itt töltöm.
    Nagyon jó a recepted és szépek a fotók! Én elég gyakran készítek hasonlókat, mindig kicsit másképp, mert igencsak szeretjük:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy mostanában alig van szabadidőd... emiatt is örülök, hogy bekukkantottál hozzám. :)

      Törlés
  5. Finom lehet! Gondolom olyan capuccino ízű... Jancsim szeretné! Nagyon guszta!:o))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hasonló a capuccino ízhez... De amikor ettem, nekem néha még a marcipán íze is eszembe jutott, pedig nincs is benne marcipán. :)

      Törlés
  6. Nagyon guszták a tekercseid, és a tálalásod is szép! Biztos nagyon finomak, bár én sem a kávét, sem a kávés dolgokat nem szeretem.
    Nagyon szép és tágas a konyhád, öröm lehet sütni főzni benne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! Igen, a konyhám tényleg jó nagy, szeretek benne tevékenykedni. :)
      A kávét Én sem szeretem, soha nem ittam. Max. néha 3 in 1 kávét iszom - erre is a főiskolai vizsgaidőszakokban szoktam rá annak idején - azelőtt még ilyet sem ittam. Viszont a férjem kávézik, emiatt van itthon kávé és kávéfőző is, tudtam kávét főzni a sütibe, de elárulom, hogy direkt jó gyenge kávét főztem bele. :))

      Törlés
  7. Ez nagyon jó!!! Valamelyik nap épp arra gondoltam, milyen jó lenne valami kávés ízű nasi, na ez biztos olyan. Köszi!!:)

    Olyan édes a Kisfiad :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves María (a kisfiam nevében is... nagyon drága cukorfalat, és még milyen "rosszcsont")! :-)

      Törlés
  8. Keksztekercs kávésan, nagyon finom lehet. El is mentem, köszi! :) Guszta a süti, szép a kép, és szépséges a tányérod is! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Csilla, Én is imádom ezt a tányért! :) Gyere máskor is! ;-)

      Törlés
  9. Szépek a tekrcsek, meg a tányér is :)Én is szilveszter óta tervezem, hogy megcsinálom a klasszikus keksztekercsemet, de azóta sem jött össze. Most megadtad az utolsó ösztönző lökést, szerintem a héten hozzám is felkerül egy tekercs verzió.

    VálaszTörlés
  10. Nem is kellenek a bonyolult sütik, mert ezt imádnám! :)

    VálaszTörlés
  11. Háhhá, mi is kávésan! :D Szoktam hozzá 5-6 deka olvasztott vajat keverni, sokkal kezelhetőbb, lágyabb, nyújthatóbb a tészta tapasztalatom szerint. És fogalmam sincs honnan jött, de kókusz és méz helyett mindig citrom kerül a vajba (a héja is), és tök jó kontraszt a mélyízű, kakaós-kávés tésztával. :)

    VálaszTörlés
  12. Biztos fincsi citrommal, én ugyanis citromfüggő vagyok. :)

    VálaszTörlés
  13. Gyerekkorom kedvenc sütije volt, és az elsők között volt amit önállóan kezdtem elkészíteni. Mindenki örömére :)
    Jó látni, hogy még mindig szeretik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is gyerekkori süti, és számomra is az első olyan sütik egyike, melyet egyedül készítettem. :)

      Törlés
  14. Gabriella!Ez Isteni finom! Mind felfalták azt hiszem ez elég bizonyíték!Köszönet a receptért!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban