Mustáros-fokhagymás-tejfölös mártásban sült csirkecombok
Egy újabb tepsis étellel jövök, mely könnyen, gyorsan elkészíthető, ezáltal nem csak hétvégére ajánlom - akár hétköznap vacsorára is el lehet készíteni. ...és amíg sül, nyugodtan lehet tenni-venni a lakásban. Mivel mártásban párolódik/sül a hús, egyáltalán nem szárad ki, nagyon finom szaftos marad és hihetetlenül omlós! Nekem most ez lett az első számú kedvenc ételem, mert tényleg annyira egyszerű és annyira finom! Ezen a héten már kétszer készítettem el, mert a családnak is nagyon ízlik - annak különösen örülök, hogy a rossz étvágyú kisfiam olyan jóízűen eszi, hogy öröm nézni.
Sajnos csak egy gyors fotót érkeztem készíteni erről az ételről közvetlenül sütés után. Nézzétek el nekem, hogy most kivételesen nincs szépen megterítve...
Sajnos csak egy gyors fotót érkeztem készíteni erről az ételről közvetlenül sütés után. Nézzétek el nekem, hogy most kivételesen nincs szépen megterítve...
Hozzávalók:
8 db csirkecomb (azaz 4 egész comb, mindegyiket kettévágjuk)
3 dl tejföl (300 g)
1 evőkanál mustár
1 evőkanál ételízesítő (én ezt sóval helyettesítettem ízlés szerint)
őrölt bors ízlés szerint
3-4 nagyobb gerezd fokhagyma
5 dkg puha vaj
1 dl olaj (ez akár el is hagyható)
15 dkg reszelt trappista sajt
Elkészítés:
1. A csirkecombokat megmossuk, papírtörlővel megtörölgetjük, majd bekenjük a vajjal.
2. Összekeverjük a mustárt, tejfölt, sót (vagy ételízesítőt), borsot, az apróra vágott fokhagymát és az olajat simára. A combokat belemártogatjuk ebbe a szószba, majd sorban beletesszük egy tepsibe.
3. Alufóliával szorosan letakarjuk és kb. 40 percig pároljuk 180 fokos légkeveréses sütőben. (hagyományos sütőben is lehet) Majd levesszük róla a fóliát és így sütjük/pirítjuk még kb. 10 percig. Amikor szép piros kezd lenni a színe, akkor rátesszük a combokra a reszelt sajtot és visszatesszük még a sütőbe kb. 5 percre (vagy amíg szép színe lesz).
4. Vajas-tejfölös burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk.
Jó étvágyat!
Holb Angéla receptje alapján
Akkorát nyeltem, mikor megláttam a fotót! :)))
VálaszTörlésNálunk az esetek 80 százalékában csirke van porondon,
ezt szinte bármilyen formában imádjuk!
Valami istenien néz ki a tepsi tartalma!!!
És vajas-tejfölös burgonyapürével szeretném
és jó sok szafttal!!! :D :D :D
Tetszik nekem is, finom.
TörlésHasonlót már többször készitettem tejszines mustáros boros csirkecombok de ezt mindenképpen kipróbálom!
TörlésÖrülök, hogy tetszik. Érdemes elkészíteni, nagyon-nagyon finom!
TörlésMár régen keresek valami hasonlót , köszönöm hévégén meg sütöm <3
TörlésEz a nekem való recept, megjegyzem magamnak! :)
VálaszTörlésHúha, nagyon jó kis étel!
VálaszTörlésA képek láttán összefut a nyál az ember szájában. Mi is a szaftos, puha husikért rajongunk. Sajnos a csirkecombot nálunk senki sem szereti, de talán másféle hússal is finom lehet. Kipróbálos, mentettem.
VálaszTörlésHű, de irigyellek most ezért :-)
VálaszTörlésA vajat mikor és hova rakod? Mert a hozzávalóknál ott van, de az elkészítésnél már nincs.
VálaszTörlésSzia Era!
TörlésSzerintem elkerülte a figyelmedet, mert rögtön az első pontnál írom, hogy a combokat bekenjük a vajjal.
Csorog a nyálam...már bocsánat :)) Mi is nagyon szeretjük az ilyen szaftos husokat!!
VálaszTörlésCsak alsó comb vagy egyben alsó felső a 8 db.
VálaszTörlésAz alsó és felső comb vegyesen 8 db.
TörlésTetszős, kipróbálós, de szerintem fölösleges hozzá az az 1 dl olaj. Van a vajban, a tejfölben és a sajtban is elég zsiradék. Ez csak egy javaslat azoknak, akik figyelnek a kalória bevitelükre :)
VálaszTörlésEszterlánc
Szia Eszterlánc! Én most készítettem először, és úgy gondoltam, először úgy készítem, ahogy a receptben szerepel, és nagyon finom így ahogy van. De mindenképpen köszönöm a javaslatodat is, örülök, hogy írtál - hátha valakinek így tetszik, ahogy Te írtad. :)
TörlésElkészítettem ezt a remek receptet ,,,nagyon nagy sikere volt a családban ...köszönöm ...és a többi sok remek receptet is amit elkészítettem tőled Gabriella !!!...
VálaszTörlésKöszi a receptet! Tényleg nagyon guszta, biztosan kifogom próbálni hamarosan.
VálaszTörlésMindig elmentem az ilyen receptjeidet.Ili
Nagyon sokan írtatok, köszönöm szépen! Ezt az ételt készítsétek el, nem fogjátok megbánni - annyira egyszerű és nagyon finom!
VálaszTörlésÉn csirkemellel fogom elkészíteni,remélem jó lesz :)
VálaszTörlésSzerintem nagyon finom lesz... :)
TörlésMegsütöttem. Már az illata is Isteni volt. Nagyon finom, nagyon egyszerű, mégis Fölséges!!!
VálaszTörlésÖrömmel olvasom, hogy ennyire ízlett. :) Mi is imádjuk, gyakori nálunk is.
TörlésEpp ma csinaltam,evvel a recepttel,hat valami csoda finom:):)
VálaszTörlésÖrömmel olvasom, hogy ízlik.
Törlésmuszaj foliaval letakarni?
VálaszTörlésIgen, mert úgy tud jól átpuhulni a hús. De ha nincs alufólia otthon, akkor sütőpapírral is le lehet takarni és úgy sütni.
Törlésszia.Nekem csont nélküli felső combom van csirke.Abból is meglehet csinálni?nagyon tetszik a recept.köszi a választ. :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésRemélem, nem jöttem későn a válasszal...?
Igen, nyugodtan megcsinálhatod felső combból is. Nagyon finom lesz... :)
Nem.És kedves tőled,hogy ilyen gyorsan válaszoltál.Nagyon tetszik a blogod.Köszönöm. :)
TörlésMost készítem 3 alkalommal, nagyon szuper recept, köszi Gabriella! :-D
VálaszTörlésSzívesen Lisa, nagyon örülök, hogy ennyire ízlik Neked is. Én is imádom! :)
TörlésMa elkészítem a családnak. Kíváncsi leszek hogy ízlik nekik. Ahogy olvasom, már összefut a nyál a számban. :)
VálaszTörlésSzia Edina!
TörlésSzerintem ízleni fog a családodnak. :) Az én családom imádja ezeket a csirke combokat - nagyon finom! :)
Hosszú hetek után haza jön a férjem ezzel fogom várni . Biztos isteni finom lesz. Köszi ☺
VálaszTörlésSzívesen Tünde. Ízleni fog a férjednek, ebben biztos vagyok. :)
TörlésÉn majonézzel csinálom, mert nincs itthon mustár és vasárnap van... Remélem, jó lesz ;)
VálaszTörlésSzerintem azzal is finom volt... Igaz? :)
TörlésKedves Gabriella! A hétvégén sütöttem meg így a csirkét, és mondhatom, zajos sikert aratott! :) Köszi a receptet!
VálaszTörlésSzívesen, nagyon örülök, hogy ennyire ízlett. :) Amit persze meg tudok érteni, mert az én családom is odavan érte. :) Köszönöm, hogy írtál.
TörlésKedves Gabriella! Ma elkészítettem ezt a receptet. Mondhatom nagy sikert aratott. Ami azért aggasztó, hogy holnap ismét főznöm kell. Azt ugyanis elfelejtetted írni, hogy egy adag nem lesz elég:)Felvettem a következő hétre az újabb megrendelést. Köszönöm a receptet, tényleg nagyon omlós és zaftos lett a hús. Ellenállhatatlan!!
VálaszTörlésÓ, ezt a mustáros-tejfölös csirkecombot mi is nagyon imádjuk! ...és valóban nagyon hamar elfogy, nemigen szokott nálunk sem maradni másnapra egy darab sem! :)
TörlésSzívesen a receptet Erika, örülök, hogy nálatok is ennyire ízlik.
azt kérdezném még hogy a szószba valo mártogatás után a maradék szósz is mehet rá sütni együtt?
VálaszTörlésIgen, a maradékot rá kell önteni a húsra egyenletesen, kicsit elkenegetni rajta.
TörlésÉn is már többször elkészítettem , nagyon ízlett ! Most is ezt fogom készíteni a vendégeimnek ! Köszi a receptet !
TörlésJó napot. Meg szeretném kérdezni hogy csirkemellből is meg lehet csinálni? A párom nem szereti a csirke combot.
VálaszTörlésIgen, nyugodtan el lehet készíteni csirkemellel is. Nagyon finom lesz! Jó étvágyat kívánok hozzá!
TörlésÜdvözlettel
Elkeszitettuk. Isteni finom lett. A husi omlos, izes. A sutesi idon kellett kicsit valtoztatni. Hazi csibenel kell a +20-25 perc parolas, es utana fedetlenul 15+7perc (sajttal a 7) a végén
VálaszTörlésElkészítettem, ebéd után csak az üres tepsi maradt nagyon finom laktató étel 😊
VálaszTörlésKedves Gabriella! Ez is egy nagyon finom étel! Javaslom mindenkinek az elkészítését! Hasonló a recept, mint amit pár éve a Szalay könyvek sorozat egyik füzetében találtam. Azóta többször készítettem, mindenkinek ízlett nagyon! Örömmel készítem el megosztott receptjei alapján a finomságokat! További kellemes sütést, főzést és szép napokat kívánok!
VálaszTörlésNagyon örülök ennek a receptnek, hogy megtaláltam a Pinterest -en, mert kerestem olyan csirke receptet, amit eddig még nem készítettem!
VálaszTörlésKöszönöm!