Az Én Rigó Jancsim - Anyukám receptje szerint
Ez a sütemény is azok közé tartozik, amely gyerekkoromban minden fontos ünnepen terítéken volt. Talán azt is írhatom, hogy az egyik legkedvesebb süteményem! Ennek ellenére már nagyon rég készült itthon - köszönhetően a rengeteg új receptnek. Örülök, hogy most megsütöttem, és a családot elnézve jól ki lehettünk "éhezve" erre a sütire, mert pillanatok alatt eltüntettük. :)
Azt még meg kell jegyeznem, hogy az interneten körülnézve senki nem készíti így a Rigó Jancsit, de Anyukám mindig e szerint a recept szerint sütötte (évtizedek óta), tehát az én családom számára ez a hagyományos > vagy úgy is írhatnám, hogy ez az eredeti Rigó Jancsi. Imádom, hogy a tésztájában itt-ott ropognak a diódarabok, melyhez tökéletesen passzol ez a finom főzött krém.
Ha Ti sem így ismeritek ezt a süteményt, szeretnélek megkérni titeket, hogy mindenképpen próbáljátok ki egyszer ezzel a recepttel, mert nagyon finom! Meglátjátok, nem fog csalódást okozni! ...és persze örömmel veszem, ha megírjátok, nálatok hogy készül...?
Hozzávalók a tésztához: (20x30 cm-es tepsihez)
- 5 tojás
- 30 dkg kristálycukor
- 25 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
- 10 dkg vagdalt dió (nem darált!!, hanem késsel apróra vagdalt dió)
- 2 evőkanál víz
A krémhez:
- 2,5 dl tej
- 1 tojás
- 2 evőkanál liszt
- 20 dkg puha vaj
- 15 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
A tetejére:
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 teáskanál olaj
1. A kristálycukrot a tojások fehérjével habosra verem, majd hozzáadom egyenként az 5 tojássárgáját is, majd a 2 evőkanál vizet, végül a sütőporral és a kakaóporral összekevert lisztet. Ebbe a masszába pedig beleforgatom a vagdalt diót.
Enyhén vajazott/lisztezett tepsibe egyengetem a tésztát és hideg sütőbe teszem, 180 fokos légkeveréses sütőben 20-22 percig sütöm (tűpróba!!, mert a sütési idő sütőfüggő).
2. A krémhez a tojást a liszttel simára keverem, majd folyamatosan felengedem a tejjel és sűrű péppé főzöm, és hagyom teljesen kihűlni (hűlés közben lehet kevergetni, hogy ne csomosódjon össze nagyon).
3. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a kihűlt pépet és géppel jó habosra, krémesre keverem, melyet egyenletesen rákenek a tésztára.
4. A csokoládét darabokra töröm, gőz felett megolvasztom, simára keverem az olajjal és rásimítom a krém tetejére.
5. Fogyasztásig hűtőben tárolom, hogy a krém és a csokoládé megdermedjen, majd kocka alakúra vágom fel.
Jó étvágyat!
Még sosem sütöttem rigó jancsit, csak neten láttam hozzávaló receptet, de ez jobban tetszik, mint a hagyományos változat. Próba-gyanús:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik Neked. :))
TörlésAnyu is így csinálta. Ezt a receptet kerestem
TörlésGyönyörű a sütid, a receptedet elolvasva biztosan nagyon finom is - nem csoda, ha pillanatok alatt elfogy !
VálaszTörlésViszont ha kérdezted volna, hogy milyen sütit sütöttél, akkor biztosan nem a Rigó Jancsi jut eszembe (mit szólnál, ha esetleg mostantól az új neve Rigó Juliska lenne ? :-D)
Én a hagyományos receptet ismerem, két vékony piskótalap között vastag csokis krém (a krém úgy lesz a legjobb, ha előző este a csokit felforralom a tejszinnel és egy napig a hűtőben hagyom állni és úgy verem fel)
De a Te receptedet is biztosan ki fogom próbálni - a darabolt dió isteni ötlet !
A Rigó Juliska név nagyon tetszik. :)) (említettem is a fb oldalamon:))
TörlésKöszi, hogy megírtad a Te recepted, el fogom egyszer készíteni úgy is. Örülök, hogy Neked is tetszik az én Rigó Jancsim - a darabolt dió nagyon finom a tésztában, készítsd el egyszer Te is. :))
Szívesen megrágcsálnám! :)))
VálaszTörlésKöszönöm Zsuzsa. :))
TörlésNagyon-nagyon guszta! De jó is lenne most egy szeletke ebből a finomságból! Bevallom őszintén én még nem sütöttem pedig szeretem, valahogy kimaradt eddig. Lehet hogy egyszer kipróbálom és ez a recepted nagyon jónak tűnik számomra mert nem annyira vastag benne a krém.Ha megsütöm igérem beszámolok a sikerről!:-))
VálaszTörlésÉva, ha megsütöd, akkor mindenképp várom a beszámolót... Örülök, hogy tetszik a süti. :) Köszi, hogy benéztél.
TörlésMég nem ettem rigó jancsit, nem is csináltunk, de a te receptedhez hasonlót már igen: annyi kiegészítéssel, hogy darált diót raktunk a tésztába, és a krémbe is került - abba még rum is. Szerintem diós szeletként fut nálunk, de már annyira régen volt, hogy nem tudnám megmondani. :D
VálaszTörlésIgen, ilyen diós szeletet én is ismerek, melyet írsz...
TörlésKöszi, hogy benéztél. :)
Nagyon guszta! Én tejszínnel szoktam a krémet, amibe csokit olvasztok. Fincsi lehet a dióval!
VálaszTörlésNagyon fincsi! Ide vele nekem! :-))
VálaszTörlésEgy új változat. Nagyon jó, hiszen tudod: A változatosság gyönyörködtet! :o)
VálaszTörlés:o))
TörlésRigó Jancsi - férjem egyik kedvence (nem tudom van-e ehhez köze annak, hogy a Jancsi nevet kapta a keresztségben...). Nekem abszolút garancia az, hogy Édesanyád receptje, szóval MENTVE:)
VálaszTörlés:-)) Köszi, nagyon aranyos vagy!!
TörlésNagyon ennivaló szeletkék:-)
VálaszTörlésA Rigó Jancsiról nekem a tejszínes jut eszembe, de ezt a változatot tavaly én is megsütöttem, Marikától. Nagyon fincsi, megerősítelek:-)
Gerdi, na végre, valaki ismeri rajtam kívül ezt a Rigó Jancsi változatot... De jó, hogy írtál - már kezdtem magam furcsán érezni. :-)) Igaz, milyen finom?
TörlésKöszi, hogy benéztél hozzám.
Nagyon jó recept, listára tettem :) Egyúttal szeretettel gratulálok a 8. helyezéshez!!!
VálaszTörlésSzia Gabriella! Mi Erdélyben is így csináljuk csak nem rakunk bele diót. Férjem nagy kedvence! 😊
VálaszTörlés