2013. december 15., vasárnap

Milán 4. születésnapja :)

A Mi szőke hercegünk 4 éves lett! Milyen gyorsan telnek az évek, pedig most úgy megállítanám egy kicsit... Imádom ezt a korszakát! Igaz egy kicsit fárasztó, nagyon eleven, általában igencsak rosszcsont legény, de annyira aranyos, édes is egyben és olyan csuda jó mondásai vannak, hogy minden nap jókat mosolygunk rajta. :) Ezen kívül hihetetlenül okos és figyelmes kisfiú. Mindenki csodálkozik rajta, hogy 4 évesen mennyire választékosan beszél, olyan nagy szókinccsel rendelkezik, hogy még Mi felnőttek is megirigyelhetnénk - pedig én is igen jól tudom "csavarni" a szavakat, ha arról van szó. ;)

Természetesen a szülinapra készítettem 1-2 süteményt is, melyek szép lassan felkerülnek a blogra, amint időm engedi (bár most semmiben nem érem utol magam, mindennel el vagyok maradva nagyon). Tortát az idén nem sütöttem, pedig a tavalyi csupa Csokoládés tortámmal nagyon meg voltunk elégedve, annyira finom volt. Idén viszont egy kedves bloggerinát Mónikát  kértem meg, hogy készítsen Milánnak egy kis traktoros tortát. Mónika nagyon helyes tortákat készít, tudtam, hogy Milán tortája is nagyon vagány lesz. Azt ugyanis tudni kell, hogy Milán a motorok és kamionok mellett óriási traktor rajongó. Ezen belül is főleg a John Deer-ekért rajong. :)))) Viszont az idén is maradtunk a csokoládé tortánál, mert ez Milán kedvence. Ezért Mónika Marcipános belga csokoládés tortát készített, ami annyira finom volt. Ha szeretnétek megnézni a receptet, itt megtaláljátok. 
Ja és hogy tetszett Milánnak a torta? Nagyon!!! Amikor meglátta, visongott, ugrált és azt kiabálta, hogy "ez a torta csodálatos" (mondtam, hogy választékosan beszél :)). 

Köszönjük szépen Mónika, örülünk, hogy személyesen is találkozhattunk Veled. :)


Néhány fotó Milánról és a szülinapi tortájáról :)







Isten éltessen Milán!
♥ 

 

18 megjegyzés:

  1. Gratulálunk a Nagylegénynek! Tényleg aranyszőke fürtök és angyali szép szemek mögé bújtatott elevenség. Ismerjük ezt a fajtát, mi is tartunk belőle itthon egy darabot. :-)) Sok örömet még benne és egy ugyanilyet kislányban Nektek hamarosan! :-))

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse a kis drágát, nagyon boldog szülinapot! :) A tortát már Mónikánál is megcsodáltam, csodaszép lett és biztos vagyok benne, hogy nagyon finom is volt! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon Boldog Születésnapot kívánok a kisfiadnak. Édes egy gyerek, a torta pedig nagyon férfias! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :o)) Köszönöm Kriszti - Milán nevében is.

      Törlés
  4. Nagyon boldog születésnapot a kisfiadnak! Isten éltesse sokáig! :)
    Nem csodálom, hogy tetszett a torta Milánnak, hisz nagyon szépre sikeredett. :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a "nagyfiúnak", sok boldogságos születésnapot neki! :) Anyukájának pedig gratulálok az okos gyermekéhez, - nem semmi, hogy ilyen szépen fejezi ki magát - és a tortaválasztáshoz :)

    VálaszTörlés
  6. Itt is boldog szülinapot Milánnak.
    Olyan szép, bár már nincs gyűrű göndör haja, de nekem így is nagy kedvencen.
    Amióta olvasód vagyok azóta csodálom hogyan is nő és nagyon örültem hogy az idén én készíthettem el a szülinapi tortáját:))

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse a nagylegényt :-) Gyönyörű lett a tortád, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  8. Isten éltesse a kis szőke herceget! A torta a legfinomabb csokoládéból készült a legbájosabb kisfiúnak. Csoda aranyos, ahogy meghatódva figyeli.

    VálaszTörlés
  9. Boldog szülinapot ennek az aranyos,szép fiúnak! Jópofa tortát kapott:-)

    VálaszTörlés
  10. Isten éltesse sokáig ezt az édes szőke Herceget :)!!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon édespofa a kis Milán, és már ennyi idős, hihetetlen. Nagyon boldog szülinapot neki! Mónika igazán kitett magáért, szuper torta!

    VálaszTörlés
  12. Isten éltesse sokáig Mr. Cukiságot! :) Puszik! B.csek

    VálaszTörlés
  13. Isten éltessen Milán, nagyon aranyos!! :)

    VálaszTörlés
  14. Szégyellem de mostanában annyi minden történt körülöttem és eléggé hiányosan nézegettem a blogokat. Most vettem észre a kis Milán születésnapját így utólag is sokszor puszilom! Nagyon aranyos kis szőkeség , hasonló korú mint az unokám a szövegelésük fantasztikus tud lenni!

    VálaszTörlés